Réunion-sziget kalandtúra
Vissza

Réunion-sziget kalandtúra

IndulásHamarosan
Hossz12 nap
3500 EURJelentkezem!

Bevezető

Aktivitás
Komfort
Szolgáltatások

Járd be velünk Réuniont, az India-óceán vizéből kiemelkedő tűz és víz szigetét egy mozgalmas felfedező kaland során!

Kétezres vulkánok, hatalmas, buja erdőkkel borított kalderák várják itt, hogy félnapos túrák és könnyű kirándulások során saját szemünkkel nézzük meg szépségüket, majd kényelmes hotelekben pihenjük ki az aktív napok jóleső fáradalmait. Reunion szigete annyi természeti csodát rejt, hogy területének több mint 40 % az UNESCO Világörökség részét képezi.

Program

Reunion-sziget: Saint-Denis – Saint-Pierre
1. nap

Reunion-sziget: Saint-Denis – Saint-Pierre

Reunion 1866-ban alapított fővárosába, Saint-Denis-be érkezik repülőgépünk. A repülőtérről busszal utazunk a sziget délnyugati részére. Saint-Pierre egy másik tengerentúli terület, az innen 3340 kilométerre fekvő Francia déli és antarktiszi területek fővárosának számít. A bájos tengerparti település nevezetességei közül említésre méltó a heti piac és Sitarane, egy mozambiki boszorkány sírja, amely fekete mágiát űző kreolok zarándokhelyéül szolgál.

Esténket már az Indiai-óceán felett lebukó nap látványában gyönyörködve, kreol ételeket kóstolgatva és koktélokat iszogatva élvezhetjük. (szállás: hotel, 3 éj)

Saint-Pierre – Piton de La Fournaise vulkán – Saint-Pierre
2. nap

Saint-Pierre – Piton de La Fournaise vulkán – Saint-Pierre

Túra: táv 12 km, szint fel/le 160 m, kb. 4 óra

Mai napunkat a vulkanizmus megismerésének szenteljük, a sziget déli részének vadregényes tájain közel kétezer méteres tengerszint feletti magasságra autózunk. Fotós megállóink során megtekinthetünk egy hatalmas kalderát, majd gyalogtúrára indulunk. Bakancsaink talpát a 2632 méter magas Piton de La Fournaise megszilárdult lávamezeinek érdes lejtői koptatják a világ egyik legaktívabb vulkánján.

A hatalmas és színpompás lávamezőn a vulkáni aktivitás függvényében kráterekre és egykori lávafolyásokra mászhatunk fel, miközben a megszilárdult láván újraéledő zuzmók és páfrányok látványában gyönyörködhetünk. (ellátás: reggeli, piknik ebéd, vacsora)

Saint-Pierre – Cilaos – Saint-Pierre
3. nap

Saint-Pierre – Cilaos – Saint-Pierre

A központi hegyvidék felé vesszük az irányt, hogy megnézzük az Indiai-óceán legmagasabb pontjának, a Piton des Neiges 3069 méteres tömbjének árnyékában megbúvó kis hegyi falu nevezetességeit. Cilaos nevének eredetére több elmélet is született, szerintünk egy malgasz szó, melynek jelentése: A hely, amit az ember nem hagy el. Kellemes kirándulásunk során elsétálunk a Bras Rouge vízeséshez, a La Roche Merveilleuse kilátóponthoz és a faluban a helyi hímzések készítését is elleshetjük. Ha kedvünk tartja, egy termálfürdőben ejtőzhetünk, mielőtt visszatérünk Saint-Pierre-be. (ellátás: reggeli, piknik ebéd, vacsora)

Saint-Pierre – Réunion Nemzeti Park – Hell-Bourg
4. nap

Saint-Pierre – Réunion Nemzeti Park – Hell-Bourg

A sziget vadregényes déli részének felfedezésére indulunk, hogy a kétezres hegyek árnyékában megismerkedjünk a vanília termesztés fortélyaival. Ezt követően az 2007-ben alapított Réunion Nemzeti Park területén sétálunk, ahol a közel száz méterről alázúduló Grand Galet-vízesés fátyolszerű panorámájában gyönyörködve elfogyasztjuk piknik ebédünket. Végül a szigetet kelet felől kerülve, fiatal lávafolyásokon keresztül autózunk a Salazie-kaldera hőforrásairól híres Hell-Bourgba, melyet Franciaország legszebb falvai között is számon tartanak (szállás: hotel, 2 éj, ellátás: reggeli, piknik ebéd, vacsora)

Hell-Bourg
5. nap

Hell-Bourg

Szabadon tölthetjük napunkat Hell-Bourg faluban. Felkereshetjük egy jómódú kreol család egykori villáját, helyi ételkülönlegességeket kóstolhatunk vagy a botanikus kertnek is felérő egykori szabadtéri termál fürdő területén gyönyörködhetünk a buja, zöld növényzetben. (ellátás: reggeli, vacsora)

Hell-Bourg – Réunion Nemzeti Park – Mafate-kaldera: Col des Boeufs – La Nouvelle
6. nap

Hell-Bourg – Réunion Nemzeti Park – Mafate-kaldera: Col des Boeufs – La Nouvelle

Túra: táv 5 km, szint fel 200 m, le 610 m, kb. 3 óra

Három napra elegendő felszerelést összepakolva, a sziget egyik legszebb és leglátványosabb gyalogtúrájára indulunk. Az amfiteátrum-szerű Mafate-kaldera a külvilágtól elzárt, növényekkel dúsan benőtt sziklafalakkal határolt világ. Túránkat a Col des Boeufs kilátópontról (1956 m) kezdjük és egy helyi endemikus fa, a tamarindusz erdein keresztül egészen La Nouvelle (1394 m) faluig folytatjuk. Szállásunk a kicsiny falu menedékházában, több ágyas szobákban lesz. (szállás: menedékház, 2 éj, ellátás: reggeli, piknik ebéd, vacsora)

Réunion Nemzeti Park  – Mafate-kaldera gyalogtúra: La Nouvelle – Marla
7. nap

Réunion Nemzeti Park – Mafate-kaldera gyalogtúra: La Nouvelle – Marla

Túra: táv 4.5 km, szint fel 650 m, le 450 m, kb. 4 óra

A Réunion Nemzeti Park területén található Roché-platót Marla faluval összekötő út mentén a sziget egyik legérdekesebb természeti, vulkanikus eredetű látnivalója vár ránk. A Trois Roches-vízesés nevét a Galets-folyó vizét elnyelő három, a víztől fényesre csiszolt szikla adja. Az egykoron birkatenyésztők által benépesített Marla falut (1630 m), mára alig páran lakják, de pazar kilátópontjai miatt a túrázók kedvenc helyének számít. (ellátás: reggeli, piknik ebéd, vacsora)

Réunion Nemzeti Park – Mafate-kaldera gyalogtúra: Marla - Col des Boeufs – Saint-Gilles
8. nap

Réunion Nemzeti Park – Mafate-kaldera gyalogtúra: Marla - Col des Boeufs – Saint-Gilles

Túra: táv 5 km, szint fel 610 m, le 200 m, kb. 3 óra

Gyalogtúránk utolsó napján, a Maison Laclos menedékház érintésével, párás hegyi erdőkön, az úgynevezett “Bois de Couleur”-ön keresztül térünk vissza a kiindulópontukhoz, Col des Bœufs-höz. Itt vár ránk mikrobuszunk, hogy a sziget egyik felkapott tengerparti településére, Saint-Gilles-be vigyen minket. (szállás: hotel, 4 éj, ellátás: reggeli, piknik ebéd, vacsora)

 Saint-Gilles
9. nap

Saint-Gilles

A hegyvidéki túra élményeit és fáradalmait legjobban az Indiai-óceán víz alatti világ tudja feledtetni. Saint-gillesi szállodánk közelében található Hermitage partszakasz egy korallzátonyt rejt, ahol biztonságosan sznorkelezhetünk és úszkálhatunk. (ellátás: reggeli, vacsora)

Saint-Gilles – Maïdo kilátópont – Saint-Gilles
10. nap

Saint-Gilles – Maïdo kilátópont – Saint-Gilles

Túra: táv 5 km, szint fel/le 90 m, kb. 2 óra

Ha újra a hegyekbe vágyunk, akkor irány a 2205 méteren fekvő Maïdo kilátópont. Mivel tengerparti szállásunktól csupán egy órányi autózásra fekszik, ezért reggeli kávénkat akár az óceán, a Mafate-kaldera és a sziget legmagasabb csúcsainak látványában gyönyörködve is elfogyaszthatjuk. Újra megcsodálhatjuk a “Bois de Couleur” erdeit, majd buszunkkal visszatérünk a szállásunkra. (ellátás: reggeli, piknik ebéd, vacsora)

Saint-Gilles
11. nap

Saint-Gilles

Mai szabadnapunkat az India-óceán partján tölthetjük. Saint-Gilles városában bejárhatjuk a botanikus kertet, az akváriumot, kerékpárt bérelhetünk vagy csak kedvünkre sétálgathatunk, hogy a kis kikötőben parkoló vitorlásokban gyönyörködjünk. (ellátás: reggeli)

Saint-Gilles – Saint-Denis – hazautazás
12. nap

Saint-Gilles – Saint-Denis – hazautazás

Repülőgépünk menetrendjéhez igazodva indulunk a sziget fővárosába, Saint-Denis-be.

Ha időnk engedi, akkor szabadprogram keretében magunk is felfedezhetjük a Saint-Denis-folyó torkolatánál fekvő város igazi francia hangulatot árasztó kávézóit és kis éttermeit vagy az óváros-szerűen megbúvó kreol kúriákat, a botanikus kertet vagy a természettudományi múzeumot. (ellátás: reggeli)

Térkép

Saint-Denis
1. nap – Reunion-sziget: Saint-Denis – Saint-Pierre
1 / 17

Tudnivalók

Fizetési feltételek

RÉSZVÉTELI DÍJ: 3 500 EUR

  • Előleg: a jelentkezés után 14 nappal fizetendő,  a részvételi díj 40%-a (1 400 EUR)

  • Hátralék: az utazás megkezdése előtt 125 nappal fizetendő, a részvételi díj 60%-a (2 100 EUR)

  • Egyágyas felár - 9 éjszaka: 800 EUR

Útlemondási feltételek

Az utazás megkezdéséhez képest 120 napon túli útlemondás esetén irodánk minden esetben levon 30 EUR kezelési költséget és 70 EUR munkadíjat. 

A 120 napon belüli útlemondás esetén az alábbi költségek kerülnek levonásra:

  • 120-91. napok közt a részvételi díj 25%-a,

  • 90-36. napok közt a részvételi díj 50%-a,

  • 35-26. napok közt a részvételi díj 70%-a,

  • 25 napon belül, illetve az utazáson meg nem jelenés esetén a részvételi díj 100%-a.

Az utazás ára tartalmazza

  • a repülőtéri transzfereket az utazás helyszínein

  • az utazást bérelt buszokkal a szigeteken, helyi sofőrökkel

  • 9 éjszaka szállást 3*-os hotelekben

  • 2 éjszaka szállást menedékházban

  • 11 reggelit, 7 piknik ebédet, 9 vacsorát

  • a leírásban szereplő vezetett túrákat és további programokat

  • a nemzeti park belépőket

  • a csomagok szállítási díját a három napos túra ideje alatt

  • a helyi túravezetők és sofőrök munkadíját

  • a magyar nyelvű túravezetést és tolmácsolást

  • az utazásszervezés díját

Az utazás ára nem tartalmazza

  • a nemzetközi repülőjegy és illeték árát

  • a programban nem szereplő étkezéseket és az italfogyasztást

  • a fakultatív programokat

  • az útlemondási biztosítást

  • az utasbiztosítást (betegség-, baleset-, poggyászbiztosítást)

  • a borravalókat a helyi idegenvezetőknek: kb. 100 EUR/ résztvevő

Fakultatív programok

  • Cilaos – termál fürdő: 20 EUR

  • Saint-Pierre – vanília ültetvény: 11 EUR

  • Hell-Bourg – Folio House: 8 EUR

Repülőjegyek, illetékek

  • a Budapest - Saint-Denis repülőjegy ára illetékkel: hamarosan

  • menetrend információkért és repülőjegy értékesítő partnerünk árajánlatáért fordulj irodánk munkatársához

Beutazási szabályok, vízum

  • magyar állampolgároknak nincs szükségük vízumra a Réunionra való belépéshez

  • turistaként legfeljebb 90 napig tartózkodhat magyar állampolgár az országban

  • az útlevelednek a hazaérkezéstől számítva még legalább 6 hónapig érvényesnek kell lennie

Baleset- és poggyászbiztosítás

  • felhívjuk figyelmedet, hogy az utazáson való részvétel feltétele, hogy rendelkezz útlemondási, utasbiztosítással

  • az utazás sajátosságainak legmegfelelőbb biztosítási ajánlatért fordulj irodánk munkatársához

Csoport

  • létszám: 8-12 fő

  • ajánlott életkor: 20-65 év

Gyakorlati tudnivalók

A túrák nehézségi fokozata: könnyű/közepes

  • a legtöbbször fél napos túrák hossza 5-12 km, folyamatos szintemelkedéssel, de elegendő idővel a nézelődésre

  • a terep sokszor köves, a vulkáni törmelékes köves

  • a kalandtúrára sportos életet élő, aktív utazókat várunk

Indulás és érkezés

  • felhívjuk figyelmedet, hogy a program az utazás helyszínén (adott országban) kezdődik és ér véget, a részletes programban a nemzetközi repülés ideje nem szerepel

  • mindenképpen egyeztess munkatársunkkal akkor is, ha nem a mi partner irodánkon keresztül foglalod le a nemzetközi repülőjegyed, hogy a csoport repülési menetrendjének megfelelő jegyet vásárolhasd meg magadnak

Utazásszervezés

  • az utazás megszervezése helyi partner iroda és a terepen otthonosan mozgó, hivatalos túravezetőinek bevonásával zajlik

  • az utazás teljes ideje alatt privát, bérelt busszal közlekedünk, melyet egy helyi sofőr vezet

  • az utazás ideje alatt angolul beszélő helyi túravezetők és egy magyar túravezető állnak utazóink rendelkezésére

Szállások

  • 3 éjszakát Saint-Pierre-ben töltünk egy 3*-os hotelben

  • 2 éjszakát Hell-Bourg-ban töltünk egy 3*-os vendégházban

  • 4 éjszakát Saint-Gilles-ben töltünk egy 3*-os hotelben

  • 2 éjszakát a Mafate-kalderában (La Nouvelle és Marla településeken) töltünk 4-10 ágyas menedékházban. A fürdőszobák közösek és a forró zuhanyok nem mindig ingyenesek.

Ellátás

Kérjük, hogy az utazás lefoglalásakor tájékoztass minket diétás igényedről.

  • az utazás ára 11 több fogásos reggelit tartalmaz

  • az utazás ára 7 piknik (csomagolt) ebédet tartalmaz a kirándulások során

  • az utazás ára 9 vacsorát tartalmaz

  • a további étkezések önellátósak

Közlekedés

  • bérelt buszokkal, helyi sofőrrel

  • a nagy csomagokat a három napos túra ideje alatt egy privát busszal szállítják a következő állomásra

Valuta, költőpénz

  • a hivatalos pénznem: Euro (EUR)

  • a legtöbb helyen bankkártyával is fizethetünk

  • ajánlott költőpénz: 300 EUR + a fakultatív programok árai

Oltások

  • kötelező oltás: nincs

  • ajánlott oltások: hepatitisz A és B, tífusz, tetanusz

Indulás előtti információk

A szükséges túrafelszerelések listáját és a felkészüléshez szükséges további információkat jelentkezés után küldjük el.

Időjárás

Réunion szigetén trópusi éghajlat uralkodik, két különböző évszakkal: A hűvös, száraz ausztrál tél áprilistól szeptemberig, az ausztrál nyár pedig októbertől márciusig tart, a forró, párás évszak.

Áprilistól júniusig a hőmérséklet nappal kellemes, átlagosan 20°C, éjszaka pedig 10°C. A növényvilág és a gyümölcsök ilyenkor a legbőségesebbek.

Jelentkezés

Mielőtt jelentkeznél egy utazásra, kérjük olvasd el az Általános Szerződési feltételeket az oldal alján.

Gyorsan és egyszerűen jelentkezhetsz az utazásra, ha az oldal tetején lévő „Jelentkezem!” gombra kattintasz és kitöltöd az online űrlapot. 

A jelentkezés sikeres elküldése után kapsz egy automatikus levelet, benne egy regisztrációs számmal. Amennyiben nem kapod meg ezt az e-mailt, kérjük, vedd fel velünk a kapcsolatot az info@pachamama.hu címen.

Az utazás árának előlege jelentkezéskor fizetendő, banki átutalással. Felhívjuk figyelmed, hogy jelentkezésed az előleg teljes összegének a bankszámlánkra való beérkezésekor hivatalos.

Kizáró okok

A szív- és érrendszeri problémák, a keringési panaszok, valamint a súlyos cukorbetegség, látászavar vagy testi fogyatékosság kizáró okot jelentenek a túrán való részvételről. Egészségügyi problémáid jelentkezéskor mindenképp egyeztesd túravezetőnkkel.

Bankszámlák

USD számla
Számlatulajdonos: Pachamama Adventures Ltd.
Számlavezető bank neve: Community Federal Savings Bank (Wise Ltd.)
Bank címe: 89-16 Jamaica Ave, Woodhaven, NY, 11421, United States
Bankszámlaszám: 8310019717
Bankazonosító (routing number): 026073150
SWIFT kód: CMFGUS33

EUR számla
Számlatulajdonos: Pachamama Adventures Ltd.
Számlavezető bank neve: Wise Ltd.
Bank címe: Rue du Trône 100, 3rd floor, Brussels, 1050, Belgium
IBAN számlaszám: BE84 9670 4083 6659
SWIFT/ BIC kód: TRWIBEB1XXX

HUF számla
Számlatulajdonos: Pachamama Adventures Ltd.
Számlavezető bank neve: MBH Bank
Bank címe: 1062 Budapest, Nyugati tér 5.
Bankszámlaszám: 10300002-10653749-49020017
IBAN számlaszám: HU22 1030 0002 1065 3749 4902 0017

HUF számla
Számlatulajdonos: Pachamama Adventures Ltd.
Számlavezető bank neve: Wise Ltd.
Bank címe: Rue du Trône 100, 3rd floor, Brussels, 1050, Belgium
Bankszámlaszám: HU16 1260 0016 1536 6941 1756 8718
SWIFT kód: TRWIBEBBXXX