Utazási szerződés

A Pachamama Adventures Ltd. (továbbiakban mint Utazásszervező) és megrendelői (a továbbiakban Utas) között:

Az utazási szerződés általános feltételei

Az itt szereplő Általános Szerződési Feltételek a Pachamama Adventures Ltd. által szervezett csoportos és egyéni utazásokra érvényesek.

Az Utazásszervező és az Utas közötti jogviszonyra a jelen Általános Szerződési Feltételek, valamint az adott utazás részletes programja és az Utazásszervező által az Utas részére a szerződés megkötését megelőzően rendelkezésre bocsátott tájékoztatás együttesen irányadó.

A légi személyszállításra – amennyiben annak alkalmazási feltételei fennállnak – különösen a 2005. évi VII. törvénnyel kihirdetett Montreali Egyezmény, valamint a visszautasított beszállás, a légi járatok törlése vagy hosszú késése esetén az alkalmazandó légiutas-jogi rendelkezések irányadóak.

I. Az utazási szerződés tárgya

A Pachamama Adventures Ltd. és az Utas közötti jogviszony az Utazási szerződés megkötésével jön létre. Az Utazási szerződés alapján a Pachamama Adventures Ltd. az Utas által kiválasztott utazás szerint meghatározható személyszállítási, szállás- és egyéb turisztikai szolgáltatásból álló utazási szolgáltatásokat nyújt, amelynek fejében az Utas díjat fizet.

Az utazás ára egyrészt a Részvételi díj ellenértékéből, másrészt az abba nem foglalt, külön felszámításra kerülő további költségekből és díjtételekből (pl. vízumdíjak, belépődíjak, fakultatív programok, stb.) áll.

Az utazási szerződések elválaszthatatlan részét képezik a jelen „Általános Szerződési Feltételek”,  a „Nyilatkozat” (elérhető a www.pachamama.hu honlapon), valamint az egyes utazásokhoz kapcsolódó, a honlapról letölthető tájékoztatók és további dokumentációk, amelyek tartalma irányadó az utazás teljes díjának, valamint a szerződő felek (Utas és az Utazásszervező) jogainak és kötelezettségeinek a meghatározásakor.

II. Az utazási szerződés megkötése

Az Utas a Pachamama Adventures Ltd. honlapján található elektronikus Jelentkezési lap kitöltésével és elküldésével jelentkezik a kiválasztott utazásra. A Pachamama Adventures Ltd. jelentkezést más módon – e-mailben, telefonon vagy közösségi médiafelületen – nem fogad el.

A Jelentkezési lapon az Utas által feltüntetett adatok valódiságáért és helyességéért az Utas felel, az Utazásszervező az így megadott adatokkal teszi meg a szükséges foglalásokat. Az Utas által hibásan megadott adatok miatt bekövetkező esetleges joghátrányokért a Pachamama Adventures Ltd. nem vállal felelősséget.

A Jelentkezési lap elküldése az Utas részéről az utazásra történő jelentkezésnek minősül, azonban önmagában nem eredményezi az Utazási szerződés létrejöttét és nem jelenti a jelentkezés Utazásszervező általi elfogadását. A Pachamama Adventures Ltd. a szerződés létrejöttét megelőzően jogosult eldönteni, hogy az Utas jelentkezését elfogadja-e. Az Utazásszervező a jelentkezés elfogadásáról vagy elutasításáról elektronikus úton tájékoztatja az Utast.

Amennyiben az Utazásszervező a jelentkezést elfogadja, regisztrálja az Utas jelentkezését, és elektronikus úton megküldi az Utas részére a jelen Általános Szerződési Feltételeket, valamint az adott utazásra vonatkozó szerződéskötés előtti tájékoztatást és egyéb, a szerződés megkötéséhez szükséges dokumentumokat. Az Utazásszervező a szerződés megkötését megelőzően világos és közérthető módon tájékoztatja az Utast különösen az utazási szolgáltatások lényeges jellemzőiről, az utazás teljes díjáról és az esetleges további költségekről, a fizetési feltételekről, az esetleges minimális résztvevőszámról, az Utas szerződésmegszüntetési jogáról és az alkalmazandó lemondási díjakról, valamint az alkalmazandó jogszabályok által előírt egyéb lényeges feltételekről.

Az Utazási szerződés létrejöttének feltétele az aláírt Utazási szerződés Utazásszervezőhöz történő visszaérkezése és a Díjelőleg megfizetése. Az Utazási szerződés azon a napon jön létre, amelyen e két feltétel közül a később teljesülő feltétel is teljesül.

Amennyiben az Utas az Utazásszervező által elektronikus úton megküldött tájékoztatást és dokumentumokat követően, az Utazásszervező által meghatározott, főszabály szerint 14 munkanapos határidőn belül az aláírt Utazási szerződést, ill. egyéb, a szerződéskötéshez szükséges dokumentációt (útlevél másolatot, stb.) elektronikus úton visszaküldi, és a Díjelőleget a Pachamama Adventures Ltd. részére 14 munkanapos határidőn belül megfizeti, az Utas kifejezi azt, hogy az utazási szerződés tartalmát és a részvételi feltételeket megismerte és tudomásul vette, továbbá elfogadta a Pachamama Adventures Ltd. utazási szerződésre irányuló ajánlatát.

A felek közötti jogviszony az Utas aláírásával ellátott dokumentációknak, így különösen az „Utazási szerződés” elektronikus úton az Utazásszervezőhöz való visszaérkezésével és a Díjelőleg megfizetésével jön létre. A Pachamama Adventures Ltd. az utazási szerződést és az ahhoz kapcsolódó okiratokat elektronikusan tárolja oly módon, hogy azok utóbb is hozzáférhetőek legyenek.

Amennyiben az Utas a meghatározott határidőn belül az Utazási szerződést nem küldi vissza, vagy a Díjelőleget nem fizeti meg, az Utazásszervező szerződéskötésre irányuló ajánlata – eltérő írásbeli megállapodás hiányában – hatályát veszti. Az Utazásszervező ezt követően nem köteles az Utas részére helyet vagy szolgáltatást fenntartani.

Az Utazásszervező jogosult a szerződés létrejöttéhez szükséges, az adott utazás megszervezéséhez és teljesítéséhez indokolt további dokumentumok és adatok – így különösen az úti okmány adatainak vagy másolatának – megküldését kérni. Amennyiben valamely dokumentum vagy adat az adott szolgáltatás lefoglalásához elengedhetetlen, az Utazásszervező az érintett szolgáltatás foglalását annak rendelkezésre bocsátásáig nem köteles teljesíteni.

III. Fizetési feltételek

A Részvételi díj az Utas által megrendelt szolgáltatás ellenértéke, amely tartalmazza a Pachamama Adventures Ltd. által nyújtandó utazási szolgáltatások árát és a szervezési díjat. A Pachamama Adventures Ltd. a Részvételi díjban nem szereplő, külön felszámításra kerülő díjak összegét a honlapon, az utazás oldalán a részletes tájékoztató részeként megjelöli.

Az Utas által fizetendő teljes Részvételi díj, a Díjelőleg és Hátralék mértékét a Pachamama Adventures Ltd. a honlapján közli, ezen felül a Díjelőleg mértékét az Utas jelentkezését követően részére megküldött fizetési felhívás és a szerződéskötést megelőző részletes utazási tájékoztató tartalmazza.

Díjelőleg mértéke főszabály szerint a Részvételi díj 40%-a.

A Díjelőleg mértéke a Részvételi díj 40%-át meghaladhatja, amennyiben az Utazásszervező által az adott utazás teljesítéséhez igénybe vett közreműködővel vagy szolgáltatóval kötött szerződés az Utazásszervezőre ennél szigorúbb vagy korábbi fizetési kötelezettséget ró. Az ilyen eltérő Díjelőleg összegéről és fizetési határidejéről az Utazásszervező az Utast a szerződés megkötését megelőzően tájékoztatja, és azt az adott Utazási szerződésben vagy az ahhoz kapcsolódó fizetési feltételekben feltünteti.

A Részvételi díj fennmaradó részének (Hátralék) fizetési határidejét az adott Utazási szerződés határozza meg. A teljes díj megfizetése az utazás megkezdését megelőző 90. napnál korábbi időpontra kizárólag abban az esetben írható elő, ha az Utazásszervező által az adott utazás teljesítéséhez igénybe vett közreműködővel vagy szolgáltatóval kötött szerződés alapján ennél korábbi teljesítés szükséges.

Amennyiben az Utazási szerződés megkötésére az utazás megkezdését megelőző 90 napon belül kerül sor, főszabály szerint a teljes fizetendő díj a szerződés megkötésekor esedékes.

Az Utas díjfizetési kötelezettségének előteljesítését a felek szerződésszerűnek tekintik, az Utazásszervező azt ilyenként fogadja el.

IV. Elállási és felmondási feltételek

IV.1. Az Utas általános felmondási joga

Az Utas az utazás megkezdése előtt általános elállási joga alapján az Utazási szerződést bármikor felmondhatja. A felmondást az Utasnak írásban, elektronikus úton kell közölnie a Pachamama Adventures Ltd.-vel. A felmondás az Utazásszervezőhöz történő megérkezésével válik hatályossá.

Amennyiben az Utas általános elállási jogát az utazás megkezdését megelőző 120. napon belüli időpontban gyakorolja az Utazásszervező az alábbi, előre meghatározott lemondási díj felszámítására jogosult:

Az utazás megkezdését megelőző 120. napnál korábbi felmondás esetén: az Utazásszervezőnél a foglalással és annak megszüntetésével kapcsolatban ténylegesen felmerült, észszerű és indokolt adminisztrációs költségek: 40 USD banki kezelési költség és 60 USD munkadíj.

Általános lemondási feltételek:

  • az utazás megkezdését megelőző 120. napnál korábbi felmondás esetén:

  • az utazás megkezdését megelőző 120–91. nap között: a Részvételi díj 25%-a;

  • az utazás megkezdését megelőző 90–36. nap között: a Részvételi díj 50%-a;

  • az utazás megkezdését megelőző 35–26. nap között: a Részvételi díj 70%-a;

  • az utazás megkezdését megelőző 25 napon belül, valamint az utazáson történő meg nem jelenés esetén: a Részvételi díj 100%-a.

Hajós utak útlemondási feltételek:

Útlemondás esetén ezen felül az alábbi költségek kerülnek levonásra:

  • a foglalás után az indulás előtti 95. napig bezárólag minden esetben: a Részvételi díj 20%-a;

  • az indulás előtti 94. naptól a 65. napig bezárólag: a Részvételi díj 50%-a;

  • a 64. naptól az indulás napjáig bezárólag, illetve az utazáson meg nem jelenés esetén: a Részvételi díj 100%-a.

IV.2. Előre kifizetett, vissza nem téríthető szolgáltatások

Amennyiben az adott utazás teljesítéséhez olyan szolgáltatás – jellemzően túraengedélyek – lefoglalása szükséges, amelynek díját a szolgáltató az Utazásszervező részére nem téríti vissza, az Utazásszervező erről és – amennyiben előzetesen meghatározható – annak összegéről az Utast a szerződés megkötését megelőzően tájékoztatja.

Az ilyen szolgáltatásokkal kapcsolatos tényleges veszteségeket a lemondási díj meghatározásakor figyelembe lehet venni. Ugyanazon költség azonban az Utassal lemondási díjként és külön vissza nem térítendő költségként kétszeresen nem számolható el.

Inka Ösvény túraengedély lemondási feltételek:

  • Útlemondás esetén az Inka Ösvény túraengedély ára minden esetben vissza nem térítendő összeg: 550 USD.

  • 120 napon belüli útlemondás esetén az Inka Ösvény túra árának 100%-a, azaz 1 500 USD minden esetben levonásra kerül.

A „Lemondási díj” az elállás közlésével egyidejűleg esedékes. Az Utazásszervező a Lemondási díjat az Utas által már megfizetett összegekbe beszámítja. A lemondási díjat meghaladó, az Utas által korábban megfizetett összeget az Utazásszervező az alkalmazandó jogszabályokban meghatározott határidőn belül, de legkésőbb az Utazási szerződés megszűnésétől számított 14 napon belül visszatéríti.

IV.3. Felmondás elkerülhetetlen és rendkívüli körülmények miatt

Az Utas az Utazási szerződést az utazás megkezdése előtt lemondási díj megfizetése nélkül felmondhatja, ha az úti cél helyén vagy annak közvetlen közelében olyan elkerülhetetlen és rendkívüli körülmények következnek be, amelyek az utazási csomag teljesítését vagy az utasok úti célhoz történő szállítását jelentősen befolyásolják.

A jelenleg alkalmazandó 2015/2302/EU irányelv példaként háborút, terrorizmust, komoly egészségügyi veszélyt és olyan természeti katasztrófát említ, amely miatt az utazás nem hajtható végre biztonságosan, jelentős egészségügyi vagy biztonsági kockázatot jelent.

Ebben az esetben az Utas jogosult az Utazási szerződés alapján megfizetett teljes összeg visszatérítésére, további kártérítésre azonban nem jogosult. Az Utazásszervező a visszatérítést indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb az Utazási szerződés megszűnésétől számított 14 napon belül teljesíti.ű

IV.4. Az Utazási szerződés lényeges feltételeinek indulás előtti módosítása

Amennyiben az Utazásszervező az utazás megkezdése előtt az Utazási szerződés valamely lényeges feltételét jelentősen módosítani kénytelen, vagy a Részvételi díjat a jogszabályban meghatározott mértéket meghaladóan emeli, az Utas az Utazásszervező által meghatározott észszerű határidőn belül jogosult a módosítást elfogadni vagy az Utazási szerződést lemondási díj megfizetése nélkül felmondani.

Amennyiben az Utas az Utazási szerződést ezen okból felmondja, és nem fogad el az Utazásszervező által esetlegesen felajánlott helyettesítő utazási csomagot, az Utazásszervező az Utas által megfizetett teljes összeget indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb az Utazási szerződés megszűnésétől számított 14 napon belül visszatéríti. Az Utazásszervezőt kártérítési és kamatfizetési kötelezettség nem terheli.

IV.5. A Pachamama Adventures Ltd. felmondási joga

A Pachamama Adventures Ltd. az utazás megkezdése előtt legkésőbb 30 nappal a szerződéstől írásban tett nyilatkozattal elállhat.

Az Utazásszervező az utazás megkezdése előtt az Utazási szerződést felmondhatja, és az Utas által az Utazási szerződés alapján megfizetett teljes összeget visszatéríti, ha

a) az adott utazásra jelentkezett Utasok száma nem éri el az Utazási szerződésben, illetve az adott utazás szerződéskötést megelőző tájékoztatásában meghatározott minimális résztvevőszámot; vagy

b) az Utazásszervezőt elkerülhetetlen és rendkívüli körülmények akadályozzák az Utazási szerződés teljesítésében.

Az adott utazás megszervezéséhez szükséges minimális résztvevőszámot az Utazásszervező az Utazási szerződésben, illetve az adott utazás szerződéskötést megelőző tájékoztatásában feltünteti. Minimumlétszám el nem érése esetén az Utazásszervező az Utast az Utazási szerződésben meghatározott határidőn belül értesíti a szerződés felmondásáról. A Pachamama Adventures Ltd. által szervezett, hat napnál hosszabb utazások esetében az Utazásszervező a minimumlétszám el nem érése miatti felmondásról legkésőbb az utazás megkezdése előtt 30 nappal értesíti az Utast.

Amennyiben az utazás időtartama hat nap vagy annál rövidebb, a minimumlétszám el nem érése miatti felmondásra az alkalmazandó jogszabályban meghatározott határidőn, 20 napon belül kerülhet sor.

Elkerülhetetlen és rendkívüli körülmények esetén az Utazásszervező a felmondásról indokolatlan késedelem nélkül, az utazás megkezdése előtt értesíti az Utast.

Az Utazásszervező felmondása esetén az Utas által az Utazási szerződés alapján megfizetett teljes összeget az Utazásszervező indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb az Utazási szerződés megszűnésétől számított 14 napon belül visszatéríti.

Amennyiben az Utazásszervező a szerződést a minimális résztvevőszám el nem érése vagy elkerülhetetlen és rendkívüli körülmények miatt a jelen pontban meghatározott feltételek szerint mondja fel, az Utas az eredetivel azonos értékű helyettesítő szolgáltatásra tarthat igényt, ha ennek nyújtására az utazási irodának lehetősége van. Amennyiben az Utazásszervező a szerződést a minimális résztvevőszám el nem érése vagy elkerülhetetlen és rendkívüli körülmények miatt a jelen pontban meghatározott feltételek szerint mondja fel, az Utast a teljes visszatérítésen túl további kártérítés nem illeti meg.

V. Hibás teljesítés és kifogáskezelés

V.1. Az Utazásszervező felelőssége

A Pachamama Adventures Ltd. felel az Utazási szerződésben foglalt utazási szolgáltatások szerződésszerű teljesítéséért, függetlenül attól, hogy az egyes szolgáltatásokat az Utazásszervező maga vagy az általa igénybe vett más szolgáltató teljesíti.

Amennyiben valamely, az Utazási szerződés részét képező utazási szolgáltatás nem a szerződésben foglaltaknak megfelelően teljesül, az Utazásszervező köteles a hibás teljesítés orvoslásáról gondoskodni, kivéve, ha az lehetetlen, vagy a hiba mértékére és az érintett utazási szolgáltatás értékére figyelemmel aránytalan költségekkel járna.

Ha az Utazásszervező a hibát az Utas által meghatározott észszerű határidőn belül nem orvosolja, az Utas jogosult a szükséges intézkedéseket maga megtenni, és az ezzel kapcsolatban szükségesen és észszerűen felmerült költségeinek megtérítését kérni. Az Utasnak nem kell előzetesen határidőt szabnia, ha az Utazásszervező a hiba orvoslását megtagadja, vagy azonnali intézkedés szükséges.

V.2. Helyettesítő szolgáltatás

Amennyiben az utazási szolgáltatások jelentős része az Utazási szerződésben meghatározott módon nem teljesíthető, az Utazásszervező az utazás folytatásának biztosítása érdekében az Utas részére – többletköltség felszámítása nélkül – megfelelő, lehetőség szerint az eredetivel azonos vagy magasabb minőségű helyettesítő szolgáltatást ajánl fel.

Ha a helyettesítő szolgáltatás alacsonyabb minőségű az Utazási szerződésben meghatározottnál, az Utas megfelelő díjleszállításra jogosult.

Az Utas a felajánlott helyettesítő szolgáltatást akkor utasíthatja vissza, ha az nem hasonlítható össze az Utazási szerződésben foglalt szolgáltatással, vagy a felajánlott díjleszállítás nem megfelelő.

V.3. Program- és szállásváltozások

Az Utazásszervező fenntartja a jogot arra, hogy az utazás során felmerülő, általa észszerűen nem befolyásolható körülmények – így különösen időjárási, közlekedési, biztonsági vagy helyi körülmények, hatósági intézkedések, útlezárások, természeti körülmények vagy a közlekedési eszköz meghibásodása – miatt az utazás programját, útvonalát vagy a szolgáltatások sorrendjét a szükséges mértékben módosítsa.

Az Utazásszervező ilyen esetben törekszik arra, hogy az eredetivel összehasonlítható, lehetőség szerint azonos vagy magasabb minőségű szolgáltatást biztosítson.

A szálláshely szükségessé váló megváltoztatása esetén az Utazásszervező lehetőség szerint az eredetivel azonos vagy magasabb kategóriájú, illetve az adott helyi körülmények között az eredeti szolgáltatással összehasonlítható szállást biztosít.

Amennyiben a módosítás következtében az Utas az Utazási szerződésben vállaltnál alacsonyabb értékű vagy minőségű szolgáltatásban részesül, az Utas az alkalmazandó jogszabályok szerint megfelelő díjleszállításra jogosult.

V.4. Közlekedési késések, menetrendváltozások és járattörlések

Az Utazásszervező felelőssége a közlekedési eszköz késése, menetrendváltozása vagy járattörlése esetén annak megfelelően alakul, hogy az érintett személyszállítás az Utazási szerződés alapján az utazási csomag részét képezi-e.

Amennyiben a személyszállítás az Utazási szerződés részét képezi, az Utazásszervező felelősségére az utazási csomagokra vonatkozó szabályokat, valamint – az alkalmazási feltételeik fennállása esetén – az érintett személyszállításra vonatkozó nemzetközi egyezményeket és utasjogi rendelkezéseket kell alkalmazni.

Amennyiben az Utas a személyszállítási szolgáltatást az Utazásszervezőtől függetlenül, saját maga foglalta le, és az nem képezi az Utazási szerződés részét, az Utazásszervező az ilyen személyszállítás teljesítéséért nem felel.

V.5. Harmadik személyek tájékoztatásai

Az Utazásszervező nem felel olyan, harmadik személy által kiadott prospektusban, honlapon, közösségi médiafelületen vagy más tájékoztatóban szereplő információkért, amelyek nem képezik az Utazási szerződés részét, és amelyeket az Utazásszervező az Utas részére nem saját tájékoztatásaként közölt vagy fogadott el. Ez a rendelkezés nem érinti az Utazásszervező felelősségét az Utazási szerződés részét képező szolgáltatások teljesítéséért.

V.6. Az Utas kifogásbejelentési kötelezettsége

Az Utas köteles az utazás során észlelt hibás teljesítésről – az eset körülményeire figyelemmel – indokolatlan késedelem nélkül tájékoztatni az Utazásszervezőt, illetve annak utaskísérőjét vagy helyi képviselőjét annak érdekében, hogy az Utazásszervezőnek lehetősége legyen a hiba mielőbbi orvoslására.

Az utaskísérő vagy az Utazásszervező helyi képviselője az Utas bejelentését továbbítja az Utazásszervező részére, és lehetőség szerint közreműködik a probléma helyszíni rendezésében.

A kifogásról – amennyiben annak jellege és a körülmények ezt lehetővé teszik – írásos feljegyzés vagy jegyzőkönyvet kell készíteni, amelynek egy példányát az Utas rendelkezésére kell bocsátani.

Az Utas bejelentési kötelezettségének elmulasztása vagy késedelmes teljesítése a díjleszállítás vagy kártérítés megállapításakor annyiban vehető figyelembe, amennyiben az időben történő bejelentés lehetővé tette volna a hiba orvoslását, illetve a kár elkerülését vagy csökkentését.

Az utazás befejezését követően az Utas a helyszínen nem rendezett kifogását írásban közölheti az Utazásszervezővel. A rendelkezésére álló jegyzőkönyvet, fényképet, bizonylatot vagy más, az igény elbírálását elősegítő dokumentumot célszerű a kifogáshoz csatolnia.

V.7. Díjleszállítás és kártérítés

Az Utas megfelelő díjleszállításra jogosult arra az időszakra, amely alatt az Utazási szerződésben foglalt szolgáltatás teljesítése nem volt szerződésszerű, kivéve, ha az Utazásszervező bizonyítja, hogy a hibás teljesítés az Utasnak tulajdonítható.

Az Utas jogosult a hibás teljesítés következtében elszenvedett kárának megfelelő megtérítésére is.

Az Utazásszervező nem köteles kártérítést fizetni, ha bizonyítja, hogy a hibás teljesítés

a) az Utasnak tulajdonítható;

b) olyan harmadik személynek tulajdonítható, aki az Utazási szerződésben foglalt utazási szolgáltatások nyújtásával nincs kapcsolatban, és az esemény előre nem látható vagy elkerülhetetlen volt; vagy

c) elkerülhetetlen és rendkívüli körülmények következménye.

V.8. Az Utazásszervező felelősségének korlátozása

Amennyiben az Utazásszervező által fizetendő kártérítés mértékét az adott utazási szolgáltatásra alkalmazandó nemzetközi egyezmény vagy kötelező jogszabály korlátozza, az Utazásszervező ugyanezen korlátozásra az alkalmazandó jog által megengedett mértékben hivatkozhat.

Az Utazásszervező kártérítési felelőssége – a személyi sérülést, valamint a szándékosan vagy gondatlanságból okozott kárt kivéve – az alkalmazandó jog által megengedett esetben és mértékben korlátozható, azonban az ilyen korlátozás nem lehet kevesebb az adott utazási csomag teljes díjának háromszorosánál.

V.9. Az Utas által harmadik személynek okozott kár

Az Utas az általa harmadik személynek jogellenesen okozott kárért az alkalmazandó jogszabályok szerint közvetlenül felel.

V.10. Az Utas által önállóan megvásárolt repülőjegyek

A Pachamama Adventures Ltd. főszabály szerint nem értékesít nemzetközi repülőjegyet. Amennyiben az Utas a repülőjegyét az Utazásszervezőtől függetlenül, közvetlenül a légitársaságtól vagy más szolgáltatótól vásárolja meg, és a légi személyszállítás nem képezi az Utazási szerződés részét, a légi személyszállítási szerződés az Utas és az érintett légitársaság vagy más jegyértékesítő között jön létre.

Az ilyen, az Utazási szerződés részét nem képező légi személyszállítás teljesítéséért, késéséért, törléséért, menetrendváltozásáért vagy a poggyász kezeléséért a Pachamama Adventures Ltd. nem felel.

Az Utas légi személyszállítással kapcsolatos, a légitársasággal szemben fennálló jogait különösen az alkalmazandó légiutas-jogi szabályok, valamint – alkalmazási feltételeinek fennállása esetén – a 2005. évi VII. törvénnyel kihirdetett Montreali Egyezmény, a visszautasított beszállás, a légi járatok törlése, vagy hosszú késése esetén a 261/2004. EK rendelet, valamint a légi személyi szállítás szabályairól szóló 25/1999 (II.12.) Korm. rendelet rendelkezései az irányadók.

V.11. Hazaszállítás és az utazás folytatásának ellehetetlenülése

A Pachamama Adventures Ltd. által szervezett utazási csomag a nemzetközi légi személyszállítást és annak díját nem tartalmazza. Az Utas a nemzetközi repülőjegyét az Utazásszervezőtől függetlenül, saját nevében és saját költségére vásárolja meg, és a légi személyszállítási szerződés az Utas és az érintett légitársaság között jön létre.

Ennek megfelelően az Utazásszervező hazaszállítási kötelezettsége nem terjed ki az Utas által önállóan megvásárolt, az Utazási szerződés részét nem képező nemzetközi repülőjegy szerinti légi személyszállítás teljesítésére, illetve az ilyen járat késése, törlése, menetrendváltozása vagy lekésése miatt szükségessé váló új vagy módosított repülőjegy biztosítására vagy annak költségére.

Amennyiben azonban az Utazási szerződés részét képező utazási szolgáltatások között személyszállítás is szerepel – így különösen helyi transzfer, autóbuszos, vasúti, hajó- vagy egyéb, az utazási csomag részét képező közlekedési szolgáltatás –, az Utazásszervező az ilyen személyszállítás tekintetében az alkalmazandó jogszabályok szerint felel az Utazási szerződés megfelelő teljesítéséért.

Ha az utazási csomag részét képező személyszállítással összefüggésben, az Utazási szerződés teljesítése során olyan helyzet áll elő, amelyben az alkalmazandó jogszabályok alapján az Utazásszervező köteles az Utas visszaszállításáról vagy más megfelelő közlekedési megoldásról gondoskodni, azt indokolatlan késedelem nélkül és az Utast terhelő többletköltség nélkül biztosítja.

Amennyiben az Utazási szerződés részét képező visszaszállítás elkerülhetetlen és rendkívüli körülmények miatt átmenetileg nem biztosítható, az Utazásszervező az alkalmazandó jogszabályokban meghatározott feltételek szerint viseli az Utas szükséges szállásköltségeit.

V.12. Segítségnyújtás a nehéz helyzetbe került Utas részére

Az Utazásszervező az alkalmazandó jogszabályoknak megfelelően indokolatlan késedelem nélkül megfelelő segítséget nyújt annak az Utasnak, aki az utazás során nehéz helyzetbe kerül.

A segítségnyújtás különösen kiterjedhet az egészségügyi szolgáltatásokról, helyi hatóságokról és konzuli segítségről történő tájékoztatásra, az Utas kommunikációjának elősegítésére, valamint alternatív utazási vagy közlekedési lehetőségek megtalálásában történő segítségnyújtásra.

Az Utas által önállóan megvásárolt, az Utazási szerződés részét nem képező nemzetközi repülőjárat késése, törlése, menetrendváltozása vagy lekésése esetén az Utazásszervező – lehetőségeihez mérten – segítséget nyújthat az Utasnak az alternatív utazási lehetőségek megtalálásában, ez azonban nem jelenti azt, hogy az Utazásszervező köteles az új vagy módosított repülőjegy, szállás, étkezés vagy egyéb, a külön légi személyszállítási szerződéssel összefüggő költség viselésére.

Amennyiben az Utas a nehéz helyzetet szándékosan vagy gondatlanságból maga idézte elő, az Utazásszervező a segítségnyújtásért észszerű díjat számíthat fel, amely nem haladhatja meg az Utazásszervezőnél a segítségnyújtással kapcsolatban ténylegesen felmerült költségeket.

VI. A felek további jogai és kötelezettségei

VI/1. Utasbiztosítás

Tekintettel a Pachamama Adventures Ltd. által szervezett utazások speciális jellegére, az úti célokra, az egyes programok fizikai követelményeire, valamint arra, hogy az utazások gyakran távoli vagy nehezen megközelíthető területeket érintenek, az Utas köteles az utazás teljes időtartamára az adott utazás jellegének és úti céljának megfelelő utasbiztosítással rendelkezni.

Az Utas köteles az utasbiztosítás mellé az adott utazás teljes összegére útlemondási biztosítást kötni.

A biztosításnak – az adott utazás jellegétől függően – megfelelő fedezetet kell biztosítania különösen baleset, betegség, sürgősségi egészségügyi ellátás, mentés, kutatás, egészségügyi okból szükségessé váló szállítás vagy hazaszállítás, valamint poggyászkár esetére.

Amennyiben az adott utazás jellege ezt indokolja, az Utazásszervező előírhatja olyan biztosítás meglétét is, amely az adott túra vagy sporttevékenység – így különösen magashegyi trekking, hegymászás vagy más speciális tevékenység – kockázataira megfelelő fedezetet biztosít.

Az Utas köteles a biztosítás meglétét igazoló kötvényt vagy biztosítási igazolást az Utazásszervező kérésére, de legkésőbb az utazás megkezdése előtt 30 nappal elektronikus úton megküldeni.

Amennyiben az Utas a megfelelő biztosítás meglétét az Utazásszervező felszólítása ellenére sem igazolja, az Utazásszervező – amennyiben a biztosítás meglétét az adott utazáson való részvétel feltételeként előzetesen egyértelműen meghatározta – az Utas részvételét megtagadhatja.

Az Utazásszervező az Utas részére biztosítási lehetőségekről tájékoztatást ad, azonban – eltérő kifejezett megállapodás hiányában – a megfelelő utas- és útlemondási biztosítás kiválasztása és megkötése az Utas felelőssége.

VI/2. Egészségi állapot és az utazás programjain való részvétel

Az Utas köteles az adott utazás programját, fizikai nehézségét, tengerszint feletti magassági viszonyait, éghajlati és egyéb körülményeit saját egészségi állapotára és fizikai képességeire figyelemmel mérlegelni.

Az Utas kizárólag olyan programon vagy tevékenységben vehet részt, amelyen való részvételt az általa ismert egészségi állapota lehetővé teszi. Amennyiben az Utas bizonytalan abban, hogy egészségi állapota lehetővé teszi-e az adott utazáson vagy programon való részvételt, köteles megfelelő egészségügyi szakember tanácsát kérni.

Az Utas köteles betartani az Utazásszervező, a túravezető, a helyi vezető és az adott szolgáltató biztonsággal kapcsolatos utasításait.

Az Utazásszervező nem felel azért a kárért, amely bizonyíthatóan az Utas saját magatartására, az általa ismert egészségi vagy fizikai korlátozás figyelmen kívül hagyására, illetve az Utazásszervező, a túravezető, a helyi vezető vagy a szolgáltató észszerű és biztonsági célú utasításának megszegésére vezethető vissza.

A jelen pont nem korlátozza és nem zárja ki az Utazásszervezőnek az alkalmazandó jogszabályok alapján fennálló felelősségét.

VI/3. Az utazásokra vonatkozó tájékoztatás

Az egyes utazások részletes programját, az útvonalat, a szállásokat, az utazás időtartamát, az utazási szolgáltatások főbb jellemzőit, a program jellegét és – ahol releváns – fizikai nehézségét, valamint az adott utazásra vonatkozó egyéb lényeges információkat a Pachamama Adventures Ltd. az adott utazás részletes programjában és a szerződéskötést megelőző tájékoztatásban közli az Utassal.

A szerződéskötést megelőző tájékoztatásban közölt, az Utazási szerződés részévé váló lényeges információk kizárólag az alkalmazandó jogszabályoknak megfelelően módosíthatók.

Az Utazásszervező az Utas részére az Utazási szerződés megkötésekor vagy azt követően a szerződésről tartós adathordozón másolatot vagy visszaigazolást biztosít.

VI/4. Indulás előtti tájékoztatás

Az Utazásszervező az utazás megkezdése előtt megfelelő időben elektronikus úton megküldi az Utas részére az utazás teljesítéséhez szükséges, rendelkezésére álló végleges információkat és dokumentumokat, így különösen a találkozási időpontokat és helyeket, a helyi kapcsolattartási adatokat, valamint az adott utazás teljesítéséhez szükséges egyéb gyakorlati információkat.

VI/4. Poggyász

Az Utas saját poggyászának és kézipoggyászának őrizetéről az utazás során maga köteles gondoskodni, kivéve azt az időtartamot, amely alatt a poggyászt szállítás, megőrzés vagy más szolgáltatás teljesítése céljából az Utazási szerződés teljesítésében közreműködő szolgáltató vagy annak képviselője átvette.

A poggyász elvesztésével vagy sérülésével kapcsolatos felelősségre az adott szolgáltatásra és közlekedési módra alkalmazandó jogszabályok és nemzetközi egyezmények rendelkezései is irányadók lehetnek.

VI/6. Úti okmányok, vízumok és beutazási feltételek

Az Utazásszervező a szerződés megkötését megelőzően az alkalmazandó jogszabályoknak megfelelő általános tájékoztatást ad az adott úti célra vonatkozó útlevél- és vízumkövetelményekről, ideértve – amennyiben releváns – a vízum megszerzésének hozzávetőleges időtartamát, valamint az úti céllal kapcsolatos egészségügyi formalitásokról.

Eltérő kifejezett megállapodás hiányában az Utas köteles gondoskodni a saját utazásához szükséges érvényes útlevélről, vízumról, beutazási engedélyről és egyéb személyes úti okmányokról, továbbá köteles betartani a rá vonatkozó beutazási, vám-, egészségügyi és hatósági előírásokat.

Az Utas köteles ellenőrizni, hogy úti okmányai az utazás teljes időtartamára és az érintett országok által megkövetelt további időtartamra érvényesek-e.

VI/7. Elektronikus kapcsolattartás

Az Utazásszervező és az Utas közötti elsődleges kapcsolattartási mód az elektronikus levelezés.

Az Utazásszervező az Utazási szerződéssel és az utazás teljesítésével kapcsolatos tájékoztatásokat, dokumentumokat és értesítéseket az Utas által megadott e-mail-címre küldi meg. Az Utas köteles az Utazásszervező részére működő és rendszeresen ellenőrzött e-mail-címet megadni, az e-mail-cím megváltozásáról az Utazásszervezőt haladéktalanul tájékoztatni, továbbá az utazás megkezdéséig elektronikus levelezését rendszeresen figyelemmel kísérni.

Az Utas köteles az Utazásszervező által az utazás teljesítéséhez észszerűen szükséges információkérésekre az adott körülmények között megfelelő, illetve az Utazásszervező által észszerűen meghatározott határidőn belül válaszolni.

Az Utazásszervező nem felel azért a kárért vagy többletköltségért, amely bizonyíthatóan abból ered, hogy az Utas a jelen pontban meghatározott kötelezettségét neki felróható módon elmulasztotta.

VI/8. Nyilatkozat

Amennyiben az adott utazás jellegére tekintettel az Utazásszervező külön, az utazás kockázataira, biztonsági szabályaira vagy részvételi feltételeire vonatkozó Nyilatkozat elfogadását írja elő, annak tartalmát az Utas részére az Utazási szerződés megkötése előtt vagy azzal egyidejűleg hozzáférhetővé teszi.

A Nyilatkozat rendelkezései nem korlátozhatják és nem zárhatják ki az Utasnak az alkalmazandó kötelező jogszabályok alapján fennálló jogait, illetve az Utazásszervező jogszabályon alapuló felelősségét.

VII. Alkalmazandó jog, joghatóság és vitarendezés

VII/1. A Pachamama Adventures Ltd. és az Utas az Utazási szerződésből eredő vagy azzal összefüggő vitás kérdéseket elsősorban békés úton, egyeztetéssel törekednek rendezni.

VII/2. Az Utazási szerződésre – a kötelezően alkalmazandó fogyasztóvédelmi rendelkezések figyelembevételével – Anglia és Wales joga irányadó. A jelen jogválasztás nem eredményezi az Utas megfosztását a kötelező fogyasztóvédelmi rendelkezésektől, amelyek az alkalmazandó nemzetközi magánjogi szabályok alapján megilletik.

A fogyasztók számára az Európai Fogyasztói Központ Magyarország (https://www.magyarefk.hu/hu/) ad fogyasztóvédelmi tájékoztatást és segíts határon átnyúló panaszaik és jogvitáik rendezéséhez.

VII/3. Megegyezés hiányában a jogvita elbírálására Anglia és Wales hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságai jogosultak (Brighton Law Court, Cím: Edward St, Brighton BN2 0LG, UK), azzal, hogy ez a rendelkezés nem korlátozza a fogyasztónak azt a jogát, hogy igényét bármely olyan más bíróság előtt érvényesítse, amelynek joghatóságát vagy illetékességét kötelezően alkalmazandó nemzetközi, európai uniós vagy nemzeti jogszabály biztosítja.

VII/4. A jelen Általános Szerződési Feltételek egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, hogy az kizárja vagy korlátozza az Utast fogyasztóként megillető, jogszabály alapján kötelezően biztosítandó jogokat vagy jogorvoslati lehetőségeket.

Utazásszervezői felelősségbiztosítás (Tour Operator Liability)

Biztosító: Lloyd’s Underwriters – Syndicate 4711

Kötvényszám: TO/7118/643250/2026

Fedezeti limit: £2 500 000 (kétmillió-ötszázezer angol font)

Pachamama Adventures Ltd.
Utazásszervező