Manaszlu alaptábor körtúra – Nepál
Vissza

Manaszlu alaptábor körtúra – Nepál

IndulásHamarosan
Hossz19 nap
2500 USDJelentkezem!

Bevezető

Aktivitás
Komfort
Szolgáltatások

A 8163 méteres Manaszlu a Föld nyolcadik legmagasabb hegye.

A hegyóriást északról kerülő ösvény Nepál főbb turista útvonalaitól messze, csak terepjáróval megközelíthető kis falvakból indul. A Gurkha körzet területén fekvő Mansiri-Himalája hegyei és azon belül a Manaszlu Védett Terület szubtrópusi erdei és alpin zónája egyedülálló növény- és állatvilágnak ad otthont. A Nepálból Tibetbe vezető ősrégi ösvények mentén található kis falvak tibeti és hindu kultúrája változatos élményeket, az előttünk magasodó hegyek - köztük a világ nyolcadik legmagasabb csúcsának, a Manaszlunak hófödte csúcsai – pedig felejthetetlen látványt nyújtanak.

A Manaszlu ösvény meredek szakadékok szélén halad, ezért kizárólag magashegyi tapasztalattal rendelkező túrázóknak ajánlott.

Program

Nepál: Katmandu (1300 m)
1. nap

Nepál: Katmandu (1300 m)

A Thamel városrészben lévő hotelünk igazi zöld sziget Katmanduban. A turistanegyed szűk utcáin és terein ajándékboltok, hangulatos bárok és éttermek sorakoznak.

Érkezés után átbeszéljük az előttünk álló gyalogtúra részleteit és a környék számtalan túraboltjának egyikében beszerezzük hiányzó felszerelésünket. (szállás: hotel, 2 éj, ellátás: reggeli)

A Katmandu-völgy királyi városai: Bhaktapur
2. nap

A Katmandu-völgy királyi városai: Bhaktapur

A nepáli királyi városok közül Bhaktapur őrizte meg leginkább az időtlenség látszatát. A kisvárosnak különleges hangulata van. A szűk utcákon sétálva úgy érezhetjük magunkat, mintha évszázadokat repültünk volna vissza az időben. A vörös téglaépületeket gazdagon faragott kapuk és ablakok díszítik, a középkori tereken pagoda templomok, szentélyek és óriási szobrok állnak. Sorra járjuk a hindu és buddhista vallás legszebb helyszíneit, benézünk a kézművesek műhelyeibe és ellátogatunk egy tanka festőiskolába. Körbesétálunk az UNESCO Világörökség részét képező Durbar téren, megnézzük a királyi palotát, az Aranykaput és a Kámaszutra templomot. (ellátás: reggeli)

Katmandu – Machha Khola (869 m)
3. nap

Katmandu – Machha Khola (869 m)

Kora reggel terepjárókba szállunk és megkezdjük egész napos utazásunkat Nepál északnyugati vidéke felé. A 158 kilométeres út során a Netrawati-folyó mentén haladunk, amely később a gyalogtúránkat végigkísérő Budhi Gandaki-folyóval egyesül. Az aszfaltutat hamarosan földút váltja, amelyen a folyók völgyeit és a zöld hegyekből alázúduló vízeséseket követve érkezünk meg Machha Khola hegyvidéki kisvárosba, ahol szállásunk egy helyi vendégházban lesz. A következő napok hosszú gyaloglásaira egy helyi természetes hőforrásba lógatott lábakkal készülhetünk fel. A hőforrás nepáli nyelven tatopani, az elnevezéssel később többször is találkozunk majd. (szállás: vendégház)

Machha Khola (869 m) – Jagat (1400 m)/ Thulodunga (1140 m)
4. nap

Machha Khola (869 m) – Jagat (1400 m)/ Thulodunga (1140 m)

Túra: táv 22 km, szint fel 1000 m, 7-8 óra

Himalájai gyalogtúránk kezdetén a Budhi Gandaki-folyó völgyét követjük. Az elején kisebb fahídakon, majd felfelé haladva egy masszív drótkötélből épült függőhídon kelünk át a folyón. A zöld hegyoldalak még kedveznek az állattartásnak, a vidáman legelésző kecskék és öszvérek látványa idilli látványt nyújt. A táj fotogén és bőven lesz időnk nézelődni, sőt egy meleg teára még a Gurung falvak kis fogadóiba is betérhetünk. Tatopaniban (990 m) – mint nepáli neve is mutatja – újra hőforrások várnak minket. Hangzatos nevű falvak követik egymást amíg elérjük ma éjszakai pihenőhelyünket, Jagat (1400 m) vagy az alacsonyabban fekvő Thulodunga (1140 m) falut. (szállás: vendégház)

Jagat (1400 m)/ Thulodunga (1140 m) – Chisapani (1620 m)/ Ekle Bhatti (1600 m)
5. nap

Jagat (1400 m)/ Thulodunga (1140 m) – Chisapani (1620 m)/ Ekle Bhatti (1600 m)

Túra: táv 12 km, szint fel: 531 m/ le: 360 m, 6-7 óra

A mai túránk távja rövidebb, de kalandokban bővelkedő lesz. A farmok és rizsteraszok mellett vezető ösvényen meredeken emelkedve, a Budhi Gandaki-folyó feletti, végtelenül hosszúnak tűnő függőhidakon kelünk át, hogy belépjünk az egyedülálló növény- és állatvilága védelmére 1998-ban alapított Manaszlu Védett Területre. A gyaloglás során elfáradt lábainkat útközben igény szerint a vízesések jéghideg vagy a hőforrások meleg vizébe mártva érkezünk meg az 1620 méteren fekvő Chisapaniba, amelynek neve nepáli nyelven hideg vizet jelent. Az éjszakát itt vagy a közeli Ekle Bhatti (1600 m) településen töltjük. (szállás: vendégház)

Chisapani (1620 m)/ Ekle Bhatti (1600 m) – Bihi Phedi (2130)
6. nap

Chisapani (1620 m)/ Ekle Bhatti (1600 m) – Bihi Phedi (2130)

Túra: Táv kb. 20 km, szint fel 530 m, 6-7 óra

Ekle Bhatti települést elhagyva a folyó csodaszép kanyonjában, szédítő szakadékok mentén haladunk Doban felé. Ide már a terepjáró sem tud feljönni, így utunkat a falvak közötti árukat szállító öszvérkaravánok keresztezik. Ösvényünk a tibeti határ felé vezető ősi karavánút része, ahol a modern függőhidakat imazászlók, a falvakat imakövekből kirakott falak díszítik. A keskeny csapás vonalát a gyakori földcsuszamlások alakítják, így hol a folyó egyik, hol a másik oldalán haladunk, de az ide-oda lengő függőhidakon már egyre rutinosabban kelünk át. A folyóvölgy kiszélesedik és már a Himalája hófödte csúcsait is megpillantjuk, ami azt jelzi, hogy még pár nap és kiérünk a magashegyi erdők zónájából. Mai szálláshelyünk Deng után, 2130 méteren, Bihi Phediben található. (szállás: vendégház)

Bihi Phedi (2130 m) – Namrung (2660 m)
7. nap

Bihi Phedi (2130 m) – Namrung (2660 m)

Túra: táv 18 km, szint fel 530 m, 5-6 óra

Bihi Phedit elhagyva utunk a tibeti határral párhuzamosan vezet, a távolban egyre gyakrabban feltűnik a Singri Himal (7161 m) és a Ganesh Himal (7429 m) havas csúcsa. A tájat itt is hegyomlások és földcsuszamlások alakították, ami kicsit nehezíti előrehaladásunkat. Ghap falu után az ösvényt szépen faragott buddhista imakövek hosszú sora teszi misztikussabbá. Túraösvényünk a falut övező fenyőerdőkön át egy párás rododendron erdőbe vezet, majd Namrung faluba érkezik (2660 m). (szállás: vendégház)

Namrung (2660 m) – Shyala (3500 m)
8. nap

Namrung (2660 m) – Shyala (3500 m)

Túra: táv 11 km, szint fel 840 m, 5-6 óra

Egy frissítő tea után vágunk neki a mai, rövidebb, de nagyobb szintemelkedéssel járó távnak. Jó idő esetén innen már látszik az elefántfejű, embertestű hindu istenségről, Ganésáról elnevezett Ganesh (7429 m) és a Siringi Himal (7187 m) hegyek csúcsa. Az itt élő Gurung népcsoport és a híres Gurkhák ereje és szívóssága az 1800-as évekbeli harcok során annyira lenyűgözték az angol katonákat, hogy még ma is előszeretettel toboroznak innen katonákat. Tibeti falvakon sétálunk keresztül, ahol a frissítőt a jakvajas tea nyújtja, ami jobban élvezhető, ha nem teaként, hanem forró levesként kortyolgatjuk. A falvakon átvezető utakat szegélyező kőkerítést és a jak karámok falait itt is imakövek díszítik és a helyiek már nem csak nepáliul, hanem tibeti nyelven is ránk köszönnek. Az útelágazásokban imamalmokat pörgetve, kis templomok és színes freskókkal díszített csortenek között haladva délutánra érünk be a csodálatos panorámával büszkélkedhető Lho faluba (3180 m), majd közeli szálláshelyünkre, Shyalába (3500 m). (szállás: vendégház)

Shyala (3500 m) – Samagaun (3520 m)
9. nap

Shyala (3500 m) – Samagaun (3520 m)

Túra: táv 10 km, szint fel/le 600 m, 6-7 óra

A himalájai kis faluban a hajnali napsugarak már a gyérülő növényzettel tarkított hegyeket megvilágítva mutatják utunkat tovább felfelé a Manaszlu irányába.  De először teszünk egy kis kitérőt, hogy megnézzünk egy működő tibeti kolostort, a helyi istenségről elnevezett Pungyen Gompát. A négyszáz éve, Lord Pungyen istenség tiszteletére emelt  kolostortól csodaszép kilátás nyílik a Mansziri Himal csúcsaira: Manaszlu (8163 m), Himalchuli (7893 m), Ngadi Chuli (7871 m). Mai kényelmes túránk patakok mentén, erdei ösvényeken folytatódik, de a Himalája panorámája végigkísér minket. A havas csúcsok mellett érdemes a rododendron erdők ágain ugráló madarakat is figyelni, hiszen közülük több faj csak itt a Manaszlu vidékén fordul elő. Ha szerencsénk van, akkor egy érdekes vadkecske fajt, a  Himalájai thart és elvadult jakokat is láthatunk. Hamarosan kitárul a táj és innentől végig képeslapra illő tájon haladunk, amelyet továbbra is a Himalája csúcsai öveznek.

A csodás körpanorámától megszédülve érünk a jaktenyésztéssel foglalkozó Nubri népcsoport által lakott nagyobb településre, Samagaung faluba (3540 m). Délután egy kisebb akklimatizációs túra során a Sama Gompa kolostort keressük fel, így felkészülve a holnap ránk váró nagyobb szintemelkedésre. (szállás: vendégház)

Samagaun (3520 m) – Birendra-tó (3650 m) – Manaszlu alaptábor (4848 m) – Sama Gompa (3500 m)
10. nap

Samagaun (3520 m) – Birendra-tó (3650 m) – Manaszlu alaptábor (4848 m) – Sama Gompa (3500 m)

Birendra-tó túra: táv 10 km, szint fel/le 450 m, 4-5 óra

Manaszlu alaptábor túra: táv 14 km, szint fel/le 1415 m, 7-8 óra

Reggeli jakvajas teánk elfogyasztása után a Manaszlu alaptábor felé indulunk. A magas hegyekre jellemző alacsonyabb fenyőerdőkön keresztül haladva érünk a meglehetősen kopár, de hófödte hegycsúcsok által övezett és az egykoron ide látogató nepáli királyról elnevezett Birendra-tóhoz (3650 m). A mai túrázás a megfelelő akklimatizáció miatt legalább a tóig mindenkinek ajánlott. Akiben még van kellő elszántság, az a túravezetők társaságában meredeken emelkedve tovább mehetnek felfelé egészen a Manaszlu-gleccser mellett fekvő alaptáborig (4848 m), míg a többiek egy helyi hordár társaságában visszasétálnak a szállásra. Manaszlut, azaz a “Hegy szellemét” először 1956-ban mászta meg egy japán expedíció. Azóta háromezernél is többen, köztük több magyar is állt a csúcs tetején. A csúcshódítás szezonjában mászásra induló expedíciók tagjaival akár mi is összefuthatunk. (szállás: vendégház)

Sama Gompa (3500 m) – Samdo (3875 m)
11. nap

Sama Gompa (3500 m) – Samdo (3875 m)

Túra: táv 5 km, szint fel/le 375 m, 2-3 óra

A Birendra-tó és a Manaszlu-gleccser látványával kísérve, az első napoktól teljesen eltérő, alpesi tájon haladunk. A fahatár felett az öszvérkaravánokat a sokkal jobb tűrőképességű és teherbírású jakok, azaz “néma ökrök” karavánjai váltják fel. A torzonborz ősállatra emlékeztető állatok szervezete remekül alkalmazkodott a nagy tengerszint feletti magassághoz, ezért a helyiek előszeretettel használják őket teherhordásra. Tőlünk jobbra egy keskeny, szinte alig látható ösvény halad a közeli a tibeti határ felé, de mi rendületlenül haladunk tovább, hogy leereszkedjünk a teraszos művelésről jól felismerhető Samdo faluba (3875 m). A Himalája gigantikus hegyeinek panorámája kiegészül egy újabb csúcs, a 6251 méteres Simnang Himal látványával. (szállás: vendégház, 2 éj)

Samdo (3875 m) – pihenőnap/ túra
12. nap

Samdo (3875 m) – pihenőnap/ túra

Választható túra: táv 10 km, szint fel/le 1125 m, 6-7 óra

Mai napunk a pihenésé, ami tökéletes arra, hogy bepillantsunk a kicsiny településen élő és elsősorban jaktenyésztést folytató tibeti emberek mindennapjaiba. A jak minden porcikája jó valamire, tejéből vajat köpülnek, húsát megeszik, hosszú szőréből ruha készül, ürülékét a házak falán kiszárítva, mint tüzelőt használják. Aki az elmúlt napok alatt sem fáradt el, az egy közeli kilátópontra, az 5000 méteren fekvő tibeti határhoz túrázhat.

Samdo (3875 m) – Dharmasala (4450 m)
13. nap

Samdo (3875 m) – Dharmasala (4450 m)

Túra: táv 7 km, szint fel 670 m/ le 60 m, 3-4 óra

Samdo legelésző jakjaitól búcsút véve a mormoták élőhelyére érünk. Gyalogtúránk legnehezebb két napja következik. Ennek kicsit ellentmond amikor a tűzifát cipelő vidám tibeti asszonyságok beelőznek minket. De ne aggódjunk, mert ők még a Manaszlut meghódító hegymászókat is lehagyják. Mivel magashegyi tájon, a hóhatár környékén túrázunk, ezért havazásra bármikor számíthatunk. A hágó felé az utolsó település Larkya Bazaar, az ősidők óta a környező hágók felé tartó vándorok pihenőhelye és mint neve is jelzi a Himalája középső részének egyik legfontosabb kereskedelmi központja, bazárja. Ezután már csak a túrázók, így számunkra is kialakított szálláshely, Dharmasala (4480 m) következik, ami csupán pár kőházból áll. (szállás: vendégház)

Dharmasala (4450 m) – Larkya-hágó (5160) – Bimthang (3590 m)
14. nap

Dharmasala (4450 m) – Larkya-hágó (5160) – Bimthang (3590 m)

Túra: táv 25 km, szint fel 900 m/ le 1600 m, 10 óra

A hágó felé kora reggel, még sötétben indulunk és a napkelte első sugarai által megfestett Larkya-gleccserrel párhuzamosan haladva érünk fel az 5160 méteren fekvő Larkya-hágóra. Kimerülten, de boldogan, az imazászlók tömkelege alatt megpihenve gyönyörködhetünk az Annapurna II (7937 m), a Himlung Himal (7126 m) és a Kang Guru (6981 m) hófödte csúcsaiban. A hóhatárt magunk mögött hagyva, lefelé ereszkedünk, hogy a Salpudanda-gleccser vonalát követve, három óra túrázás után a Bimthang faluban (3750 m) található szállásunkra érjünk.  (szállás: vendégház)

Bhimtang (3590 m) – Goa (2515 m)
15. nap

Bhimtang (3590 m) – Goa (2515 m)

Túra: táv 15 km, szint fel 200 m/ le 1300 m, 5-6 óra

Miután reggelizés közben megcsodáltuk a Bimthangból látható újabb csúcsokat, a Cheo Himalt (6820 m), a Ghowét (6092 m) és a Ngadi Chulit (7871), lassan búcsút veszünk a tibetiek lakta magashegyi tájtól. A Dudh Khola folyón átkelve és a Transz-Himalájai erdőkön átvágva Kharche falun keresztül érünk el egy nagyobb Gurung településre, Goába (2515 m). (szállás: vendégház)

Goa (2515 m) – Dharapani (1900 m)
16. nap

Goa (2515 m) – Dharapani (1900 m)

Túra: táv 7 km, szint le 615 m, 3 óra

Utolsó túranapunkon kényelmesre vesszük a tempót. Összepakolunk és reggelink elfogyasztása után tovább ereszkedünk. Thonje és Dharapani falvaknál (1900 m) két völgy és egyben az Annapurnát megkerülő túraútvonal találkozik a Manaszlu ösvénnyel. Ezt a vidéket már több népcsoport is lakja, de életmódjuk és faragásokkal díszített kőházaik stílusa hasonló az eddig látottakhoz. Szállásunk Dharapani településen lesz. (szállás: vendégház)

Dharapani (1900 m) – Katmandu (1290 m)
17. nap

Dharapani (1900 m) – Katmandu (1290 m)

Egész napos utazás vár ránk, de nem fogunk unatkozni. Terepjáróink keskeny hegyi utakon manőverezve küzdik le a közel 400 kilométeres távot Nepál fővárosáig. Az estét már Katmandu ismerős negyedében, a Thamel városrészben töltjük. (szállás: hotel, 2 éj)

Katmandu
18. nap

Katmandu

Tartalék nap:

A „Kis Tibet”-nek is nevezett városrészbe látogathatunk el. Nepál tibeti kerskedő közössége a Boudhanath sztúpakörül telepedett le, ahol a mai napig gyakorolják hagyományaikat és a vallásukat. Miután körbesétáltuk a sztúpát, ellátogathatunk az egyik buddhista kolostorba és egy tanka festőiskolába is. (ellátás: reggeli)

Katmandu - hazautazás
19. nap

Katmandu - hazautazás

Viszlát Himalája! Menetrendünknek megfelelően Katmandu nemzetközi repülőterére utazunk és megkezdjük hazafelé tartó utazásunkat. (ellátás: reggeli)

Térkép

Kathmandu
1. nap – Nepál: Katmandu (1300 m)
1 / 16

Tudnivalók

Fizetési feltételek

RÉSZVÉTELI DÍJ:  2500 USD

  • Előleg: jelentkezés után 14 nappal fizetendő, a Részvételi díj 40 %-a (1 000 USD)

  • Hátralék: az utazás megkezdése előtt 125 nappal fizetendő, a Részvételi díj 60%-a (1 500 USD)

Útlemondási feltételek

Az utazás megkezdéséhez képest 120 napon túli útlemondás esetén irodánk minden esetben levon 40 USD kezelési költséget és 60 USD munkadíjat. 

A 120 napon belüli útlemondás esetén az alábbi költségek kerülnek levonásra:

  • 120-91. napok közt a részvételi díj 25%-a,

  • 90-36. napok közt a részvételi díj 50%-a,

  • 35-26. napok közt a részvételi díj 70%-a,

  • 25 napon belül, illetve az utazáson meg nem jelenés esetén a részvételi díj 100%-a.

Az utazás ára tartalmazza

  • 14 éjszaka szállást vendégházakban a gyalogtúrán, 2-3 ágyas szobákban

  • 4 éjszaka szállást 3* -os hotelekben, 2 ágyas szobákban Katmaduban, reggelivel

  • az utazást bérelt terepjárókkal, sofőrrel Katmandu-Machha Khola és Dharapani- Katmandu között

  • a túraengedélyt (TIMS kártya) és a Manaszlu Védett Terület belépőt: (70 USD)

  • a részletes leírásban szereplő programot

  • a teherhordók munkadíját

  • a nepáli hegyi vezetők és hordárok munkadíját

  • a magyar nyelvű túravezetést és tolmácsolást

Az utazás ára nem tartalmazza

  • a nemzetközi repülőjegy és illeték árát

  • a 30 napos nepáli vízum árát: 50 USD

  • a fakultatív programokat

  • a programban nem szereplő étkezéseket

  • a betegség-, baleset-, poggyászbiztosítást valamint az extrém sportbiztosítást

  • az útlemondási biztosítást

  • a borravalókat: kb. 120 USD/ részvevő

Fakultatív programok

  • városnézések és a belépők Katmanduban a tartalék napon: 20-50 USD

Repülőjegyek, illetékek

  • a Budapest - Katmandu - Budapest repülőjegy ára illetékkel: 400 000 HUF-tól

  • a repülőjegyek ára a megvásárlás idejétől függ

  • menetrend információkért és repülőjegy értékesítő partnerünk ajánlatáért fordulj irodánkhoz

Beutazási szabályok, vízum

  • magyar állampolgároknak a Nepálban való tartózkodáshoz vízum szükséges, melyet online vagy érkezéskor a katmandui repülőtéren vásárolhatunk meg érkezéskor

  • a 30 napos turista vízum ára: 50 USD

  • útlevelednek a hazaérkezéstől számítva, még legalább hat hónapig érvényesnek kell lennie

  • az útlevélben rendelkezésre kell állnia egy üres oldalpárnak a vízum elkészítéshez

Baleset- és poggyászbiztosítás

  • felhívjuk figyelmedet, hogy az utazáson való részvétel feltétele, hogy rendelkezz utas-útlemondási biztosítással, valamint a magashegyi – 6000 méter tengerszint feletti magasságig –, helikopteres mentésre is érvényes balesetbiztosítással

  • az utazás sajátosságainak legmegfelelőbb biztosítási ajánlatért fordulj irodánk munkatársához

Csoport

  • ajánlott korhatár: 25-55 év

  • létszám: 8-10 fő

Gyakorlati tudnivalók

Túraszervezés

  • A gyalogtúrát egy 25 éves tapasztalattal és hivatalos engedéllyel rendelkező nepáli túraszervező céggel szervezzük meg.

  • Kiválóan képzett hegyi vezetőkkel dolgozunk, olyanokkal, akik szakmájuk mestereinek számítanak. 8 utazót egy nepáli túravezető és egy magyar vezető segít a túrán. 8 fő felett egy helyi asszisztens túravezetőt is biztosítunk.

Fizikai erőnlét – Nehéz fokozatú túra haladóknak

A gyalogtúra nehézségét a sorozatterhelés és a tengerszint feletti magasság jelenti.

A túra teljesítéséhez megfelelő fizikai erőnlét és mentális felkészültség is szükséges. Az indulás előtti hónapokban sportolj a lehető legtöbbet, akkor is, ha gyakorlott túrázó vagy, hogy felkészülten vágj neki a túrának!Túránk annak hossza és a gyakran kitett ösvények miatt csak gyakorlott, tapasztalt és a kihívásokat kedvelő túrázóknak ajánlott.

Az átlagosan 10-25 kilométeres napi távok kényelmes tempóban is teljesíthetőek 6-8 óra alatt.

A napi túra távolságok úgy vannak beosztva, hogy a gyaloglás mellett maradjon elegendő időnk a nézelődésre és a pihenésre is. 

Szállásunkon reggelizünk, majd 7 óra körül nekivágunk a gyaloglásnak. Délelőtt tartunk egy hosszabb teaszünetet. Az ebédre és a déli pihenésre egy-másfél órát szánunk. Délután 4-5 óra körül általában már az éjszakai szállásunkra érünk, így marad elég időnk arra, hogy felfedezzük a környéket vagy hátradőljünk és élvezzük a pihenést.

Hogyan hat a szervezetünkre a magasság?

Mindenkire másképp és eltérő mértékben hat a magasság és a kevesebb oxigén. Erre itthon felkészülni nem lehet.

Gyalogtúránk programja úgy van felépítve, hogy megfelelő időt hagyunk arra, hogy szervezetünk alkalmazkodni tudjon jelentős tengerszint feletti a magassághoz. A kritikus ponton, az 5160 méter magas Larkya-hágóba vezető túra előtti napokban fokozatosan emelkedünk.

Teherhordók

A gyalogtúra során hordárok veszik le vállunkról a terhet, napközben ők viszik a nagy csomagunkat egyik szálláshelyünkről a másikra. A nagy csomag súlya maximum 10 kg lehet.

Mi egy kis méretű hátizsákkal gyalogolunk, amiben a napi felszerelésünket visszük magunkkal: esőkabátunkat, néhány csokoládét, az ivóvizünket, valamint a személyes tárgyainkat és a fényképezőgépünket.

Azokat a túrafelszerelésünket, amiket a hordáraink hoznak a gyalogtúrán, Katmanduban vízálló zsákokba csomagoljuk el. Így biztos, hogy nem ázik majd el hálózsákunk és váltóruhánk. A vízálló zsákokat helyi partnerünk biztosítja számunkra, bérleti díját az utazás ára tartalmazza.

Vendégházak

A gyalogtúra ideje alatt egyszerű, tiszta vendégházakban alszunk, 2-3 ágyas szobákban. A mosdók tiszták, szinte minden szálláson lehetőség van langyos vízben lezuhanyozni.

Egy megbízható, 3 évszakos hálózsákra lesz szükségünk, melyről magunknak kell gondoskodni.

A menedékházakban az elektromos áramot általában napelemek szolgáltatják, a töltési lehetőségek korlátozottak. Felszerelésed összeállításakor ne feledkezz meg a fejlámpáról, valamint a fényképezőgépbe való tartalék elemekről és akkumulátorokról sem.

Szállások

  • a gyalogtúra ideje alatt 14 éjszakát egyszerű vendégházak 2-3 ágyas szobáiban töltünk, melyekhez közös WC és egyes házakban közös zuhany is tartozik

  • a melegvízes zuhany ára: 500-100 NPR

  • az alapár 4 éjszaka szállást tartalmaz reggelivel Katmanduban 3* -os, hangulatos, az európai igényeknek megfelelő, tiszta hotelekben, ahol az ellátás bőséges reggeli

Étkezések a gyalogtúrán

A gyalogtúra ideje alatt nem biztosítunk ellátást, de minden nap lehetőséget biztosítunk arra, hogy meleg reggelid, ebéded és vacsorád kényelmesen el tudd fogyasztani. Egy reggeli ára körülbelül 5-10 USD, egy ebéd vagy vacsora ára 10-15 USD.

Reggelizni és vacsorázni éjszakai szálláshelyünk éttermében tudunk. Ebédünket déli pihenőink során fogyasztjuk el, az ösvényünk mellett álló kisvendéglők étlapjáról választhatunk egészséges és tápláló ételeket. Húsos és vegetáriánus ételeket egyaránt találunk az étlapok kínálatában.

Ha speciális diétát követsz, esetleg étel allergiád van, azt jelentkezéskor jelezd nekünk és tájékoztatunk a lehetőségekről.

Időjárási körülmények

  • a hegyekben az időjárás egy pillanat alatt változhat meg, úgyhogy készülj fel minden eshetőségre! Alaposan állítsd össze a túrafelszerelésed; réteges túraöltözet javasolt.

  • ne feledkezz el az UV-sugárzás elleni bőrvédelemről akkor is, ha nem napsütéses az idő

  • nagyon fontos, hogy szemeid megfelelő napszemüveggel védd az UV-sugárzástól.

  • az alsó régiókban nappal meleg, párás időjárásra kell számítanunk, a hőmérséklet elérheti akár a 28 °C-ot is

  • 3000 méter környékén a hőmérséklet napközben 20-25 °C között van

  • 4000 méter felett a hőmérséklet napközben sem melegszik 15 °C fölé

  • a felső régiókban reggelente és este hűvös lesz, 8-10 °C várható

Indulás és érkezés

  • felhívjuk figyelmedet, hogy a program az utazás helyszínén kezdődik és ér véget, a részletes programban a nemzetközi repülés ideje nem szerepel

  • repülési menetrend információkért mindenképpen keresd munkatársunkat, akkor is, ha nem a mi partner irodánkon keresztül foglalod le

Valuta, költőpénz

  • Nepál hivatalos fizetőeszköze a nepáli rúpia (1 Rs = kb. 3 Ft.)

  • kizárólag új kiadású amerikai dollár vagy Euro kivitelét javasoljuk, amit Katmanduban válthatunk át a helyi fizetőeszközre

  • ajánlott költőpénz: 500 USD

Közlekedés

  • a katmandui repülőtéri transzferek és városnézések során egy bérelt kisbusszal, a túra kiindulópontjához terepjárókkal utazunk, melynek árát a részvételi díj tartalmazza

Oltások, gyógyszerek

  • ajánlott oltások: hepatitisz A és B, tífusz, tetanusz

  • ajánlott gyógyszerek: fejfájás csillapító, láz- és fájdalomcsillapító, gyomorfertőtlenítő szer, görcsoldó

  • fásli, sebtapasz

Hasznos információk

  • időeltolódás: + 3 óra 45 perc

  • kommunikáció: a turizmusban dolgozó nepáliak többsége beszél angolul

  • mobiltelefon: a magyar mobiltelefon-szolgáltatók rendelkeznek roaming partnerekkel, a hálózat 1800 MHz-en működik

Indulás előtti Információk

  • a túrafelszerelések pontos listáját és a felkészüléshez szükséges további praktikus információkat jelentkezés után küldjük el

Jelentkezés

Mielőtt jelentkeznél egy utazásra, kérjük olvasd el az Általános Szerződési feltételeket az oldal alján.

Gyorsan és egyszerűen jelentkezhetsz az utazásra, ha az oldal tetején lévő „Jelentkezem!” gombra kattintasz és kitöltöd az online űrlapot. 

A jelentkezés sikeres elküldése után kapsz egy automatikus levelet, benne egy regisztrációs számmal. Amennyiben nem kapod meg ezt az e-mailt, kérjük, vedd fel velünk a kapcsolatot az info@pachamama.hu címen.

Az utazás árának előlege jelentkezéskor fizetendő, banki átutalással. Felhívjuk figyelmed, hogy jelentkezésed az előleg teljes összegének a bankszámlánkra való beérkezésekor hivatalos.

Kizáró okok

A szív- és érrendszeri problémák, a keringési panaszok, valamint a súlyos cukorbetegség, látászavar vagy testi fogyatékosság kizáró okot jelentenek a túrán való részvételről. Egészségügyi problémáid jelentkezéskor mindenképp egyeztesd túravezetőnkkel.

Bankszámlák

USD számla
Számlatulajdonos: Pachamama Adventures Ltd.
Számlavezető bank neve: Community Federal Savings Bank (Wise Ltd.)
Bank címe: 89-16 Jamaica Ave, Woodhaven, NY, 11421, United States
Bankszámlaszám: 8310019717
Bankazonosító (routing number): 026073150
SWIFT kód: CMFGUS33

EUR számla
Számlatulajdonos: Pachamama Adventures Ltd.
Számlavezető bank neve: Wise Ltd.
Bank címe: Rue du Trône 100, 3rd floor, Brussels, 1050, Belgium
IBAN számlaszám: BE84 9670 4083 6659
SWIFT/ BIC kód: TRWIBEB1XXX

HUF számla
Számlatulajdonos: Pachamama Adventures Ltd.
Számlavezető bank neve: MBH Bank
Bank címe: 1062 Budapest, Nyugati tér 5.
Bankszámlaszám: 10300002-10653749-49020017
IBAN számlaszám: HU22 1030 0002 1065 3749 4902 0017

HUF számla
Számlatulajdonos: Pachamama Adventures Ltd.
Számlavezető bank neve: Wise Ltd.
Bank címe: Rue du Trône 100, 3rd floor, Brussels, 1050, Belgium
Bankszámlaszám: HU16 1260 0016 1536 6941 1756 8718
SWIFT kód: TRWIBEBBXXX