Jáva: Yogyakarta
A világ 13. legnagyobb és egyben legsűrűbben lakott szigetére, Jávára, azon belül az egykori Matarm Szultánság fővárosában, Yogyakartában egy multikulturális világba csöppenünk. (szállás: hotel, 3 éj)
Ha pár szóban kellene bemutatni ezt az egyéni utazásunkat, akkor csak annyit írnánk, hogy vulkánok és varánuszok nyomában Indonézia szigetvilágában.
Indonézia száznál több, működő tűzhányója közül közelről megnétheted a legszebbeket, a 2910 méter magas Merapit és a 2329 méteres Bromot. Megfigyelheted a nemzeti parkok vadvilágát, például az Alas Purwo bantengjeit és a Komodo óriási varánuszait, valamint a szigetek körüli korallzátonyokat is.
Ez az indonéz kaland egy kis kultúrát is kínál, hiszen a világhírű jávai Borobudur és a Prambanan templomokat, valamint néhány balinéz szentélyt is meglátogathatsz.
A világ 13. legnagyobb és egyben legsűrűbben lakott szigetére, Jávára, azon belül az egykori Matarm Szultánság fővárosában, Yogyakartában egy multikulturális világba csöppenünk. (szállás: hotel, 3 éj)
Jávai utunkat két UNESCO Világörökség részét képező műemlék meglátogatásával kezdjük. Borobudur, szanszkrit nyelven a “hegyen álló templom” a világ egyik legnagyobb buddhista műemléke. A Mandala-stílusban épült szentélyek falai gazdagon díszítettek, az ötszáz Buddha ábrázolás nézegetése bőven kitölti a délelőttünket. Ebéd után Indonézia legnagyobb hindu templom együttesét, a Prambanant keressük fel, amely az isteni hármasság legfontosabb alakjainak, Sivának, Brahmának és Visnunak állít emléket. (ellátás: reggeli, ebéd)
Indonézia 129 aktív tűzhányóinak egyikéhez, a Merapihoz indulunk kirándulásra. A 2910 méter magas hegy aktivitását jól mutatja, hogy átlag tíz évente produkál komolyabb kitöréseket. Legutóbbi, 2020-as kitörése adott lehetőséget a helyieknek arra, hogy láva-túrákat indítsanak. Terepjárós túránk során először a kitörés ellen menedéket nyújtó bunkert, majd az angliai Stonehenge, vulkanikus kövekből felépített mását tekintjük meg, illetve a füstölgő vulkánt számtalan kilátópontról lefotózva tanulhatunk a vulkánok működéséről.
Délután az innen származó batik kézművesség rejtelmeivel ismerkedünk, majd Yogyakartaban barangolhatunk. (ellátás: reggeli, ebéd)
A mai nap előttünk álló szakasz első, 300 kilométeres részét egy panoráma ablakos gyorsvonattal tesszük meg. A sziget déli részéről annak keleti felére, Surabaya városába vonatozunk, majd egy újabb vulkán, a Bromo lábához buszozunk. Szállásunk Cemoro Lawang faluban, a helyi tengger népcsoport földjén, a Bromo Tengger Semeru Nemzeti Park szélén lesz. (szállás: hotel, ellátás: reggeli, ebéd)
Túra: táv 4 + 4 km, szint fel/le 450 + 200 m, kb. 3 + 2 óra
Ma is az indonéz vulkanizmusnak szenteljük napunkat. Korán, hajnali háromkor kelünk, de az előttünk álló egyórás terepjárózás közben még lesz időnk bóbiskolni. Ránk is fér a pihenés, mert érkezéskor a nemzeti park parkolójában álló Luhur Poten templomtól még egy kisebb, erdőkkel tarkított ösvény vár ránk a hatalmas kráter pereméig, a Pananjakan-hegy 2700 méteres csúcsáig. Felérve még csak dereng, hogy mi vár ránk, de a napkelte színei által hamarosan megvilágított táj olyan látványt varázsol elénk, amire örökké emlékezni fogunk: egyszerre öt, átlag 2500 méteres, aktív vulkáni csúcs látszik.
A hajnali csoda után újra terepjárókba szállunk és a Bromo vulkán felé vesszük az irányt, hogy az aktuális vulkáni aktivitás függvényében mintegy 250 lépcsőfokon felmászva egy aktív vulkán belsejét pillanthassuk meg.
A fárasztó, korai túra után a szállodában megreggelizünk, kicsekkolunk és Banyuwangi kisvárosba autózunk. A négyórás buszúton szinte biztos, hogy mindenki aludni fog. Sőt, az is biztos, hogy vulkánokkal fog álmodni. (szállás: hotel, 2 éj, ellátás: reggeli)
Kora reggel terepjárós szafarira indulunk a közeli Alas Purwo Nemzeti Parkban, hogy Indonézia olyan ikonikus és ritka vadjait figyeljük meg vadon, mint a banteng. A tik- és mahagóni erdőkből álló nemzeti park tisztásain legelésző vadbivalyokon kívül még számos állatfajjal találkozhatunk. Az erdő közepén egy hindu templom, a Kawitan megtekintése után még felmászhatunk egy magaslesre piknikezni.
Délután szabadprogram, a szörfösök bakancslistájának élén szereplő strandot élvezhetjük. (ellátás: reggeli, ebéd)
Az utolsó jégkorszakig Jáva és a szomszédos Bali szigete egy szárazföldet alkottak, de most egy keskeny tengerszoros választja el a két szigetet egymástól. Mi is itt kompozunk át a Kis-Szunda-szigetek legnyugatibb tagjára, Balira. Gilimanuk kisvárosba érkezünk, ahol már vár ránk mikrobuszunk, hogy a dimbes-dombos sziget legszebb részére, Ubudba fuvarozzon minket. A közel négyórás buszozást megállókkal szakítjuk meg a híres rizsteraszok egyikénél és a Taman Ayun balinéz templomnál.
Délután Ubudban ismerkedhetünk a csodálatos sziget Jávától eltérő, sőt egész Indonéziában egyedülálló kultúrájával. (szállás: üdülő, ellátás: reggeli)
A Tegallalang rizsföld egy völgyben található, amely Bali leglenyűgözőbb teraszos tájainak egyikére kínál festői kilátást. A gyönyörűen elrendezett rizsföldek sorozata, amely a „subak” nevű hagyományos balinéz öntözőrendszer táplál, az UNESCO Világörökség része. Az első dolog, amit teszünk, hogy élvezzük a kilátást a magaslat tetejéről, majd átkelünk egy kis patakon és a rizsföldeken és közben sokat fotózunk.
Mit szólnál egy korty kávéhoz? Miközben élvezzük a lenyűgöző zöld tájat a kávéültetvényen vezető séta során, megismerjük a hagyományos Luwak kávé készítésének folyamatát is.
Üdvözlünk a világ egyik legjobb ökoszafari üdülőjében, ahol Bali legnagyobb megmentett szumátrai elefántcsordája, közel 30 egyed él. Tartózkodásunk során számos módon kapcsolatba léphetünk ezekkel a fenséges lényekkel, és közelebbről is megismerhetjük őket. Egy életre szóló élmény! A park teljes mértékben elkötelezett a természetvédelem mellett és az elefántok gondozásában egy egészséges és ösztönző környezetben.
Hagyd, hogy egy elefánt felkapjon a bejárati ajtódnál, és indulj vele egyenesen a dzsungelbe! Dönthetsz úgy, hogy este besétálsz vele Taro nyugodt erdeibe, és megkérheted hatalmas új barátod, hogy elvigyen vacsorázni. (szállás: öko-üdülő, ellátás: reggeli)
Kelj korán, hogy megmosdass egy elefántot, és figyeld a reggeli rituáléjukat a tóban!
Ezután áttelepülünk Bali kevésbé felkapott, vidékies hangulatot árasztó északi tengerpartjára. Útközben megnézzük a Pakerisan-folyó partjának homokkövébe vésett csodaszép templomát, a Gunung Kawit, ahová a helyiek Anak Wungsu, egykori balinéz király emlékére áldoznak, elsősorban virágokat és helyi ételeket helyezve az oltárokra. Következő megállónk egy eldugott víznyelő, a Tukad Cepung vízesés, amely egy barlangba ömlik.
Délután a fekete, vulkanikus eredetű homokjáról ismert Amed falu tengerpartján már kedvünkre strandolhatunk vagy a kis korallzátonyok felett sznorkelezhetünk. (szállás: üdülő, 2 éj, reggeli)
Lazítás Amed tengerpartján... (ellátás: reggeli)
Ma is korán kelünk, de ezért senki nem fog panaszkodni, hiszen mai úticélunk a jól hangzó Komodo Nemzetközi Repülőtér, ami Flores szigetének keleti partján Labuan Bajo városban található. Innen egyenesen a kikötőbe megyünk és elfoglaljuk hajónk kabinjait, amelyek háromnapos utunk bázisául fognak szolgálni. A hajón ebédelünk, miközben Rinca-sziget felé vesszük az utat, ahol a sokak számára jól ismert óriásgyíkok, a komodói varánuszok nyomába eredünk.
Kevesen tudják, hogy az 1911-ben felfedezett varánuszok nem csak a névadó Komodó-szigeten, de Rincán is élnek, így itt valamivel kevesebb turista keresi fel őket. A száraz erdők ösvényein haladva az itt élő állatvilág további képviselőivel is összefuthatunk. A már jól ismert hosszúfarkú makákók, szarvasok és bivalyok mellett rengeteg csak itt élő, endemikus madárfajt is láthatunk. Hajónkra visszaszállva Kalong-sziget felé vesszük az irányt és vacsoránkat már ennek közelében, a hajón fogyaszthatjuk el. (szállás: hajókabin, 2 éj, ellátás: reggeli, ebéd, vacsora)
Túra: táv 4 km, szint fel/le 200 m, kb. 1 óra
Reggelünket egy kis túrával kezdjük, amely során a szomszédos Padar-sziget legmagasabb részére, a Padar domb 185 méter magas tetejére vezet. A kilátópontról három, csodaszép és különböző színekben pompázó homokos tengerpartra és a környező szigetvilágra nyílik pompás kilátás.
A rózsaszínű homokos tengerpart vizében megmártózva folytatjuk utunkat Komodo-szigetre, amely a hasonló nevű nemzeti parkban élő kb. 4000 varánusz fő élőhelyeként lett világhírű. A hatalmas gyíkok felkeresése után egy újabb, valószínűtlenül rózsaszín tengerparton úszkálhatunk vagy sznorkelezhetünk a korallzátonyok között.
Napunkat Taka Makassar, egy fehér homokos zátony körül úszkálva folytatjuk, majd a sasrájafélék családjába tartozó, hatalmas manta ráják keresésével töltjük. Késő délutánra egy újabb tengeri látványossághoz, a Siaba-sziget körüli zátonyokhoz érünk, ahol akár tengeri teknősökkel is úszkálhatunk. (ellátás: reggeli, ebéd, vacsora)
Már a reggeli előtt a vízben lehetünk, majd Kanawa-szigetnél folytathatjuk az itt élő több száz korall és halfaj felfedezését. Délután kikötünk és szállásunk elfoglalása után már a floresi Labuan Bajo-ban vacsorázunk. (szállás: hotel, ellátás: reggeli, ebéd, vacsora)
Belföldi repülőjáratunk indulásáig Labuan Bajo nevezetességeivel ismerkedünk, majd visszarepülünk Bali szigetére. Tengerpart, medence, wellness, mosoda, mindent megtalálsz szállásunkon vagy a nyüzsgő Denpasar-ban, amire hazaindulás előtt szükséged lehet. (szállás: üdülő, ellátás: reggeli)
A legjobb, ha tengeri kajakozunk vagy a medence partján múlatjuk az időt, mielőtt este hazainduló repülőnk ablakából búcsút intünk Bali szigetének. (ellátás: reggeli)
RÉSZVÉTELI DÍJ: 3 900 USD-tól
egyágyas felár: 800 USD-tól
Előleg: a jelentkezés után 14 nappal fizetendő, a Részvételi díj 50 %-a
Hátralék: az utazás megkezdése előtt 125 nappal fizetendő, a Részvételi díj 50%-a
kérj egyedi árajánlatot!
Az utazás megkezdéséhez képest 120 napon túli útlemondás esetén irodánk minden esetben levon 40 USD kezelési költséget és 60 USD munkadíjat.
A 120 napon belüli útlemondás esetén az alábbi költségek kerülnek levonásra:
120-91. napok közt a részvételi díj 25%-a,
90-36. napok közt a részvételi díj 50%-a,
35-26. napok közt a részvételi díj 70%-a,
25 napon belül, illetve az utazáson meg nem jelenés esetén a részvételi díj 100%-a.
a repülőtéri transzfereket az utazás helyszínein
a 3 napos hajóutat a Komodo Nemzeti Parkban
12 éjszaka szállást 4*-os hotelek és üdülők kétágyas szobáiban
2 éjszaka szállást lakóhajón, kétszemélyes kabinokban
a programban szereplő minden programot privát transzferrel, belépőkkel, helyi idegenvezetővel
az angolul beszélő sofőrök/ helyi idegenvezetők munkadíját
az ellátást a részletes programleírás szerint: 13 reggelit, 6 ebédet és 3 vacsorát
az utazásszervezés díját
a nemzetközi repülőjegy és illeték árát
a belföldi Denpasar (Bali) – Labuan Bajo (Flores) repülőjegy és illeték árát
a programban nem szereplő étkezéseket
a fakultatív programok árát
a baleset- és poggyászbiztosítást, valamint az útlemondási biztosítást
a borravalókat a helyi idegenvezetőknek: kb. 100 USD/ részvevő
Magyar állampolgárok Visa on Arrival (VoA) vízummal léphetnek az országba 30 napra turisztikai, üzleti vagy hivatalos célból. A vízum kiváltáshoz szükséges:
legalább 6 hónapig érvényes útlevél, visszaútra szóló repülőjegy megléte, 500 000 IDR vízumdíj kifizetése.
az előzetes, online vízumigénylési (eVisa) irodánk végzi el utazóink számára
Bali turistaadó: 150 000 rúpia (kb. 3 500 HUF), az előzetes ügyintézést irodánk végzi
felhívjuk figyelmedet, hogy az utazáson való részvétel feltétele, hogy rendelkezz baleset- és poggyászbiztosítással
az utazás sajátosságainak legmegfelelőbb ajánlatért fordulj irodánk munkatársához
a Budapest - Jáva, Bali - Budapest repülőjegy és illeték ára: 400 000 HUF-tól
a Denpasar - Labuan Bajo - Denpasar belföldi repülőjegyek ára: árazás alatt
a repülőjegyek ára a megvásárlás idejétől függ
menetrend információkért és repülőjegy értékesítő partnerünk árajánlatáért fordulj irodánk munkatársához
létszám: 8-12 fő
ajánlott életkor: 19-60 év
felhívjuk figyelmedet, hogy a program az utazás helyszínén (adott országban) kezdődik és ér véget, a részletes programban a nemzetközi repülés ideje nem szerepel
repülési menetrend információkért mindenképpen keresd munkatársunkat, akkor is, ha nem a mi partner irodánkon keresztül foglalod le repülőjegyed
az utazás megszervezése egy helyi partner iroda bevonásával zajlik
az utazás ideje alatt helyi túravezetők állnak a rendelkezésedre
Jáva: 6 éjszakát 4*-os hotelekben töltünk, kétágyas szobákban
Bali: 5 éjszakát 4*-os üdülőkben töltünk, kétágyas szobákban
Komodo Nemzeti Park: 2 éjszakát egy hajón töltünk, kétágyas kabinokban
az utazás ára 13 reggelit, 6 piknik ebédet és 3 vacsorát tartalmaz
Indonézia pénzneme az indonéz rúpia (1 HUF = kb. 50 IDR)
az EUR kivitelét javasoljuk készpénzben, azt minden pénzváltóban és bankban átváltják helyi fizetőeszközre
bankkártyás fizetés a legtöbb nagy étteremben, ajándékboltban, hotelekben lehetséges: a 3 % kezelési költséget a felszámolják a végösszegre
a belépéshez nincs szükség speciális egészségügyi papírokra
az egészségügyi ellátó rendszer nagyon más, mint amihez Európában hozzászoktunk
ajánlott oltások: hepatitisz A, hastífusz, tetanusz
a védőoltásokat legkésőbb indulás előtt egy hónappal be kell adatni, konzultálj a háziorvosoddal
A maláriához hasonló tünetekkel járó dengue-lázra nincs általános védőoltás, szúnyogriasztót és (ha van az ágy körül) szúnyoghálót mindig használj!
bérelt buszokkal, bérelt és turista hajóval, valamint menetrend szerinti repülőjárattal
párás meleg lesz, az átlagos nappali hőmérséklet +28-30 °C, az átlagos éjszakai hőmérséklet +20-25 °C közötti
nem kell mindennapos esőkre számítani, de bármikor eshet
a csapvíz nem iható
időeltolódás: + 6 óra
elektromos áram: a legtöbb hotelben az európai szabványnak megfelelő csatlakozók vannak, de ettől lehet eltérés
Indonézia biztonságos, az emberek kedvesek, segítőkészek.
A szükséges túrafelszerelések listáját és a felkészüléshez szükséges további információkat jelentkezés után küldjük el.
Mielőtt jelentkeznél egy utazásra, kérjük olvasd el az Általános Szerződési feltételeket az oldal alján.
Gyorsan és egyszerűen jelentkezhetsz az utazásra, ha az oldal tetején lévő „Jelentkezem!” gombra kattintasz és kitöltöd az online űrlapot.
A jelentkezés sikeres elküldése után kapsz egy automatikus levelet, benne egy regisztrációs számmal. Amennyiben nem kapod meg ezt az e-mailt, kérjük, vedd fel velünk a kapcsolatot az info@pachamama.hu címen.
Az utazás árának előlege jelentkezéskor fizetendő, banki átutalással. Felhívjuk figyelmed, hogy jelentkezésed az előleg teljes összegének a bankszámlánkra való beérkezésekor hivatalos.
A szív- és érrendszeri problémák, a keringési panaszok, valamint a súlyos cukorbetegség, látászavar vagy testi fogyatékosság kizáró okot jelentenek a túrán való részvételről. Egészségügyi problémáid jelentkezéskor mindenképp egyeztesd túravezetőnkkel.
USD számla
Számlatulajdonos: Pachamama Adventures Ltd.
Számlavezető bank neve: Community Federal Savings Bank (Wise Ltd.)
Bank címe: 89-16 Jamaica Ave, Woodhaven, NY, 11421, United States
Bankszámlaszám: 8310019717
Bankazonosító (routing number): 026073150
SWIFT kód: CMFGUS33
EUR számla
Számlatulajdonos: Pachamama Adventures Ltd.
Számlavezető bank neve: Wise Ltd.
Bank címe: Rue du Trône 100, 3rd floor, Brussels, 1050, Belgium
IBAN számlaszám: BE84 9670 4083 6659
SWIFT/ BIC kód: TRWIBEB1XXX
HUF számla
Számlatulajdonos: Pachamama Adventures Ltd.
Számlavezető bank neve: MBH Bank
Bank címe: 1062 Budapest, Nyugati tér 5.
Bankszámlaszám: 10300002-10653749-49020017
IBAN számlaszám: HU22 1030 0002 1065 3749 4902 0017
HUF számla
Számlatulajdonos: Pachamama Adventures Ltd.
Számlavezető bank neve: Wise Ltd.
Bank címe: Rue du Trône 100, 3rd floor, Brussels, 1050, Belgium
Bankszámlaszám: HU16 1260 0016 1536 6941 1756 8718
SWIFT kód: TRWIBEBBXXX