Hawaii-szigetek kalandtúra
Vissza

Hawaii-szigetek kalandtúra

Hossz13 nap
7000 USD-tólJelentkezem!

Bevezető

Aktivitás
Komfort
Szolgáltatások

A Csendes-óceán közepére tartó utazásunk kezdetén a klasszikus kép fogad bennünket. O’ahu-szigeten pálmafák, elegáns tengerparti szállodák, koktélok, hula táncot lejtő csinos polinéz lányok és Waikiki partjának szörfbajnokai fogadnak bennünket. Ezen elámulunk, majd Honoluluban megnézzük Pearl Harbor történelmi emlékhelyét és a Bishop Múzeumban belevetjük magunkat az őslakosok történetébe és legendáiba.

Ezt követően már terepen leszünk, hiszen kalandtúránk során 4-5 szigetet és azok zöld erdőkkel, majd a felhők feletti csúcsoknál már kopár, de hatalmas és elég aktív vulkánjait járjuk be.

Kaua’i-szigeten vízesésekhez túrázunk “Óceánia Grand Kanyonjában” és a híres Na Pali part mentén. Hawai’in, a Nagy Szigeten meglessük a nemzeti parkban élő endemikus néné ludakat, bejárjuk a Thurston-lávabarlangot, majd a 4206 m magas Mauna Kea vulkán lejtőiről nézzük a naplementét és a tengerpartól a a Kilauea vulkán Pu‘u O‘o-kráteréből az óceánba ömlő izzó lávát. Vulkántúránk Maui-szigeten az aktív Haleakala-kráterben tett gyalogtúrával ér véget, hogy a helyiekhez hasonlóan mi is elmondhassuk: "Hawaii no ka oi" - "Hawaii a legszebb a világon".

Kiemelt látnivalók:

  • O’ahu-sziget, “A gyülekezőhely”

  • a Koolau-hegység lábánál fekvő Honolulu felhőkarcolói

  • a Waikiki tengerpart

  • túra a Diamond Head Állami Emlékhelyhez

  • Bishop Múzeum, óceánia legjobb néprajzi gyűjteménye

  • Pearl Harbor (USS Arizona Nemzeti Emlékhely, USS Bowfin tengeralattjáró, Missouri csatahajó)

  • a Széloldali Tengerparton (Windward Coast) Waimeáig, a híres szörfversenyek helyszínére

  • Kaua’i-sziget, “a Kertek szigete”

  • a Kaua’i Múzeum Lihu'e kisvárosban

  • vízesés-túra a Wailua-folyó Állami Parkban

  • a Ha’ena Állami Park ösvényei

  • a Waimea Kanyon Állami Park kialudt vulkánja “Óceánia Grand Kanyonja

  • gyalogtúra a Waipo’o-vízeséshez

  • a Pu'u Hinahina kilátópont, Ni'ihue-sziget látképével

  • a tengerparti sziklakürtőből tengervizet kilövelő, “Spouting Horn” Kakuiulában

  • helikopteres túra a Na Pali part zöld partjai és hatalmas vízesései felett

  • Hawai’i – Nagy Sziget, az “Orchideák szigete”

  • a Föld legmagasabb vulkáni kúpja, az aktív Mauna Loa

  • két fontos polinéz emlékhely

  • a Hawaii Volcanoes Nemzeti Park

  • a Halema’u’ma’u kráter

  • endemikus néné ludak

  • a Kilauea vulkán Pu‘u O‘o-kráteréből folyó láva esti látványa

  • Kilauea Iki kráterúra

  • a Thurston-lávabarlang bejárása

  • a Kráter Perem Ösvény

  • a Jaggar Múzeum a Halemaumau-kráter peremén

  • naplemente nézés a Mauna Kea vulkán lejtőin

  • terepjárós túra a felhők felé, a csillagászati obszervatóriumokhoz

  • Maui-sziget, a “Varázslatos sziget”

  • Kahului kisváros

  • Haleakala Nemzeti Park

  • a Waimoku-vízesés túra

  • túra az aktív Haleakala-kráterben

  • kirándulások a Nyugat Maui Erdőrezervátumban

  • az Olivine tengerparti természetes medencéi

  • hajókirándulás a szomszédos Moloka’i-szigetre

Program

Hawaii – O’ahu sziget: Honolulu – Waikiki
1. nap

Hawaii – O’ahu sziget: Honolulu – Waikiki

Az 1564 négyzetkilométeres O’ahu sziget körülbelül két és fél-hárommillió éve egy vulkánkitörést követően keletkezett. Egykori vulkánja lepusztult formában alkotják a párhuzamosan futó Ko’olau- és Wai’anae-hegységrendszert, melynek legmagasabb pontja az 1231 méteres Ka’ala. A harmadik legnagyobb és a legsűrűbben lakott sziget, ahol az állam lakosainak 75%-a itt él, ezért is kapta becenevét: gyülekezőhely.

Már a repülőről láthatjuk, hogy Honolulu felhőkarcolóival és a völgyekbe felkúszó településekkel a szigetek egyetlen nagyvárosa, amely 1884 óta Hawaii szövetségi állam székhelye és fő kikötője, továbbá Amerika 11. legnépesebb városa. A Koolau-hegység lábánál fekvő város neve védett öblöt jelent, benépesülését kikötőjének köszönheti, ahova az 1820-as évektől folyamatosan érkeztek az ázsiai munkások, a misszionáriusok, és elkezdődött a korábban hajókon dolgozó matrózok és kereskedők letelepedése is. A Pearl Harbor-i támadás után egy ideig a hadsereg fő toborzó és állomáshelye volt, majd lassan a turizmus vette át a vezető pozíciót.

A hosszú repülőutat a híres Waikiki tengerparton pihenhetjük ki. (szállás: vendégház, 3 éj)

O’ahu-sziget – Honolulu – Diamond Head Állami Emlékhely – Waikiki
2. nap

O’ahu-sziget – Honolulu – Diamond Head Állami Emlékhely – Waikiki

Túra: táv 3 km, szint fel/le: 160 m, 1-2 óra

Hawaii kalandunkat egy kis túrával kezdjük az O’ahu-szigeten. A szállásunkhoz közeli Gyémántfej Állami Emlékhelyhez (Diamond Head) megyünk, ami egykoron a hadsereg bunkeréül szolgált, ma kilátópont. 232 méter magasról egészen Pearl Harborig, keletre a Koko kráterig, északra a Manoa-völgyig elláthatunk.

Ezt követően ellátogatunk a Mennyei Királyok Háza (Ali’iolani Hale) impozáns épületéhez, ahol a Nagy Kamehameha király aranylemezekkel borított szobra előtt túravezetőnk a szigetek történelméről és annak magyar vonatkozásáról fog nekünk mesélni. Hawaii történelmének és egyedi kultúrájának megismerését a Bishop Múzeum kiállításán folytatjuk.

A délutánt szabadprogram keretében Honolulu belvárosában és Waikiki két és fél kilométeres, hófehér homokkal borított tengerpartján tölthetjük. A Waikiki naplementék messze földön híresek, megtekintéséhez nem kell mást tenni, mint bárhol letérni a sétányról, leülni egy pálmafa tövében és várni míg a vörösen izzó napkorong lebukik a horizonton.

O’ahu-sziget – Waikiki – Pearl Harbor – Windward Coast – Waimea – Waikiki
3. nap

O’ahu-sziget – Waikiki – Pearl Harbor – Windward Coast – Waimea – Waikiki

Hawaii látogatásunk nem lenne teljes a világtörténelem sorsfordító helyszínének, Pearl Harbornak a felkeresése nélkül. Megnézzük az USS Arizona Nemzeti Emlékhelyet, az USS Bowfin Tengeralattjárót, és a híres Missouri csatahajót.

Ezután az O’ahu-szigeten körbefutó úton autózunk észak felé. Először egy szerpentines úton kanyargunk a kilátópontokkal szegélyezett, magas, sziklás part mentén, majd a Széloldali Tengerpart (Windward Coast) vidékies hangulatában és a hegyek látványában gyönyörködve érkezünk Waimeába, a híres szörfversenyek helyszínére. Útközben több fotós és sétás megállónk is lesz.

Kaua’i-sziget – Lihu’e – Wailua-folyó Állami Park - Lihu’e
4. nap

Kaua’i-sziget – Lihu’e – Wailua-folyó Állami Park - Lihu’e

Túra: táv 3 km, szint fel/le: 100 m, 1-2 óra

A szigetcsoport legnyugatibb nagy szigetének alapját a tengerből hatmillió éve kiemelkedett, de azóta kialudt Waialeale vulkán képezi. A Kaua’i-sziget nevének jelentése túlcsorduló víz, mely arra utal, hogy az éves csapadék mennyisége átlagosan 12 350 mm szemben hazánkéval, mely csupán 600 mm. Földünk legcsapadékosabb vidékén járunk, amit csodás tengerpartok, zöld hegycsúcsok, hatalmas vízesések és esőerdők jellemeznek. A sziget beceneve a Kertek szigete (The Garden Isle), amelynek látképét mindenki ismeri, aki látta a King Kong-ot, Az elveszett frigyláda fosztogatóit vagy a Jurassic Park bármely epizódját.

Repülőnk Lihu'e kisvárosban landol a Kaua’i-szigeten. Megnézzük a Kaua’i Múzeumot, hogy megismerhetjük a szigetek keletkezését, élővilágát a helyi és Ni’ihau népek életét. Ezt követően elfoglaljuk a Wailua-folyó közelében lévő szállásunkat és a Wailua-folyó Állami Park vízeséseinek gyalogos felfedezésére indulunk. (szállás: vendégház, 3 éj)

Kaua’i-sziget – Lihu’e – Ha’ena Állami Park és a Na Pali part - Lihu'e
5. nap

Kaua’i-sziget – Lihu’e – Ha’ena Állami Park és a Na Pali part - Lihu'e

Túra: táv 4 km, szint fel/le: 300 m, 3-4 óra

A mai napon a Ha’ena Állami Park ösvényein indulunk túrázni. Ehhez először a Kaua’i-sziget északi részére autózunk, majd gyalog folytatjuk a Na Pali part tengerbe futó szikláinak peremén, igazi trópusi környezetben.

A Kalalau ösvény az egyik legnehezebb és legnagyobb kihívást jelentő túra Kauai-n, az ősi hawaiiak nyomdokain. A 18 kilométeres partszakaszon futó eredeti nyomvonalat a Kalalau-völgyben és a Napali menti más völgyekben élő benszülöttek használták, de még napjainkban is csak így közelíthető meg. A Kalalau ösvény első két mérföldje a Hanakapiai strandnál ér véget. (Magas víz vagy heves esőzések esetén nem lehet átkelni a folyón.)

Délután a szállásunk közelében található vad tengerpart szabadstrandján tölthetjük az időt.

Kaua’i-sziget – Lihu’e – Waimea Kanyon Állami Park – Kakuiula – Lihu’e
6. nap

Kaua’i-sziget – Lihu’e – Waimea Kanyon Állami Park – Kakuiula – Lihu’e

Túra: táv 7 km, szint fel/le: 200 m, 2-3 óra

Mai programunkat a part mentén délre fordulva a Waimea Kanyon Állami Park felé autózva kezdjük. A park egészét egy régi vulkán alkotja, amit a Waialeale-hegy 1 569 méteres csúcsáról aláfolyó vízesések mintegy ötmillió év alatt formáltak egy 16 kilométer hosszú, 1 600 méter széles és helyenként kb. 1 000 méter mély kanyonná. Habár testvérénél kisebb és jó kétszáz millió évvel fiatalabb, a Waimea Kanyon méltán kapta az Óceánia Grand Kanyonja jelzőt.

A Waipo'o-vízesést a Waimea-kanyon szívében nehéz kihagyni. A látványos, 800 láb magas, többszintű vízesésre számos pontról fantasztikus kilátás nyílik út közben. A Pu'u Hinahina kilátótól a kanyon mellett a távolban láthatjuk a kis Ni'ihue-szigetet, a Robinson család tulajdonában lévő „Tiltott szigetet”, amely nem látogatható. Innen gyalog indulunk az ösvényen, amely a vízesés tetejére visz, és páratlan kilátást kínál a Waimea-kanyonra. Egy guava ligeten keresztül ereszkedünk le a kanyon aljába, majd hamarosan felkapaszkodunk a gerinc tetejére, ahol újra kitárul a panoráma. Tartsd a szemed a kanyonban szárnyaló és a sziklákon fészkelő fehérfarkú trópusi koa'e kea madarakon!

Ez a túra mérsékelten nehéz, és ha volt eső, akkor csúszós sár is fokozza a kalandot.

A túra után visszafelé autózva több érdekes kilátópontnál is megállunk fotózni, majd a tengerparton visszafelé haladva, Kakuiulában egy érdekes természeti jelenséget, a tengerparti sziklakürtőből kilövellő tengervizet, a "Spouting Horn"-t csodálhatjuk meg.

Délután fakultatív program keretében (és az időjárás függvényében) helikopteres túrán vehetünk részt.

Hawai’i-sziget – Kona - Kaloko – Honokohau Nemzeti Történelmi Park – Pu’uhonua o Honaunau Nemzeti Történelmi Park – Hawaii Volcanoes Nemzeti Park - Kona
7. nap

Hawai’i-sziget – Kona - Kaloko – Honokohau Nemzeti Történelmi Park – Pu’uhonua o Honaunau Nemzeti Történelmi Park – Hawaii Volcanoes Nemzeti Park - Kona

Túra: táv 4 km, 1-2 óra

Az állam legdélibb és legnagyobb, 10438 négyzetkilométeres szigete állítólag a felfedező, legendás polinéz navigátor, Hawai'iloa után kapta nevét. A háromszög alakú Hawai’i (Nagy Sziget) méreteit jól jellemzi, hogy területe jóval nagyobb, mint az összes többi szigeté együttvéve. Ennek ellenére lakossága csekély, alig 160 ezerre tehető. Hawai'i a Nagy Kamehameha szülőföldje és a szigeteket egyesítő király által az egész állam névadója lett. A sziget legmagasabb pontja a 4206 m magas Mauna Kea (Fehér hegység), mely egy kihűlt pajzsvulkán. A sziget beceneve Az orchideák szigete (The Orchid Isle).

Reggel az állam névadó szigetére, pontosabban annak a nyugati oldalán fekvő Kona kisvárosába repülünk. Landolás előtt remek kilátásunk nyílik a 4 206 méter magas Mauna Kea pajzsvulkánra és a Föld legmagasabb vulkáni kúpjára, az aktív Mauna Loára. Érkezéskor kisbuszba szállunk, a közeli szállásunkon lecuccolunk, majd az őslakosok két legfontosabb emlékhelyét, a Kaloko-Honokohau Nemzeti Történelmi Parkot és a Pu’uhonua o Honaunau Nemzeti Történelmi Parkot keressük fel.

Délután a Hawaii Volcanoes Nemzeti Park látogatóközpontjába látogatunk, ahonnan remek kilátás nyílik a Halema’u’ma’u kráterre. Ha szerencsénk van, a csak itt élő néné ludakat is megpillanthatjuk.

Ebéd után meglátogatunk egy makadámdió ültetvényt, majd késő délutánra érünk Földünk egyik leglátványosabb lávaömléséhez, ahol a Pu‘u O‘o-kráterből évek óta a tengerbe folyó láva folyamatosan építi a sziget partjait. Ennek pontos helyszíne az aktuális vulkanikus tevékenységtől függ, ami napról napra változhat. (szállás: vendégház, 2 éj)

Hawai’i-sziget: Kona - Hawaii Volcanoes Nemzeti Park - Kona
8. nap

Hawai’i-sziget: Kona - Hawaii Volcanoes Nemzeti Park - Kona

Túra: táv 7 km, 2-3 óra

A mai napunkat is a vulkánok megismerésére fordítjuk. Először a Hawaii Volcanoes Nemzeti Park látogatóközpontjához, majd a Kilauea Iki (Kis öklendező) ovális kráterének kilátópontjához autózunk, ahonnan egy páfrányokkal övezett trópusi erdőben túrázva bemegyünk az ötszáz éve keletkezett Thurston-lávabarlangba, majd leereszkedünk a Kilauea Iki kráterbe. Az 1959-es lávamezőn tett sétát az ösvényt szegélyező repedt buborékdombok és a repedésekből sarjadó kis páfrányok misztikus látványa teszi felejthetetlenné. A kráter túloldalán az ösvény egy őserdőbe kapaszkodik fel és vezet a Vulkán Házhoz és a Látogató Központhoz. Az itt dolgozó önkéntesek örömmel világosítanak fel az aktuális vulkáni tevékenységről és a láva folyásának irányáról. Utunkat a Kráter Perem Ösvényen (Crater Rim Trail) folytatjuk és a vulkáni tevékenységet és annak kutatását ingyenesen bemutató Jaggar Múzeumnál, a Halema’u’ma’u-kráter peremén fejezzük be.

Délután egy fakultatív kirándulás keretében a 4 206 m magas Mauna Kea vulkán lejtőjét vesszük célba, hogy a szerpentineken autózva a 2 775 méteren található Onizuka Látogató Központig menjünk. Itt megtudhatjuk, hogy miért pont ide építették a világ legnagyobb csillagászati obszervatóriumait, majd a naplemente megcsodálása után szállásunkra autózunk.

Részt vehetünk a látogatóközponttól induló és a csúcsra vezető választható túrán is. Az út az Onizuká-ig jó minőségű, de hirtelen nagy magasságba „repít” bennünket, az oxigénhiányos környezet fokozottan hat azokra, akik csúcstámadásra indulnak. Naplemente után indulunk le a hegyről és visszautazunk szállásunkra.

Maui-sziget – Kahului – Haleakala Nemzeti Park – Kahului
9. nap

Maui-sziget – Kahului – Haleakala Nemzeti Park – Kahului

Túra: táv 6.5 km, szint fel/ le 277 m, 2-3 óra

Hawai’i után Maui az állam második legnagyobb szigete, amelynek alakja a nyolcas számhoz hasonlít, rajta a szigetet felépítő két vulkáni kúppal, a 3055 méteres Kolekole csúcs a Haleakalán, míg a nyolcas másik részén található társa a kisebb, lepusztult egykori vulkán teteje, a 1764 méteres Puu Kukui. A sziget beceneve, A Varázslatos Sziget (The Magic Isle) annak változatosságára utal.

Reggel érkezünk Maui szigetre, ahol szállásunk elfoglalása után a sziget látványos, egy festői, de kanyargós tengerparti útján – amelyen állítólag 620 kanyar és 59, többségében egysávos híd van – a Hana Highway-en utazunk a sziget délkeleti partjára, ahol egy kis túrát teszünk a Haleakala Nemzeti Parkban.

A Pipiwai ösvény egy egyedülálló és nagyon különleges vízesés túra a sűrű, sötét bambuszerdőn keresztül. Az oda-vissza út során számos nagyszerű zuhatagot láthatunk mielőtt elérjük a leglátványosabb zuhatagot, a 122 méter magas Waimoku vízesést.

A nap hátralévő részét pihenéssel töltjük. (szállás: vendégház, 4 éj)

Maui-sziget – Kahului – Haleakala Nemzeti Park – Kahului
10. nap

Maui-sziget – Kahului – Haleakala Nemzeti Park – Kahului

Túra: táv 18 km, szint fel/ le 680 m, 6-9 óra

Mai túránk a felhők fölé, háromezer méteres magasságba, a 34 kilométer kerületű, 800 méter mély aktívan szunnyadó Haleakala-kráterhez vezet.

A legenda szerint Maui, egy polinéz félisten megelégelte, hogy a Nap túl gyorsan járja be a horizontot és emiatt nem tud végezni az aznapi munkával. Kifigyelte, hogy a Nap minden hajnalban pontosan a vulkán mögött kel fel, lesben állt, elkapta a Nap lábát és egy fához kötözte azt. Ezután szabadsága fejében már könnyű volt egyezséget kötni vele, hogy lassítson egy kicsit, így az emberek kényelmesebben végezhették napi munkájukat.

Ahogy emelkedünk, az éghajlat, a növényzet, az útszéli legelőkön álldogáló tehenek és lovak alpesi tájat jutnak eszünkbe, de Kula után már eukaliptusz erdők és ködbe vesző tehenek látványa fogad. Az esetek nagy többségében felhős égre számíthatunk, majd a szerpentineken felfelé autózva egyszer csak a felhők felett találjuk magunkat, a táj kietlenné válik, és amerre elnézünk kopár lávamezők verik vissza az erős napsugarakat.

Maui-sziget – Kahului – Nyugat Maui Erdőrezervátum – Kahului
11. nap

Maui-sziget – Kahului – Nyugat Maui Erdőrezervátum – Kahului

Túra: táv 8 km, szint fel/ le 680 m, 6-9 óra

A main napon a Nyugat Maui Erdőrezervátumba látogatunk, ahol utunkat kisebb-nagyobb kirándulásokkal szakítjuk meg. Első megállónk egy gerinctúra, a Waihe'e ösvényen, ahonnan csodás kilátás nyílik a hasonló nevű völgyre.

Következő megállónk a lávakövekkel borított tengerpart természetes medencéi, az Olivine medencékhez levezető ösvény.

Maui-sziget – Moloka’i sziget hajókirándulás
12. nap

Maui-sziget – Moloka’i sziget hajókirándulás

Teljes szabadnap Mauin. Pihenés, ajándékok beszerzése, szomorkodás vagy egész napos fakultatív hajós kirándulás a szomszédos Moloka’i szigetre.

Talán a legeredetibb sziget mind közül, Moloka'i, ahol alig van autó és ebből fakadóan forgalom, ahol mindenki ismer mindenkit és a házak nem magasabbak, mint egy kókuszpálma. Mindent az „Aloha“ hangulat jellemez, a falusias hangulatról a helyben sütött édes kenyerek, az apró templomok és a kis házak gondoskodnak.

A téli szezonban a világ egyik legjobb fakultatív bálnalesén vehetünk részt. Ebben az időszakban a hosszúszárnyú bálnák ezrei vonulnak ide az Antarktisz hideg vizeiből, hogy világra hozzák és felneveljék borjaikat.

Maui-sziget – hazautazás
13. nap

Maui-sziget – hazautazás

Délelőtt kényelmesen pakolgathatunk, majd búcsút intünk a Hawaii-nak és repülési menetrendünknek megfelelően megkezdjük a hazautazásunkat.

Térkép

Honolulu
1. nap – Hawaii – O’ahu sziget: Honolulu – Waikiki
1 / 23

Tudnivalók

Fizetési feltételek

RÉSZVÉTELI DÍJ:

2 -4 fő: 7 000 USD-tól

  • Előleg: jelentkezés után 14 napon belül fizetendő, a Részvételi díj 50 %-a

  • Hátralék: az utazás megkezdése előtt 125 nappal fizetendő, a Részvételi díj 50%-a

  • Egyágyas felár: 1 700 USD

Útlemondási feltételek

Az utazás megkezdéséhez képest 120 napon túli útlemondás esetén irodánk minden esetben levon 40 USD kezelési költséget és 60 USD munkadíjat. 

A 120 napon belüli útlemondás esetén az alábbi költségek kerülnek levonásra:

  • 120-91. napok közt a részvételi díj 25%-a,

  • 90-36. napok közt a részvételi díj 50%-a,

  • 35-26. napok közt a részvételi díj 70%-a,

  • 25 napon belül, illetve az utazáson meg nem jelenés esetén a részvételi díj 100%-a.

Az utazás ára tartalmazza

  • a reptéri transzfereket az USA-ban a csoporttal való érkezés/ indulás esetén

  • az utazást egy bérelt busszal

  • 12 éjszaka szállást 3* -os hotelekben és hangulatos vendégházakban, 2 ágyas szobákban, melyekhez saját fürdőszoba tartozik

  • a részletes programleírásban szereplő gyalogtúrákat és kirándulásokat, a nemzeti parkok belépőit, valamint a túraengedélyek árát:

  • Gyémántfej Állami Emlékhely, Pearl Harbor,  Wailua-folyó Állami Park, Ha’ena Állami Park, Waimea Kanyon Állami Park, Honokohau Nemzeti Történelmi Park, Pu’uhonua o Honaunau Nemzeti Történelmi Park, Hawaii Volcanoes Nemzeti Park, Haleakala Nemzeti Park, Nyugat Maui Erdőrezervátum

  • a magyar nyelvű túravezetést és tolmácsolást

  • az utazásszervezés díját

Az utazás ára nem tartalmazza

  • a nemzetközi repülőjegyet illetékkel

  • a belföldi repülőjegyek és illeték árát

  • a városi tömegközlekedési járművek jegyeinek árát

  • az étkezéseket és az italfogyasztást

  • a múzeumi belépők árát

  • a fakultatív programok árát

  • az útlemondási biztosítást

  • a betegség-, baleset-, poggyászbiztosítást

  • a borravalókat: kb. 200 USD/ résztvevő

  • az egyágyas felárat

Fakultatív programok

Az árak tájékoztató jellegűek, kis mértékben változhatnak:

  • helikopteres kirándulás, Kaua’i: 350 USD-tól

  • Mauna Kea esti túra, Hawai’i (Nagy Sziget): 332 USD

  • Moloka’i-sziget kirándulás Mauiról: 170 USD-tól

  • bálnales, Maui: 100 USD-tól

  • Bishop Múzeum, Honolulu, O’ahu-sziget: 34 USD

  • Kaua’i Múzeum, Lihu’e, Kaua’i-sziget: 15 USD

Repülőjegyek, illetékek

  • a Budapest - Honolulu - Kahului - Budapest repülőjegy ára illetékkel: 460 000 HUF-tól

  • a Honolulu-Lihue, a Lihue-Kona és a Kona-Kahului szigetek közötti 3 belföldi repülőjegy ára illetékkel: 150 000 HUF-tól. A belföldi járatokon a feladott csomagokért a helyszínen számított díjat kérnek, ezek összege: 30 USD (maximum 22.5 kg) csomagonként.

  • a repülőjegy ára a megvásárlás idejétől függ

  • a szigetek közötti belső járatokra csoportos foglalással vásároljuk meg a jegyeket repülőjegy értékesítő partnerünktől

  • nemzetközi repülőjegy: menetrend információkért és repülőjegy értékesítő partnerünk árajánlatért fordulj irodánk munkatársához

Beutazási szabályok, vízum

magyar állampolgárnak az USA-ba való belépéshez szükséges Elektronikus Utazási Engedély (ESTA) szükséges

  • 2025. szeptember 30. napjától a magyar útlevéllel rendelkező ESTA kérelmezők a beutazási engedélyt két éves időtartamra kaphatják meg, és az engedély ez idő alatt többszöri belépésre jogosít. Ez azon ESTA kérelmezők esetében is érvényes, akik Magyarország államhatárain kívül születtek.

  • útlevelednek a hazaérkezéstől számítva még legalább hat hónapig ér vényesnek kell lennie

  • az utazási az engedélyek ügyintézését irodánk átvállalja

  • az ESTA díja: 40 USD

Baleset- és poggyászbiztosítás

  • felhívjuk figyelmedet, hogy az utazáson való részvétel feltétele, hogy rendelkezz útlemondási és utasbiztosítással

  • az utazás sajátosságainak legmegfelelőbb biztosítási ajánlatért fordulj irodánk munkatársához

Gyakorlati tudnivalók

Túraszervezés

  • az utazás megszervezése egy helyi utazási iroda bevonásával zajlik

  • az utazás teljes ideje alatt helyi sofőrök, egy a terepen otthonosan mozgó, képzett, magyar származású kanadai túravezető terelgeti a csapatot

Indulás és érkezés

  • felhívjuk figyelmedet, hogy a program az utazás helyszínén (adott országban) kezdődik és ér véget, a részletes programban a nemzetközi repülés ideje nem szerepel

  • repülési menetrend információkért mindenképp keresd munkatársunkat,  akkor is, ha nem repülőjegy értékesítő partner irodánknál foglalod le a nemzetközi repülőjegyed

Valuta, költőpénz

  • Hivatalos fizetőeszköz az amerikai dollár (USD), mindenhol tudunk bankkártyával fizetni

  • ajánlott költőpénz: 600 USD + fakultatív programok árai

  • Több helyszínen csak bankkártyával lehet fizetni!

Oltások, gyógyszerek

  • ajánlott oltások: hepatitisz A és B, tetanusz

  • ajánlott gyógyszerek: fejfájás csillapító, láz- és fájdalomcsillapító, görcsoldó

Szállások

  • az utazás ára 12 éjszaka szállást tartalmaz

  • a városokban 3* -os hotelekben szállunk meg, 2 ágyas szobákban

  • a nemzeti parkok bejáratának közelében, igényes és hangulatos vendégházakban töltjük az éjszakákat, 2 ágyas szobákban, melyekhez saját fürdőszoba tartozik

Ellátás

  • az utazás ára nem tartalmazza az étkezéseket

  • szinte minden nap lehetőségünk lesz rá, hogy jól felszerelt üzletekben vásároljunk be a túrákra és egyéb étkezésekre

  • reggelizni a szállásainkon tudunk

  • az ebéd mindig piknik, megállunk egy útszéli büfénél vagy reggel szendvicset, gyümölcsöt tudunk magunknak csomagolni

  • éttermekben, klasszikus sörözőkben lehet vacsorázni

Fizikai erőnlét – közepesen nehéz túra

  • közepesen nehéz túra

  • utazásunk 100%-osan aktív, fél napos könnyű kirándulásokat és egy egész napos, közepesen nehéz gyalogtúrát tartalmaz

Hasznos információk

  • időeltolódás: -12 óra

  • kommunikáció: az angol a hivatalos nyelv

  • mobiltelefon: a magyar mobiltelefon-szolgáltatók rendelkeznek roaming partnerekkel, a hálózat 1800 MHz-en működik

Közlekedés

  • az utazás ideje alatt egy bérelt kisbusszal közlekedünk, amit helyi sofőrök vezetnek

Indulás előtti információk

  • a szükséges túrafelszerelések listáját és a felkészüléshez szükséges további információkat jelentkezés után küldjük el

Jelentkezés

Mielőtt jelentkeznél egy utazásra, kérjük olvasd el az Általános Szerződési feltételeket az oldal alján.

Gyorsan és egyszerűen jelentkezhetsz az utazásra, ha az oldal tetején lévő „Jelentkezem!” gombra kattintasz és kitöltöd az online űrlapot. 

A jelentkezés sikeres elküldése után kapsz egy automatikus levelet, benne egy regisztrációs számmal. Amennyiben nem kapod meg ezt az e-mailt, kérjük, vedd fel velünk a kapcsolatot az info@pachamama.hu címen.

Az utazás árának előlege jelentkezéskor fizetendő, banki átutalással. Felhívjuk figyelmed, hogy jelentkezésed az előleg teljes összegének a bankszámlánkra való beérkezésekor hivatalos.

Kizáró okok

A szív- és érrendszeri problémák, a keringési panaszok, valamint a súlyos cukorbetegség, látászavar vagy testi fogyatékosság kizáró okot jelentenek a túrán való részvételről. Egészségügyi problémáid jelentkezéskor mindenképp egyeztesd túravezetőnkkel.

Bankszámlák

USD számla
Számlatulajdonos: Pachamama Adventures Ltd.
Számlavezető bank neve: Community Federal Savings Bank (Wise Ltd.)
Bank címe: 89-16 Jamaica Ave, Woodhaven, NY, 11421, United States
Bankszámlaszám: 8310019717
Bankazonosító (routing number): 026073150
SWIFT kód: CMFGUS33

EUR számla
Számlatulajdonos: Pachamama Adventures Ltd.
Számlavezető bank neve: Wise Ltd.
Bank címe: Rue du Trône 100, 3rd floor, Brussels, 1050, Belgium
IBAN számlaszám: BE84 9670 4083 6659
SWIFT/ BIC kód: TRWIBEB1XXX

HUF számla
Számlatulajdonos: Pachamama Adventures Ltd.
Számlavezető bank neve: MBH Bank
Bank címe: 1062 Budapest, Nyugati tér 5.
Bankszámlaszám: 10300002-10653749-49020017
IBAN számlaszám: HU22 1030 0002 1065 3749 4902 0017

HUF számla
Számlatulajdonos: Pachamama Adventures Ltd.
Számlavezető bank neve: Wise Ltd.
Bank címe: Rue du Trône 100, 3rd floor, Brussels, 1050, Belgium
Bankszámlaszám: HU16 1260 0016 1536 6941 1756 8718
SWIFT kód: TRWIBEBBXXX