Nepál kalandtúra
Vissza

Nepál kalandtúra

Hossz14 nap
3500 USD-tólJelentkezem!

Bevezető

Aktivitás
Komfort
Szolgáltatások

Nepál az egyik legizgalmasabb úti cél az egzotikus kultúrák szerelmesei számára. A világ tetején fekvő ország mindössze 800 km hosszú és 200 km széles területet ölel körbe, kulturális és természeti kincsekben viszont annál gazdagabb. Sokféle népcsoport él itt, akik békés együttélésben gyakorolják hagyományaikat és vallásukat.

Körutazásunk során bejárjuk a Katmandu-völgy legszebb középkori városait, valamint a buddhista és hindu vallás legérdekesebb nepáli helyszíneit. Látogatásunk a Mustang régióban  talán az egyetlen olyan vidékre vezet el minket, ahol a tibeti kultúra ma is teljes tisztaságában figyelhető meg. Pokhara közelében a Nepálban élő száműzött tibetiek vendégszeretetét élvezhetjük, egy éjszakára beköltözünk a Neydo Buddhista Kolostorba, ahol bepillantást nyerhetünk egy kolostor hétköznapjaiba és a buddhista vallási hagyományokkal ismerkedhetünk.

Két hetes utazásunk alatt könnyű kirándulások során gyönyörködhetünk a Himalája hegyvonulatának látványában. Kenukkal és dzsipekkel indulhatunk a Királyi Chitwan Nemzeti Park felfedezésére, melynek trópusi erdői és mocsarai tigriseknek, orrszarvúknak, elefántoknak és szarvasoknak adnak otthont.

Program

Nepál: Katmandu – Durbar-tér
1. nap

Nepál: Katmandu – Durbar-tér

A Thamel városrészben lévő  hotelünk igazi zöld sziget Katmanduban. A turistanegyed szűk utcáin és terein ajándékboltok, hangulatos bárok és éttermek sorakoznak.

A 12. századtól a 18. század közepéig Katmanduban volt a nevar Malla-dinasztia államának központja. Délután a valamikori királyi palotát körbevevő tereken álló tucatnyi, vörös téglából épített, faragott faoszlopos, többfedelű pagodát, buddhista  és hindu szentélyt járjuk körbe a Durbar-téren. (szállás: hotel, 2 éj) 

Katmandu-völgy: Bhaktapur
2. nap

Katmandu-völgy: Bhaktapur

A királyi városok közül Bhaktapur őrizte meg leginkább az időtlenség látszatát. A kisvárosnak különleges hangulata van. A szűk utcákon sétálva úgy érezhetjük magunkat, mintha évszázadokat repültünk volna vissza az időben. A vörös téglaépületeket gazdagon faragott kapuk és ablakok díszítik, a középkori tereken pagoda templomok, szentélyek és óriási szobrok állnak. Egy helyi idegenvezetővel járjuk sorra a hindu és buddhista vallás legszebb helyszíneit, benézünk a kézművesek műhelyeibe és ellátogatunk egy tanka festőiskolába. Körbesétálunk az UNESCO Világörökség részét képező Durbar téren, megnézzük a királyi palotát, az Aranykaput és a Kámaszutra templomot. Késő délután utazunk vissza katmandui szállásunkra. (ellátás: reggeli) 

Katmandu – Chitwan Nemzeti Park
3. nap

Katmandu – Chitwan Nemzeti Park

Reggel egy 20 perc repülőút vár ránk Nepál déli vidékére, a Királyi Chitwan Nemzeti Parkba. Az UNESCO Világörökség részét képező park az eredeti lombhullató monszunerdők egyik utolsó képviselője a világon. Trópusi erdői és mocsarai tigriseknek, orrszarvúknak, elefántoknak és szarvasoknak adnak otthont.  Egy kényelmes lodge vendégházaiban töltünk két éjszakát, innen indulunk a Chitwan felfedezésére.
A területen élő tharuk egyedi kultúrával, vallással és nyelvvel rendelkező nép. Délután egy nagy sétára indulunk a közeli faluban, hogy megismerkedjünk életmódjukkal. (szállás: vendégház, 2 éj, ellátás: reggeli, ebéd, vacsora) 
Chitwan Nemzeti Park – szafari – kenutúra
4. nap

Chitwan Nemzeti Park – szafari – kenutúra

Ma megelevenedik a dzsungel könyve! Reggel egy kenutúrára indulunk a folyón. Fatönkből kifaragott kenuinkból a parton sütkérező krokodilokat és sokféle madárfajt láthatunk, köztük jégmadarakat és vadon élő pávákat. Délután terepjárókkal indulunk a trópusi erdőbe, hogy becserkésszük a folyókhoz inni járó indiai orrszarvúkat.

Részt vehetünk egy elefántfürdetésen is, a barátságos ormányosokkal együtt frissítő zuhanyt vehetünk a közeli folyóban. (ellátás: reggeli, ebéd, vacsora) 

Chitwan Nemzeti Park – Lumbini
5. nap

Chitwan Nemzeti Park – Lumbini

Reggel a buddhista hagyományok alapítójának szülőhelyére, Lumbini-be utazunk, ahol Buddha 29 éves koráig élt. Az indiai határ közelében, a Himalája lábánál fekvő buddhista zarándokhely 1997 óta UNESCO Világörökségi helyszín, a négy legfőbb buddhista zarándokhelyek egyike. (szállás: szálloda, 2 éj, ellátás: reggeli) 
Lumbini kolostor terület
6. nap

Lumbini kolostor terület

Buddha szülőhelyének szent helyszínét hatalmas terület határolja, amelyen 22 kolostor, sztúpák és meditációs helyek állnak. A Nagy Asóka oszlopát maga a császár állíttatta, hogy megemlékezzen Buddháról és saját látogatásáról Lumbini-ben. Az Asoka oszlopon még mindig láthatók a Buddha születési helyén tett látogatását magyarázó feliratok. Buddha pontos szülőhelyét a Maya Devi templom jelöli. Egész napunkat a Lumbini Kolostor területén és a Buddha Maya Kert-ben töltjük. Megnézzük a szent tavat, a sztúpákat, ellátogatunk a német, kínai, thai, kambodzsai kolostorokhoz, közben a legmelegebb déli órákban kicsit megpihenünk szállásunkon. (ellátás: reggeli) 
Lumbini – Pokhara – Világbéke sztúpa
7. nap

Lumbini – Pokhara – Világbéke sztúpa

Reggel a hegyek ölelésében, a Phewa-tó partján fekvő Pokhara-ba repülünk. Ha kedvünk tartja csónak és evezőst bérelhetünk a kikötőben és a tó közepén fekvő szigeten álló hindu szentélyhez evezhetünk.
Délután a közeli hegygerincen álló Világbéke sztúpához indulunk. A gerincről páratlan a kilátás naplemente idején: előttünk Pokhara és a Phewa-tó, a háttérben pedig a Himalája hegyei és három 8000 méternél magasabb hegycsúcs, az Annapurna, a Manaslu és Dhaulagiri, valamint a nepáliak szent hegye, a Machhapuchare. Az egyik a tóparti sétányon lévő étteremben vacsorázhatunk. (szállás: hotel, 2 éj, ellátás: reggeli) 
Pokhara – Tibeti közösség
8. nap

Pokhara – Tibeti közösség

Ma letérünk a turisták által járt ösvényről. Először a Davi-vízeséshez és a közelében lévő Shiva barlanghoz utazunk, majd ellátogatunk egy faluba Pokhara közelében, ahol száműzött tibetiek közössége él. Azzal, hogy az itt élő tibetiek kitárják házaik kapuját előttünk, nemcsak jövedelemhez jutnak, de számunkra is nagyszerű alkalmat kínál ez a lehetőség arra, hogy első kézből tapasztaljuk meg a tibeti kultúrát és hagyományt. A Nepálban élő tibetiek hűek maradtak anyaországuk szokásaihoz, tovább viszik annak tradícióit. Látogatásunk során bepillantást nyerhetünk mindennapi életükbe, megnézzük a Tashilinga kolostort, ebédünket pedig mi magunk készítjük el a családdal közösen. A menü egy tradicionális tibeti étel, a momo lesz.

Ha vágyunk arra, hogy közelebbről is felfedezzük a Himalája csodálatos vonulatát, akkor a fakultatív sétarepülést az Annapurna vonulata felett nekünk találták ki. A sétarepülés csodálatos rálátást nyújt az Annapurna I, II, III és IV csúcsokra, ahogyan a Fish Tale-re , a Dhaulagiri-re, a Nilgiri-re, a Chulu Dhara-ra és számos további himalájai magaslatra is. (ellátás: reggeli, ebéd) 

Pokhara – Alsó-Mustang – Jomsom
9. nap

Pokhara – Alsó-Mustang – Jomsom

Kora reggel egy alig 30 perces repülés vár ránk a Himalája vonulata fölött a Mustang királyság központjába. Jomsom az egykor nyüzsgő, Tibetbe vezető kereskedelmi útvonal mentén épült ősi város. Az Annapurna Természetvédelmi Területen, 2740 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik a Kali Gandaki-szurdokban, amely a világ legmélyebb szurdokvölgye. A kanyon a főbb csúcsokat választja el egymástól, nyugaton a Dhaulagirit (8167 m), keleten pedig az Annapurnát (8091 m). 

Jomsom a tiltott Lomanthang királyság kapujaként is ismert, ahová külföldiek 1992-ig nem léphettek be. Miután megnyitotta kapuit a világ előtt, a lenyűgöző természeti szépségű alpesi sivatagos táj, valamint a hindu és buddhista kultúra keveréke évente több ezer látogatót vonz a területre. Az emberek többnyire thakali és tibeti származásúak, ősidők óta élnek a régióban. Az emberek többnyire thakali és tibeti származásúak, ősidők óta élnek a régióban. A tibeti kultúra, hagyományok és életstílus a kőből és fából épült hangulatos falvakban mutatkozik be az utazó számára. Az itt élők tűzifát tárolnak a háztetőkön és szarvasmarhát legeltetnek a tejért és húsért.

Érkezés után elfoglaljuk szállásunkat és a városka, valamint környékének felfedezésére indulunk. A sziklák és a szétszórt fenyőfák között megbújó, kristálytiszta vízű Dhumba-tó tökéletes hely egy rövid kirándulásra. A Nilgiri-hegy lábánál türkizkék színben pompázó tavat a buddhisták szent helynek tekintik, ezért körben imazászlók díszítik. A tó feletti gerincen épült egy gompához ahonnan panorámás kilátás nyílik a környékre, egy 15-20 perces sétával juthatunk el. 

Napunkat a 3750 méter magas Jomsom kilátóban fejezzük be, ahonnan csodálatos a panoráma a Dhaulagiri, Nilgiri, Tilicho hegycsúcsokra és a Felső-Mustang egyedülálló tájaira. (szállás: vendégház, 2 éj) 

Jomsom – Muktinath –  Kagbeni
10. nap

Jomsom – Muktinath – Kagbeni

Terepjárókkal indulunk egész napos kirándulásra a Mustang legősibb településeire. Utazásunk során több helyről gyönyörűen látszik a Dhaulagiri (8167 m) és a Nilgiri (7061 m). Muktinath mintegy 3000 éve zarándokhely. Ennek két fő oka van: egyrészt a föld egy kisebb repedéséből itt víz és gáz szivárog, mely folyamatosan ég. Így mind a négy elem: föld, víz, levegő és tűz természetes formájában találkozik itt. Dhola Mebar templomában hallgathatjuk a csordogáló víz hangját és nézhetjük az aprócska lángok táncát. A másik ok, amiért a helyet zarándokok keresik fel, az a Mustang régióban nagy számban előforduló szaligram. Már a hindu Védákban is írnak róluk, Visnu megtestesüléseként. Ahogy az megszokott Nepálban, a hinduk és buddhisták osztoznak a szent helyen, sőt még jó néhány templomon is. Visnu templomától délre található a Dhola Mebar gompa, az örökké égő lánggal. Útközben a fehér fallal körülvett templomegyüttes felé néhány chortent is láthatunk és remek fényképeket készíthetünk háttérben a Dhaulagirivel. A templomok meglátogatása után vissza indulunk Jomsonba. Útközben megpihenünk (2810 m) a Jhong folyó és a Kali Gandaki összefolyásánál fekvő Kagbeni-ben. Egykor innen irányították a felső Mustang és Tibet közötti kereskedelmet. A falu központjának erődszerű kialakítása ezeknek az időknek a mementója. A keskeny utcácskák és csatornák, a régi sárkunyhók szinte középkori hangulatúvá teszik a falut. (ellátás: reggeli) 

Jomsom – Pokhara – Katmandu – Boudhanath sztúpa
11. nap

Jomsom – Pokhara – Katmandu – Boudhanath sztúpa

Reggel Pokharába, majd Katmanduba repülünk, ahol a már ismerős Thamel városnegyedbeli hotelünkbe utazunk.

Délután a „Kis Tibet”-nek is nevezett városrészbe látogathatunk el. Nepál tibeti menekült közössége a Boudhanath sztúpakörül telepedett le, ahol a mai napig gyakorolják hagyományaikat és a vallásukat. Körbe sétálhatjuk a sztúpát és ellátogathatunk az egyik buddhista kolostorba is. (szállás: hotel)

Katmandu-völgy: Neydo Buddhista kolostor – Asura barlang – Dakshinkali-templom
12. nap

Katmandu-völgy: Neydo Buddhista kolostor – Asura barlang – Dakshinkali-templom

A Neydo Tashi kolostor békés természeti környezetben, több jelentős vallási helyszín közelében épült, a Katmandu-völgy északnyugati sarkában, 2 óra autóútra a fővárostól. Csaknem 200 fiatal szerzetes él és tanul itt, a kolostor élete ezért meglehetősen vibráló. A fiatalok rituális szertartásokat és imákat, tibeti irodalmat, valamint buddhista filozófiát és etikát tanulnak.

Ebéd után egy szerzetessel járjuk végig a domb tetejét díszítő épületegyüttest. Vezetőnk a kolostor falait díszítő mandalák, Buddha ábrázolások és életkerék bemutatása során lelkesen avat be minket a buddhista filozófia tanaiba. A kolostor a hatalmas Amitabha Buddha szobráról is híres, amely a legnagyobb Nepálban.

Délután kirándulásra indulhatunk a közeli barlangokhoz. A nagy mester Padmasambhava az Asura barlangban érte el a Mahamudra megvalósulás szintjét. Ellátogathatunk Nepál egyik legfontosabb templomába, a Káli istennőnek szentelt Dakshinkali-templomba is. (szállás: vendégház, ellátás: reggeli, ebéd, vacsora) 

Katmandu-völgy: Swayambhunath sztúpa – Patan
13. nap

Katmandu-völgy: Swayambhunath sztúpa – Patan

Kora reggel részt vehetünk a kolostorban a szerzetesek közös szertartásán, majd megreggelizünk és visszautazunk Katmandu-ba, miközben ellátogatunk Patan-ba, a “szépség városába”. Ez a királyi város adott otthont a képzőművészeknek, ami visszatükröződik a középkori épületek aprólékosan megmunkált díszítésein. Körbejárjuk a Főtéren a királyi palotát, a Krishna Mandir templomot, elsétálunk a Aranytemplom nevű buddhista kolostorba és Patan legrégibb hindu templomába. Késő délután érkezünk a Thamel vársorészben lévő, már ismerős szállásunkra. (szállás: hotel, ellátás: reggeli) 

Katmandu – hazautazás
14. nap

Katmandu – hazautazás

Napunk első felét ajándékvásárlással töltjük a Thamel negyedben, majd menetrendünknek megfelelően Katmandu repülőterére utazunk és megkezdjük hazafelé tartó utazásunkat. (ellátás: reggeli) 

Térkép

Kathmandu
1. nap – Nepál: Katmandu – Durbar-tér
1 / 11

Tudnivalók

Fizetési feltételek

RÉSZVÉTELI DÍJ: 3000 USD-tól

  • Előleg: a jelentkezés után 14 nappal fizetendő,  a részvételi díj 50%-a

  • Hátralék: az utazás megkezdése előtt 125 nappal fizetendő, a részvételi díj 50%-a

  • Kérj egyedi ajánlatot!

Útlemondási feltételek

Az utazás megkezdéséhez képest 120 napon túli útlemondás esetén irodánk minden esetben levon 40 USD kezelési költséget és 60 USD munkadíjat. 

A 120 napon belüli útlemondás esetén az alábbi költségek kerülnek levonásra:

  • 120-91. napok közt a részvételi díj 25%-a,

  • 90-36. napok közt a részvételi díj 50%-a,

  • 35-26. napok közt a részvételi díj 70%-a,

  • 25 napon belül, illetve az utazáson meg nem jelenés esetén a részvételi díj 100%-a.

Az utazás ára tartalmazza

  • 10 éjszaka szállást 3*-os szállodákban, 2 ágyas szobákban, reggelivel

  • 2 éjszaka szállást kényelmes vendégházakban a Mustang régióban

  • 1 éjszaka szállást a Neydo Kolostor vendégházában teljes ellátással

  • a részletes leírásban szereplő programokat, kirándulásokat és városnézéseket valamint a belépőket

  • az étkezéseket a részletes program szerint

  • az utazást bérelt terepjárókkal

  • a reptéri transzfereket

  • a helyi idegenvezetők munkadíját

Az utazás ára nem tartalmazza

  • a nemzetközi repülőjegy és illeték árát
  • a belső repülőjegyek árát Nepál területén
  • a nepáli vízum árát
  • a fakultatív sétarepülések árát
  • a betegség, baleset és poggyászbiztosítást
  • az útlemondási biztosítást
  • a borravalókat: 50 USD/ résztvevő
  • az egyágyas felárat

Fakultatív programok

  • Annapurna sétarepülés - 60 perc: 300 USD
  • Mount Everest sétarepülés - 60 perc: 300 USD

Repülőjegyek, illetékek

  • a Budapest - Katmandu - Budapest repülőjegy ára illetékkel: 300 000 Ft-tól 

  • a belső repülőjegyek ára desztinációnként/ utazánsonként 100-200 USD

  • a repülőjegyek ára a megvásárlás idejétől függ

Beutazási szabályok, vízum

  • Nepál: a 30 napos, többszöri belépésre érvényes turista vízum ára: 50 USD, melyet online vagy a helyszínen, érkezéskor a katmandui repülőtéren vásárolhatunk meg

  • a vízumhoz szükséges 2 db igazolványkép és az útlevél

  • az útlevelednek a hazaérkezéstől számítva még legalább hat hónapig érvényesnek kell lennie

  • az útlevélben rendelkezésre kell állnia egy üres oldalpárnak a vízum elkészítéshez

  • az utazásra való jelentkezéskor küldd el útleveled első 2 oldalának másolatát irodánknak

Baleset- és poggyászbiztosítás

  • felhívjuk figyelmedet, hogy az utazáson való részvétel feltétele, hogy rendelkezz baleset- és poggyászbiztosítással
  • az utazás sajátosságainak legmegfelelőbb ajánlatáért fordulj irodánk munkatársához

Gyakorlati tudnivalók

Indulás és érkezés

  • felhívjuk figyelmedet, hogy a program az utazás helyszínén (adott országban) kezdődik és ér véget, a részletes programban a nemzetközi repülés ideje nem szerepel
  • repülési menetrend információkért mindenképp keresd munkatársunkat, akkor is, ha nem a mi repülőjegy értékesítő partner irodánknál foglalod le repülőjegyed

Szervezés

  • az utazás megszervezése helyi partner irodák bevonásával zajlik
  • az utazás ideje alatt jól képzett, angolul beszélő helyi idegenvezetők és egy magyar túravezető állnak a rendelkezésedre
  • Jelentkezz időben mert az utazási engedélyek megszerzése 6-8 hétbe is beletelhet!

Valuta, költőpénz

  • Nepál hivatalos fizetőeszköze a nepáli rúpia (1 Rs = kb. 3 Ft)

  • Nepál alacsony árfekvésű ország

  • kizárólag 2006. utáni kiadású USD vagy Euro kivitelét javasoljuk, amit Katmanduban válthatunk át a helyi fizetőeszközre

  • ajánlott költőpénz: 300 USD + fakultatív programok

Szállások

  • az utazás alapára 10 éjszakát tartalmaz színvonalas, kényelmes 3-4*-os szállodákban, 2 ágyas szobákban

  • 2 éjszakát kényelmes vendégházaiban töltünk Mustang régióban, 2 ágyas szobákban

  • 1 éjszakát a Neydo Kolostor vendégházában töltünk, 2 ágyas szobákban

Ellátás

  • az utazás ára tartalmazza a reggelit, kivéve a korai repülések napjain
  • a Neydo Kolostorban és Chitwan Nemzeti Parkban teljes ellátást biztosítunk

Közlekedés

  • utazásunk során menetrendszerinti repülőjáratokkal és bérelt terepjárókkal közlekedünk Nepálban, melyek árát a részvételi költség tartalmazza

Oltások, gyógyszerek

  • ajánlott oltások: hepatitisz A és B, tífusz, tetanusz

  • ajánlott gyógyszerek: fejfájás csillapító, láz- és fájdalomcsillapító, gyomorfertőtlenítő szer, görcsoldó

Időjárás

  • Nepál éghajlata változatos

  • a Katmandu-völgyben, a Chitwan Nemzeti Parkban és Lumbini-ben kifejezetten meleg, fülledt, trópusi az időjárás, a hőmérséklet 25-35 °C közötti hőmérséklet várható

  • Pokara időjárása kellemes, napsütéses, a hőmérséklet 20-25 °C közötti hőmérséklet várható

  • 3 000 méter tengerszint feletti magasságba, hűvös nappalokra és hideg éjszakákra kell számítunk

Hasznos információk

  • időeltolódás: Nepál + 3 óra 45 perc
  • kommunikáció: a turizmusban dolgozó nepáliak többsége beszél angolul
  • mobiltelefon: a magyar mobiltelefon-szolgáltatók rendelkeznek roaming partnerekkel, a hálózat 1800 MHz-en működik 

Túrafelszerelés

  • a szükséges túrafelszerelések pontos listáját jelentkezéskor küldjük el

Jelentkezés

Mielőtt jelentkeznél egy utazásra, kérjük olvasd el az Általános Szerződési feltételeket az oldal alján.

Gyorsan és egyszerűen jelentkezhetsz az utazásra, ha az oldal tetején lévő „Jelentkezem!” gombra kattintasz és kitöltöd az online űrlapot. 

A jelentkezés sikeres elküldése után kapsz egy automatikus levelet, benne egy regisztrációs számmal. Amennyiben nem kapod meg ezt az e-mailt, kérjük, vedd fel velünk a kapcsolatot az info@pachamama.hu címen.

Az utazás árának előlege jelentkezéskor fizetendő, banki átutalással. Felhívjuk figyelmed, hogy jelentkezésed az előleg teljes összegének a bankszámlánkra való beérkezésekor hivatalos.

Kizáró okok

A szív- és érrendszeri problémák, a keringési panaszok, valamint a súlyos cukorbetegség, látászavar vagy testi fogyatékosság kizáró okot jelentenek a túrán való részvételről. Egészségügyi problémáid jelentkezéskor mindenképp egyeztesd túravezetőnkkel.

Bankszámlák

USD számla
Számlatulajdonos: Pachamama Adventures Ltd.
Számlavezető bank neve: Community Federal Savings Bank (Wise Ltd.)
Bank címe: 89-16 Jamaica Ave, Woodhaven, NY, 11421, United States
Bankszámlaszám: 8310019717
Bankazonosító (routing number): 026073150
SWIFT kód: CMFGUS33

EUR számla
Számlatulajdonos: Pachamama Adventures Ltd.
Számlavezető bank neve: Wise Ltd.
Bank címe: Rue du Trône 100, 3rd floor, Brussels, 1050, Belgium
IBAN számlaszám: BE84 9670 4083 6659
SWIFT/ BIC kód: TRWIBEB1XXX

HUF számla
Számlatulajdonos: Pachamama Adventures Ltd.
Számlavezető bank neve: MBH Bank
Bank címe: 1062 Budapest, Nyugati tér 5.
Bankszámlaszám: 10300002-10653749-49020017
IBAN számlaszám: HU22 1030 0002 1065 3749 4902 0017

HUF számla
Számlatulajdonos: Pachamama Adventures Ltd.
Számlavezető bank neve: Wise Ltd.
Bank címe: Rue du Trône 100, 3rd floor, Brussels, 1050, Belgium
Bankszámlaszám: HU16 1260 0016 1536 6941 1756 8718
SWIFT kód: TRWIBEBBXXX