Észak-Spitzbergák expedíciós hajóút – Jegesmedve-különkiadás
Vissza

Észak-Spitzbergák expedíciós hajóút – Jegesmedve-különkiadás

Hossz8 nap
4600 EUR-tólJelentkezem!

Bevezető

Aktivitás
Komfort
Szolgáltatások

A Spitzbergák jégtáblái közé vezető hajós expedíció nagyszerű lehetőséget ad arra, hogy közelről lássuk az Északi-sarkvidék természeti szépségeit és a rajtuk élő vadvilágot, bálnákat, jegesmedvéket, rozmárokat és egyéb állatokat figyelhessünk meg természetes környezetükben. A nyár kezdetén mintegy három millió madár vonul ide, Európa legészakibb földterületére, így az utazás a madarászok számára is felejthetetlen élményt nyújthat.

Kiemelt látnivalók:

  • a Liefdefjordenbe folyó Monaco-gleccser

  • az Isfjord, a második leghosszabb fjord a Spitzbergák fő szigetének nyugati oldalán

  • a kicsi, de robusztus sarki rókák, amely a Föld leghidegebb hőmérsékleteit is elviselik

  • a saját madárhangjukról elnevezett, sziklákon fészkelő „háromujjú” csüllők, a bolygó legnagyobb számban előforduló sirályai.

  • a rozmárok, akik életük kétharmadát a vízben töltik és ugyanúgy ölelgetik borjaikat, mint az emberi anyák

  • a kihalás széléről megmenekült svalbardi rénszarvasok, amelyek születési rátája drámaian változó

  • a sarkvidéki észak félelmetes ikonjai, a jegesmedvék, amelyek fenséges látványt nyújtanak

Program

Spitzbergák: Longyearbyen – Grönlandi-tenger
1. nap

Spitzbergák: Longyearbyen – Grönlandi-tenger

Isten hozott a világ legészakibb városában és egyik leghűvösebb helyén! A Spitzbergák szigetcsoport közigazgatási központjában, Longyearbyen városában landol repülőgépünk. Már elsőre szembetűnő lesz a vidék kopársága, ami csalóka hiszen a botanikusok már a város környékén is több mint száz növényfajt jegyeztek fel.

Az egykori bányászváros ma a világ legészakibb települése, ahol több mint 1000 lakos él. A plébániatemplomon és a Svalbard Múzeumon kívül kevés itt a turista látványosság, de Svalbard fővárosa ad otthont a világ legészakibb éttermeinek, üzleteinek és kutatóközpontjainak. Teljesen más hely, mint bármi más.

A kora esti órákban hajózunk ki a szigetcsoport második legnagyobb fjordvidékéről, az Isfjordenből, hogy megkezdjük utunkat az Északi-sarki Óceán részét képező Grönlandi-tengeren. Ha szerencsénk van, már itt megpillanthatjuk az első csukabálnát. (ellátás: vacsora a hajón)

Észak-Spitzbergák: Raudfjorden– Monaco-gleccser
2-3. nap

Észak-Spitzbergák: Raudfjorden– Monaco-gleccser

Hajós expedíciónk a következő hat nap során az alábbi helyszíneket érinti.

Raudfjorden

A Spitzbergák északi partvidékén található Raudfjordenben hajózva egy hatalmas, gleccserekkel teli fjordon haladunk keresztül, ahol némi szerencsével akár gyűrűs és szakállas fókákat is megpillanthatunk. A fjord szikláit és a teljes partvonalát a gyér növényzet, a tengeri madarak kolóniái és a portyázó jegesmedvék jellemzik. Tervezett partraszállásunk helyszíne az Alicehamna-öböl vagy az I. Albert monacói hercegről elnevezett földön található Buchananhalvøya-félsziget lesz.

A hatalmas Monaco-gleccser

Az időjárástól függően behajózunk a VII. Haakon norvég királyról elnevezett földhöz tartozó Liefdefjordenbe, ahol hajónk közvetlen a környék leglátványosabb jégárama az öt kilométer hosszú Monaco-gleccser parkol le. Az előtte elterülő víz több ezer sirály, pontosabban csüllő táplálkozóhelyéül szolgál, a környék pedig a jegesmedvék birodalma.

Délután megpróbálunk a hangzatos nevű Texas Bárnál partra szállni. A korabeli prémvadászok által épített kis kunyhó a nevével ellentétben nem bárként, hanem még ma is a sarkvidéki kutatók menedékeként funkcionál.

A partraszállásra egy másik lehetőség is adódhat, mégpedig a Wijdefjorden torkolatánál. Bárhol is sikerül partra szállnunk, a kopár tundravidék apró virágokkal és színes geológiai formákkal tarkított világa garantáltan elkápráztat bennünket. (teljes ellátás a hajón)

Észak-Spitzbergák: Hét-sziget – hajózás a jégtáblák között
3-6. nap

Észak-Spitzbergák: Hét-sziget – hajózás a jégtáblák között

A legészakibb pont, a Hét-sziget

Utazásának legészakibb pontja a Nordaustlandet-től északra, a Chermsideøya és Phippsøya-szigetcsoportnál, a Sjuøyanél lehet. A szó jelentése Hét-sziget, amely az északi 80°szélességi körön, az Északi-sarktól mindössze 870 km-re délre található. Errefelé is jó eséllyel láthatunk jegesmedvéket, amelyek fő táplálékát a Phippsøya környékén élő rozmárok teszik ki.

Hajónk kisebb-nagyobb úszó jégtáblák között próbál minél északabbra menni, majd nyugatra fordul. Ha a Ferenc József-földet már Ázsiához tartozónak tekintjük, akkor a Hét-sziget legészakibb része, a közeli Rossøya egyben Európa legészakibb pontjának is számít.

Hajózás a jégtáblák között

Ebben az időszakban jó eséllyel pillanthatunk meg az úszó jégtáblákon pihenő jegesmedvét vagy gyűrűs fókát, míg a horizontot pásztázva Grönlandi bálnákat láthatunk. Hajónk nem jégtörő, de jégbiztos és megfelelően erős ahhoz, hogy az úszó jégtáblák között – lassan és óvatosan – haladjon. Az egybefüggő jégtáblákat nem is lenne etikus széttördelni, hiszen ezzel az itt élő jegesmedvék és fókák életterét tennénk tönkre.

A Spitzbergáktól 74 kilométerre nyugatra érjük el Európa kontinentális talapzatát, ahol a felfelé áramló hidegvizek a nyári időszakban itt táplálkozó közönséges és a kék bálnák gyülekezőhelyei. Ha szerencsénk van, akkor Kongsfjorden-fjord közelében egy másik fajt, csukabálnát figyelhetünk meg. (teljes ellátás a hajón)

Észak-Spitzbergák: Forlandsundet tengerszoros
7. nap

Észak-Spitzbergák: Forlandsundet tengerszoros

Forlandsundet vadvilág

A rozmárok gyakran az I. Károly angol királyról elnevezett Prins Karl Forland-sziget belső részén 88 kilométer hosszan húzódó tengerszorosban, a Forlandsundetben keresnek menedéket. Ha az időjárás viszontagságai miatt ide nem tudunk behajózni, akkor a szigetvilág második legnagyobb fjordjához, az Isfjordenhez megyünk bálnalesre.

Partraszállásunkat a nyugati part 428 méteres hegye, az Alkhornet lábánál tervezzük. Nemzetközileg is jegyzett, fontos madár költőhelyen járunk, ahol a sziklaszirtek közel tízezer fészkelő sarki csér párnak nyújtanak fedezéket. A fészkekből kieső tojásokra és fiókákra sarki rókák vadásznak, míg a közeli szirt alatti tundravidék vad rénszarvasok legelőjeként szolgál. Alternatív partraszállási lehetőségként az Ymerbukta előtti gleccser szolgálhat, ahol pehelyrécék kolóniáiban gyönyörködhetünk. (teljes ellátás a hajón)

Észak-Spitzbergák – Longyearbyen
8. nap

Észak-Spitzbergák – Longyearbyen

Expedíciós hajónk a mai napon, a tervek szerint a reggeli órákban ér vissza Longyearbyenbe. Kikötés után transzfer a repülőtérre és viszlát Északi-sarkvidék, köszönjük a csodákat! (ellátás: reggeli a hajón)

Térkép

Longyearbyen
1. nap – Spitzbergák: Longyearbyen – Grönlandi-tenger
1 / 11

Tudnivalók

Fizetési feltételek

RÉSZVÉTELI DÍJ:

  • 4 ágyas standard kabin: 4 600 EUR/ fő

  • 2 ágyas standard kabin: 6 200 EUR/ fő

  • 2 ágyas standard kabin ablakkal: 6 600 EUR/ fő

  • az utazás árának 30% -a jelentkezéskor fizetendő,

  • az utazás árának 70% -a indulás előtt 95 nappal fizetendő.

Indulási időpontok

  • 2027 június 9-16.

  • 2027 június 16-23.

Útlemondási feltételek

A szerződő fél az utazás megkezdése előtt bármikor (kizárólag írásban) felmondhatja az utazási szerződést. A szerződő fél általi lemondás esetén az  utazási iroda jogosult az alábbi lemondási díjakat felszámítani a szerződő félnek:

Az utazás megkezdéséhez képest 95 napon túli útlemondás esetén irodánk minden esetben levon 30 EUR kezelési költséget és 70 EUR munkadíjat.

Útlemondás esetén ezen felül az alábbi költségek kerülnek levonásra:

  • az indulás előtti 95. napig bezárólag: a Részvételi díj 20%-a

  • az indulás előtti 94. naptól a 65. napig bezárólag: a Részvételi díj 50%-a

  • a 64. naptól az indulás napjáig bezárólag, illetve az utazáson meg nem jelenés esetén: a Részvételi díj 100%-a.

Az utazás ára tartalmazza

  • a részletes leírásban szereplő fedélzeti és szárazföldi programokat

  • 7 éjszaka szállást a választott kabintípusban

  • teljes ellátást a hajóút ideje alatt

  • a részletes leírásban szereplő partraszállásokat és egyéb Zodiac motorcsónakos túrákat

  • a gumicsizma és parka bérleti díját

  • az ismeretterjesztő előadásokat a hajón angol nyelven

  • az angolul beszélő, profi expedíciós csapat munkadíját

  • az utazásszervezés díját

Az utazás ára nem tartalmazza

  • a repülőjegy és illeték árát

  • a repülőtéri transzferek árát a Spitzbergákon

  • a programban nem szereplő étkezéseket és az italfogyasztást

  • a kormányzati adókat érkezéskor és hazainduláskor

  • a szárazföldi szállások árát a hajóindulás előtt és kikötés után

  • az utas- és útlemondási biztosítás árát

  • a magyar nyelvű túravezetés és tolmácsolás díját

  • a borravalókat: kb. 100 EUR/ részvevő

Repülőjegyek és illetékek

  • a Budapest - Olso - Longyearbyen - Budapest repülőjegy ára illetékkel: 400 000 HUF-tól

  • menetrend információkért és repülőjegy értékesítő partnerünk árajánlatáért fordulj irodánk munkatársához 

Beutazási szabályok, vízum

  • magyar állampolgároknak nem kell vízum Norvégiába

  • az útlevelednek a hazaérkezéstől számítva még legalább 6 hónapig érvényesnek kell lennie

Baleset- és poggyászbiztosítás

  • felhívjuk figyelmedet, hogy az utazáson való részvétel feltétele, hogy rendelkezz utas- és útlemondási biztosítással

  • az utazás sajátosságainak legmegfelelőbb biztosítási ajánlatért fordulj irodánk munkatársához

Gyakorlati tudnivalók

Útvonalterv, program

  • A Spitzbergák körüli hajózás az aktuális (és kiszámíthatatlan) sarkvidéki időjárás függvénye, ezért az útvonalterv csak tájékoztató jellegű. Az expedíciós hajóutaknál a rugalmasság a legfontosabb.

  • Az útvonal a Sarkvidéki Hajóút Üzemeltetők Szövetségének (Association of Arctic Expedition Cruise Operators, AECO) szigorú szabályai szerint kiválasztott helyszínek rendelkezésre állásától, az engedélyektől és környezetvédelmi megfontolásoktól függenek. Partnercégünk a hivatalos hajózási terveket a szezon kezdete előtt az AECO-val egyeztetik, de a végleges tervet az expedíció vezetője határozza meg.

  • Az időjárás, a szél és a jég mind a programot, mind pedig a menetrendet módosíthatja. Az elsődleges szempont minden esetben az utasok biztonsága, így az egész út során a kapitány felelőssége és joga meghatározni a végleges útvonalat és menetrendet. Az aznapi tervről a napi megbeszélések során tájékoztatják az utazókat.

Indulás és érkezés

  • felhívjuk figyelmedet, hogy a program az utazás helyszínén (adott országban) kezdődik és ér véget, a részletes programban a nemzetközi repülés ideje nem szerepel

  • repülési menetrend információkért mindenképp keresd munkatársunkat, akkor is, ha nem a mi partner irodánkon keresztül foglalod le repülőjegyed

Hajó

Az expedíciós hajó 1989-ben, a lengyelországi Gdynia kikötőjében épült az Orosz Tudományos Akadémia megbízásából.

  • Az UL1-es jégosztály besorolással rendelkezik, ami azt jelenti, hogy képes a sarkvidéki jégtáblák között biztonságosan áthaladni.

  • 108 utas befogadására alkalmas, kényelmes és szépen díszített, de nem egy luxushajó.

  • 40-50 fős nemzetközi legénység (hajó- és expedíciós személyzet és 1 orvos) irányítja.

  • A fedélzeten éttermet/előadótermet, tágas, bárral is felszerelt közösségi tér van, körben nagy ablakokkal, ahonnan teljes panoráma nyílik a tengerre.

  • A hajó nagy, nyitott fedélzeti terekkel is rendelkezik, kiváló lehetőséget biztosítva a táj és a vadon élő állatok megfigyelésére.

A hajó műszaki adatai:

  • Hossz: 90,95 méter

  • Szélesség: 17,2 méter

  • Merülés: 5,4 méter

  • Jégosztály: UL1 (1A-nak megfelelő)

  • Vízkiszorítás: 4090 tonna

  • Meghajtás: 6 db ZL40/48 SULZER

  • Sebesség: 10.5 csomó

  • Utasok száma: 108 fő 50 kabinban

  • Személyzet és legénység: 44 | Túravezetők: 8 | Orvos: 1

Partraszállások és túrák Zodiac motorcsónakokkal

  • A tervezett partraszállások során elhagyjuk motoros hajónkat és kisebb csoportokban nagyméretű, felfújható Zodiac motorcsónakokba szállunk, amelyeket gyors és biztonságos utazásra terveztek. Ezen utak előtt tapasztalt vezetőink elmondják a motorcsónakos utazásokra vonatkozó szigorú szabályokat.

  • A legfontosabb, hogy a saját biztonságunk érdekében a mentőmellény viselése mindenki számára kötelező! A Zodiac-al történő partraszállások során akarva-akaratlanul előfordul, hogy a tengerparti vízbe kell lépnünk, de ehhez kapunk egy profi, bélelt gumicsizmát.

Fizikia erőnlét

  • A hajós expedíció fizikailag nem túl megterhelő, de az utazónak képesnek kell lennie fel és le közlekednie a meredek folyosón – a hajótól a vízszintig –, hogy felszállhasson a Zodiac motorcsónakokra.

  • A szárazföldi kirándulásokon, a parton csúszós és sziklás a terep.

  • Ne feledd, hogy távoli területeken fogsz utazni anélkül, hogy bármilyen egészségügyi létesítményhez hozzáférnénk, ezért ehhez az expedícióhoz nem csatlakozhat az, akinek napi orvosi kezelésre van szüksége.

Ellátás

  • A hajóút ideje alatt teljes ellátást biztosítunk. A hajón általában nagy az ételválaszték, de dőzsölésre itt se számítsunk!

  • Mivel a vízen kívül mindent importálni kell, igyekezzünk tényleg csak annyi ételt szedni, amennyit valóban megeszünk.

  • Ételallergiád vagy speciális diétád jelentkezéskor egyeztesd irodánkkal!

Kabinok

  • 3-4 ágyas standard kabinok ablak nélkül, 2 ágyas Standard kabin ablakkal, 2 ágyas Deluxe kabin ablakkal, 2 személyes Superior kabin ablakkal.

  • A kabinok alap felszereltsége: fekhelyek, saját zuhanyzó és WC, kis kanapé, irodai szék, lapos képernyős TV, hajszárító, ruhásszekrény, telefon és WiFi (kiegészítve).

  • Kérjük, vedd figyelembe, hogy az ablakok mérete és a hajó tervezési követelményei miatt néhány kabinból részben akadályozott a kilátás. Például egyes ablakokat az alsó felében részben eltakarhat egy átjáró. A legjobb kilátás mindig a külső fedélzetről vagy a hídról nyílik.

Felszerelés, ruházat

Az átlaghőmérséklet -5-10 C, tiszta az ég és sokat süt a nap.

  • Az expedíció szellemének megfelelően a fedélzeten az öltözködés kötetlen. Hozz hétköznapi és kényelmes ruhát, és ne feledd, hogy a táj nagy része a fedélzetről is megcsodálható – ami csúszós lehet.

  • Hordj több réteget mert a hajó fedélzetén kényelmesen meleg van, a fedélzeten hideg.

  • A szükséges felszerelések részletes, pontos listáját jelentkezés után küldjük el.

Valuta, költőpénz

  • Norvégia hivatalos fizetőeszköze a norvég korona (NOK) 1 NOK = kb. 35 HUF.

  • A Spitzbergákon csak bankkártyával vagy norvég koronával fizethetünk. Eurót és más valutát nem fogadnak el, mert a szigeteken nincs bank.

  • A hajón vásárolt frissítőket és az ajándéktárgyakat a kikötés napján tudjuk kiegyenlíteni a számlát a szálloda vezetőjénél, bankkártyával (Visa vagy MasterCard) vagy készpénzzel (Euro, USD) fizetve.

  • Bár a fedélzeten az árak és a szokásos pénznem Euróban vannak, a szállodavezető döntése alapján más pénznemeket is elfogadhatnak, az aktuális árfolyamon.

  • Legyen nálunk megfelelő mennyiségű készpénz!

Kommunikáció, internet, Wi-Fi

  • A fedélzeti kommunikációs rendszereink műholdon keresztül működik, és lehetőséget biztosít az internet, telefon vétel, e-mail és video-on-demand opciók számára. Ezek a szolgáltatások a beépített Wi-Fi hálózaton keresztül érhetők el.

  • A hajó a működési területeinken elérhető legújabb műholdas kommunikációs berendezésekkel van felszerelve. Ezek a rendszerek különféle kommunikációs és szórakoztatási eszközöket biztosítanak a hajóknak.

  • Felhívjuk azonban figyelmét, hogy a sarki régiókban a műholdas kommunikáció lefedettségi korlátozások hatálya alá tartozik. A fedélzeti kommunikáció során kérjük, vegye figyelembe, hogy a világ legtávolabbi területein hajózik. Előfordulhat, hogy a hegyek blokkolják a műholdjelet, vagy a hajó bejuthat a lefedettségi holttérbe. Nem tudjuk garantálni az internet mindenkori elérhetőségét.

Oltások, gyógyszerek

  • kötelező oltás: nincs

  • ajánlott oltások: hepatitisz A és B, tífusz, tetanusz

  • ajánlott gyógyszerek: fejfájás csillapító, láz- és fájdalomcsillapító, görcsoldó

  • készüljünk fel arra, hogy a tenger igen viharos lehet – gyakran csontig hatoló, orkán erejű széllel! Tengeribetegség elleni készítményekre még a legtapasztaltabb tengeri utazóknak is szükségük lehet, aki pedig hajlamos a rosszullétre, az kétszer is fontolja meg az utazást!

Életkor, nemzetiség

A tipikus utazáson részt vevő utasok életkora 30-tól 75 évesig terjed, többségük általában 45-65 év közötti. A hajós expedíció a világ minden tájáról vonza az utazókat, akiket erős érdeklődés jellemez a távoli régiók felfedezése iránt. A fedélzeten kialakuló bajtársiasság fontos része az élménynek.

Jelentkezés

Mielőtt jelentkeznél egy utazásra, kérjük olvasd el az Általános Szerződési feltételeket az oldal alján.

Gyorsan és egyszerűen jelentkezhetsz az utazásra, ha az oldal tetején lévő „Jelentkezem!” gombra kattintasz és kitöltöd az online űrlapot. 

A jelentkezés sikeres elküldése után kapsz egy automatikus levelet, benne egy regisztrációs számmal. Amennyiben nem kapod meg ezt az e-mailt, kérjük, vedd fel velünk a kapcsolatot az info@pachamama.hu címen.

Az utazás árának előlege jelentkezéskor fizetendő, banki átutalással. Felhívjuk figyelmed, hogy jelentkezésed az előleg teljes összegének a bankszámlánkra való beérkezésekor hivatalos.

Kizáró okok

A szív- és érrendszeri problémák, a keringési panaszok, valamint a súlyos cukorbetegség, látászavar vagy testi fogyatékosság kizáró okot jelentenek a túrán való részvételről. Egészségügyi problémáid jelentkezéskor mindenképp egyeztesd túravezetőnkkel.

Bankszámlák

USD számla
Számlatulajdonos: Pachamama Adventures Ltd.
Számlavezető bank neve: Community Federal Savings Bank (Wise Ltd.)
Bank címe: 89-16 Jamaica Ave, Woodhaven, NY, 11421, United States
Bankszámlaszám: 8310019717
Bankazonosító (routing number): 026073150
SWIFT kód: CMFGUS33

EUR számla
Számlatulajdonos: Pachamama Adventures Ltd.
Számlavezető bank neve: Wise Ltd.
Bank címe: Rue du Trône 100, 3rd floor, Brussels, 1050, Belgium
IBAN számlaszám: BE84 9670 4083 6659
SWIFT/ BIC kód: TRWIBEB1XXX

HUF számla
Számlatulajdonos: Pachamama Adventures Ltd.
Számlavezető bank neve: MBH Bank
Bank címe: 1062 Budapest, Nyugati tér 5.
Bankszámlaszám: 10300002-10653749-49020017
IBAN számlaszám: HU22 1030 0002 1065 3749 4902 0017

HUF számla
Számlatulajdonos: Pachamama Adventures Ltd.
Számlavezető bank neve: Wise Ltd.
Bank címe: Rue du Trône 100, 3rd floor, Brussels, 1050, Belgium
Bankszámlaszám: HU16 1260 0016 1536 6941 1756 8718
SWIFT kód: TRWIBEBBXXX