Dél-patagóniai jégmező expedíció – Argentína
Vissza

Dél-patagóniai jégmező expedíció – Argentína

Indulás 2027. 11. 23.
Hossz12 nap
5500 USDJelentkezem!

Bevezető

Aktivitás
Komfort
Szolgáltatások

Az UNESCO Világörökség részét képező, Los Glacieres Nemzeti Parkban található patagóniai jégmezők tízezer évvel repítenek vissza az időben, hogy a jégkorszakot idéző tájon túrázhassunk. A korai felfedezőkhöz hasonló magunk fedezhetjük fel Földünk harmadik legnagyobb, jéggel borított területét és annak három gleccserét, a Marconit, a Viedmat és a Tunelt.

Az egész Amerikai kontinensen végigfutó vízválasztó hegységrendszer legdélebbi részén, az argentín-chilei határvidéken túrázhatunk, olyan területeken, amit csupán egy évszázada, 1914-ben ért el a német Federico Reichert által vezetett expedíció. Ők a Perito Moreno gleccseren át jutottak fel a dél-patagóniai jégmező 1500 méteres platójára. Az egykori jégkorszaki területek csupán 4%-át alkotó, mégis hatalmas jégmező első átszelésére csupán 1960-ban került sor és még mindig van mit felfedezni errefelé. Földünk egyik legkevésbé látogatott tája ez, ahol az erdőkből kiérve hatalmas gránit tornyok és gleccserek váltják egymást.

Túránk a mindenre elszánt kalandvágyókat hívja, akiknek nem gond, ha a napsütéses napjukat egy viharos idő követi. Számítunk erre, így két extra napot szánunk a túra legnehezebb és időjárás szempontjából kiszámíthatatlan részére, a Paso Marconi elérésére.

Program

Buenos Aires – Los Glaciares Nemzeti Park – El Calafate – El Chaltén
1. nap

Buenos Aires – Los Glaciares Nemzeti Park – El Calafate – El Chaltén

Buenos Airesből egy 4 órás repülés vár ránk a Los Glaciares Nemzeti Park déli központjába, El Calafate városába. A repülőtéren vár ránk a transzferünk, ami a perk északi részére, El Chalten-be visz minket.

El Chaltén-ban, a Cerro Torre és a Cerro Fitz Roy háromezres csúcsainak árnyékában találkozunk az expedíciós vezetőinkkel. A Vueltas-folyó partján fekvő El Chaltén méltán érdemelte ki az Argentína trekking fővárosa jelzőt, hiszen évtizedek óta a környező magashegyekre és a dél-patagóniai jégmezőre induló túrák és expedíciók kiindulópontja. (szállás: vendégház, 2 éj)

El Chaltén – Mirador de los Cóndores  – Mirador de las Águilas kilátopontok
2.nap

El Chaltén – Mirador de los Cóndores  – Mirador de las Águilas kilátopontok

Túra: táv: 6 km, Szint fel/ le: 300 m, 2-3 óra

A napot a felszerelés ellenőrzésére, a túra részleteinek megbeszélésére és természetesen az időjárási körülményeknek megfelelő túraútvonal megtervezésére szánjuk.

A Mirador de las Águilas (Sas-kilátó) az egyik legkönnyebb és legszebb látványt kínáló túraútvonal  El Chaltén környékén. A túrát a kihegyhtatlan Mirador de los Cóndores (Kondor-kilátó) útvonallal együtt járjuk be, mivel ugyanarról a kiindulópontból és ösvényről indulnak.

Míg a Kondor-kilátóból nagyszerű panoráma nyílik El Chaltén városára és a lenyűgöző Fitz Roy csoport hegycsúcsaira, addig a Sas-kilátó teljesen más látványt kínál. A kilátóból a végtelennek tűnő patagóniai sztyeppe, valamint a hatalmas, türkizkék vizű Viedma-tó tárul elénk. A kilátópont különösen szép napfelkeltekor és naplementekor, amikor a fények még látványosabbá teszik a környező hegyeket, a sztyeppét és a tavat. (ellátás: reggeli)

El Chaltén (397 m) – 1. táborhely: La Playita, Lago Electrico (460 m)
3. nap

El Chaltén (397 m) – 1. táborhely: La Playita, Lago Electrico (460 m)

Túra: táv 12 km, szint fel 150 m, 6 óra

Kora reggel egy minibuszba pakoljuk felszerelésünket, hogy az El Chaltén-ból 15 km-t utazzunk. A Marconi-gleccser által táplált Electrico-folyón egy drótkötélen átkelve kezdhetjük meg egyhetes túránkat a dél-patagóniai jégmezőn.

Két órát sétálunk egy déli bükkerdőben, amíg elérjük a Piedra del Fraile (Los Troncos) alaptábort, ahonnan már gyönyörű kilátás nyílik a hatalmas Marconi-gleccser mindkét oldalára. Fákat legközelebb öt nap múlva látunk újra, de további három órás gyaloglás és egy Rio Pollone átkelés után úton az 1. táborhelyünkről, a La Playitáról megnézhetjük a legendás Fitz Roy (3405 m) északi falát. (szállás: sátor)

Lago Electrico (460 m) – Marconi-gleccser (1550 m) – 2. táborhely: Paso Marconi (1550 m)
4. nap

Lago Electrico (460 m) – Marconi-gleccser (1550 m) – 2. táborhely: Paso Marconi (1550 m)

Túra: táv 10 km, szint fel 900 m, 10 óra

A napkelte már a sátor előtt reggelizve ér bennünket. Táborbontás után, a gleccser eléréséig meredeken felfelé kapaszkodunk a sziklás, morénás terepen, majd 1550 méteren végre elérjük a dél-patagóniai jégmező három bejáratának egyikét, egyben túránk egyik legnehezebb szakaszát. Felcsatoljuk a hágóvasakat és megkezdjük a biztosító kötelek használatát is. Igazi expedíciós csapatmunka veszi kezdetét a gleccserhasadékokon való átkelés során.

A fennsíkon felérve a dél-patagóniai jégmező hatalmas kiterjedése tárul elénk, és olyan hegyvonulatok, amelyek csak innen láthatók. Innen már csak egy óra túra a hatalmas Marconi-hegy csipkés csúcsának árnyékában kialakított 2. táborhelyünk, a Paso Marconi (1550 m).

A jégmező repedésein és hasadékain keresztül óvatosan haladunk a Cerro Gorra Blanca tövében lévő chilei kunyhóig, ahonnan igazán lenyűgöző a kilátás.

Ideje pihenni és élvezni a csodálatos kilátást: körülöttünk a világ harmadik legnagyobb édesvízi gleccserének hófödte jégmezeje, amelyet a Fitz Roy (3405 m), a Gorra Blanca (2900 m), a Pier Giorgio (2719 m) és az aktív Lautaro-vulkán (2400 m) határol.

Ha helyi expedíciós vezetőnk úgy dönt, hogy a kijelölt táborhelyünkön az időjárási viszonyok nem megfelelőek, akkor sátrazás helyett egy közeli menedékházban, a Refugio Gorra Blancában töltjük az éjszakát. (szállás: sátor)

Paso Marconi (1550 m) – 3. táborhely: Circo de los Altares (1350 m)
5. nap

Paso Marconi (1550 m) – 3. táborhely: Circo de los Altares (1350 m)

Túra: táv 12 km, szint le 200 m, 6-7 óra

A tegnapi, megerőltető nappal ellentétben a mai egy kényelmesebb, hótalpas túra a végtelen jégmezőn. A jégmező mentén túrázunk el a Marconi-hegy északi végéig, ahonnan a jég ellaposodik, bár még mindig vannak gleccserhasadékok, amelyeken át kell jutnunk. Délre tartunk egy olyan területen, amelyet mind Argentína, mind a szomszédos Chile a magáénak vall, így akár egy chiléből indult expedíció csapatával is összefuthatunk.

Úti célunk Patagónia egyik legszebb fekvésű vadkempingje a Circo Los Altares gleccser hómezőjén, 1350 méteren, a Cerro Torre nyugati falának lábánál. Mint a neve is mutatja, a Circo de los Altares egy “oltárokkal” azaz a tegnapról már jól ismert magas csúcsokkal határolt, kör alakú jégáram. 3. táborhelyünktől szépen látszik a Fitz Roynál is magasabb és nagyobb Cordón Mariano Moreno (3462 m) és a Cerro Torre (3128 m), amelynek felénk néző, nehéz oldalát először 1974-ben mászta meg az olasz Dolomitokból származó hegymászó csapat, a Lecco Spiders. (szállás: sátor)

Circo de los Altares (1350 m) – Viedma-gleccser – 4. táborhely: Ferrari bivak (1100 m)
6. nap

Circo de los Altares (1350 m) – Viedma-gleccser – 4. táborhely: Ferrari bivak (1100 m)

Túra: táv 14 km, szint fel 250 m, 7 óra

Ma dél felé haladunk tovább a Viedma-gleccser felső szakaszán, a csapadékos évszaktól függően több-kevesebb hasadékon átkelve, majd az Adela-hegységből érkező hatalmas gleccserek oldalmorénáin keresztül elhagyjuk a jégmezőt. Elhaladunk a Laguna de los Esquies bivak mellett és a híres olasz hegymászó, Casimiro Ferrari által 1974-ben használt bivak-ig gyalogolunk, ahol a végeláthatatlan morénán felállítjuk 4. táborhelyünket (1100 m). Rossz időjárás esetén továbbutazunk a Paso del Viento menedékházba. (szállás: sátor)

Ferrari bivak (1100 m) – Paso del Viento (1428 m) – Tunel-gleccser – 5. táborhely: Toro-tó (650 m)
7.nap

Ferrari bivak (1100 m) – Paso del Viento (1428 m) – Tunel-gleccser – 5. táborhely: Toro-tó (650 m)

Túra: táv 12 km, szint fel 400 m, le 850 m, 7 óra

Reggel 2-3 órán keresztül felfelé kapaszkodunk a Paso del Viento, azaz Szeles-hágóra (1428 m). A fáradtságért a gigantikus Viedma-gleccserre – Los Glacieres Nemzeti Park legnagyobbikára – nyíló kilátás kárpótol bennünket. Ezzel búcsút veszünk a hatalmas dél patagóniai jégmezőtől és megkezdjük ereszkedésünket a Tunel-folyó völgyébe, útközben keresztezve a Tunel-gleccser alsó szakaszát. Egy órával az 5. tábor előtt át kell gázolnunk a Tunel folyón; ha a folyó túl magasan van, egy úgynevezett tiroli kötélen kell átkelnünk. Utolsó táborunkat egy örökzöld bükkerdőben, a Toro-tó keleti oldalán állítjuk fel (650 m).(szállás: sátor)

Toro-tó (650 m) – El Chaltén (397 m)
8.nap

Toro-tó (650 m) – El Chaltén (397 m)

Túra: táv 10 km, szint fel 350 m, le 550 m, 6 óra

Utolsó táborhelyünket és a kis Toro-tavat magunk mögött hagyva, élményekkel tele túrázunk a Pliegue Tumbado hegyeknél, majd utunk változatos biotópokon vezet keresztül, ahol egymást váltják a patagóniai füves sztyeppék, a mocsaras területek és a Lenga-bükk erdei. 80 kilométeres túránk a nemzeti park határát jelentő vadőr állomásnál ér véget, ahonnan visszautazunk El Chaltén kisvárosba. (szállás: vendégház)

 El Chaltén – Fitz Roy kilátópont – Laguna de los Tres túra
9. nap

El Chaltén – Fitz Roy kilátópont – Laguna de los Tres túra

Túra: táv 8 km, szint fel/ le 300 m, 3-4 óra vagy 20 km, szint: fel/ le 1000 m, 7-8 óra 

Kirándulásra indulhatunk a falutól 4 km-re lévő Fitz Roy kilátópontokhoz, ahonnan a hegycsoportok és a dél-patagóniai jégmezőről leomló hatalmas gleccserek panorámájában gyönyörködhetünk. Szállásunkról gyalog indulhatunk el a lenga erdőkön keresztül vezető, jól karbantartott és pontosan jelzett túraösvényeken, ízlés szerint egy térkép segítségével.

Ha folytatjuk túránkat, akkor a végén egy meredek szakaszon kell felkapaszkodunk másfél kilométert a Laguna de los Tres tengerszemhez, amely mögött a Fitz Roy (3441 m) függőleges sziklafala tornyosul. A lagúna partján megpihenhetünk, körbesétálhatunk a kilátópontokon, a bátrabbak pedig megmártózhatnak a gleccsertó vizében is. Lenga erdőkön keresztül, a Madre és Capri tavak mellett sétálunk vissza El Chalten-be, látványos túránkat a szállásunkon fejezzük be. (ellátás: reggeli)

 El Chaltén – Cerro Torre kilátópont – Laguna Torre túra
10. nap

El Chaltén – Cerro Torre kilátópont – Laguna Torre túra

Túra: táv 18 km, szint: fel/ le 500 m, 7-8 óra

Egy újabb látványos túra vár ránk ma. Reggeli után szállásunkról indulunk a Laguna Torre tengerszemhez.  AFitz Roy patak völgyében túrázunk felfelé, miközben a Cerro Torre hegycsoport csúcsainak panorámájában és a dél-patagóniai jégmezőről leomló hatalmas gleccserek látványában gyönyörködhetünk. A tengerszem partjára érve a hírhedt Cerro Torre 3102 méteres sziklatömbje magasodik előttünk. Miközben meghallgatjuk a hegy meghódításhoz kötőtő legendákat, megpihenünk a tó partján. A morénán felsétálhatunk a kilátópontra, majd visszasétálunk El Chalten kisvárosába. Túránkat El Chalten híres csokikészítő műhelyében érdemes befejezni. (ellátás: reggeli)

 El Chaltén – El Calafate – Buenos Aires
11. nap

El Chaltén – El Calafate – Buenos Aires

Reggel El Chalténből El Calafatéba utazunk, ahonnan Argentína fővárosába repülünk.A repülőtérről a belvárosban lévő hotelünkbe utazunk, ahonnan sétatávolságra vannak a leghíresebb látnivalók.

Innen gyalog indulhatunk a történelmi belváros felfedezésére. Az impozáns épületek között elsétálhatunk a Kongresszusi Palotához, a Rózsaszín Házhoz, valamint a felújított kikötőbe a La Plata torkolatának partján, a Puente de la Mujer hídhoz. A város fénykorát idéző San Telmo negyed nyüzsgő főterén steak vacsoránk mellé argentin tangó jár. (szállás: hotel, ellátás: reggeli)

Buenos Aires – hazautazás
12. nap

Buenos Aires – hazautazás

Az olasz dokkmunkások színes házairól, valamint a tangóbárjairól is világhírű Boka negyed egy kihagyhatatlan sétát kínál délelőttre. Buenos Airesből a délutáni vagy esti órákban kezdjük meg a hazafelé tartó utazásunkat. (ellátás: reggeli)

Térkép

El Chalten
1. nap – Buenos Aires – Los Glaciares Nemzeti Park – El Calafate – El Chaltén
1 / 15

Túravezetőink

Tudnivalók

Fizetési feltételek

RÉSZVÉTELI DÍJ: 5 500 USD

  • Előleg: a jelentkezés után 14 napon belül fizetendő, a Részvételi díj 40 %-a ( 2 200 USD)

  • Hátralék: az utazás megkezdése előtt 125 nappal fizetendő, a Részvételi díj 60%-a (3 300 USD)

Útlemondási feltételek

Az utazás megkezdéséhez képest 120 napon túli útlemondás esetén irodánk minden esetben levon 40 USD kezelési költséget és 60 USD munkadíjat. 

A 120 napon belüli útlemondás esetén az alábbi költségek kerülnek levonásra:

  • 120-91. napok közt a részvételi díj 25%-a,

  • 90-36. napok közt a részvételi díj 50%-a,

  • 35-26. napok közt a részvételi díj 70%-a,

  • 25 napon belül, illetve az utazáson meg nem jelenés esetén a részvételi díj 100%-a.

Az utazás ára tartalmazza

  • a Los Glacieres Nemzeti Park engedélyével rendelkező, minősített hegyi vezetők (UIAGM / Nemzeti Parkok) munkadíját (3 túrázó/ 1 hegyi vezető)

  • a Glacieres Nemzeti Park belépő díját (7 napos Flexi Pass)

  • a túrához szükséges engedélyeket

  • 1 éjszaka szállást egy 3* -os hotelben, kétágyas szobákban Buenos Airesben

  • 5 éjszaka szállást 3* -os, hangulatos vendégházakban, kétágyas szobákban El Chalténben

  • 5 éjszaka szállást 2 személyes sátorban

  • a kempingfelszerelés bérleti díját: sátor, matrac, kempingfőző és étkészlet

  • a 6 napos expedíciós túra során az összes étkezést a részletes leírásnak megfelelően

  • a technikai és biztonsági felszerelést (kötelek, beülők, hágóvasak, hótalpak, mentőfelszerelés, ásó)

  • a csoportos elsősegélycsomagot, GPS-t és VHF rádiót

  • a privát transzfereket a túra kezdetén El Chalténből a Río Eléctricóhoz és a túra végén Bahía Túneltől El Chalténbe

  • az El Calafate - El Chaltén retúr buszjegyek árát

  • a részletes programleírásban szereplő vezetett gleccser túrát

  • a magyar túravezető munkadíját

  • az utazásszervezés díját

Az utazás ára nem tartalmazza

  • a személyes hordárok munkadíját (1500 USD/ hordár/ 6 nap)

  • a nemzetközi repülőjegy és illeték árát

  • a belső repülőjegyek és illetékek árát

  • a repülőtéri transzferek árát Buenos Airesben

  • a programban nem szereplő étkezéseket és az italfogyasztást

  • a fakultatív programokat (nincs)

  • az útlemondási biztosítást

  • az utasbiztosítást (betegség-, baleset-, poggyászbiztosítást)

  • a borravalókat a helyi idegenvezetőknek: kb. 150 USD/ résztvevő

Repülőjegyek, illetékek

  • a Budapest - Buenos Aires retúr repülőjegy ára illetékkel: 500 000 HUF-tól

  • a Buenos Aires - El Calafate retúr repülőjegy ára illetékkel: 800 USD-tól (15 kg-os feladott poggyásszal)

  • menetrend információkért és repülőjegy értékesítő partnerünk árajánlatáért fordulj irodánk munkatársához

Beutazási szabályok, vízum

  • magyar állampolgároknak nem kell vízum Argentínába

  • turistaként legfeljebb 90 napig tartózkodhat magyar állampolgár az országban

  • az útlevelednek a hazaérkezéstől számítva még legalább 6 hónapig érvényesnek kell lennie

Baleset- és poggyászbiztosítás

  • felhívjuk figyelmedet, hogy az utazáson való részvétel feltétele, hogy rendelkezz utas- és útlemondási biztosítással

  • az utazás sajátosságainak legmegfelelőbb biztosítási ajánlatért fordulj irodánk munkatársához

Csoport

  • létszám: 6-8 fő

  • ajánlott életkor: 19-55 év

Gyakorlati tudnivalók

Fizikai erőnlét – Nehéz fokozatú túra haladóknak

  • Kizárólag haladó magashegyi, a felszerelést gyakorlottan használni tudó túrázóknak!

  • A túra teljesítéséhez megfelelő fizikai erőnlét és mentális felkészültség is szükséges.

Túraszervezés

  • az utazás megszervezése helyi partner iroda és a terepen otthonosan mozgó, a Los Glacieres Nemzeti Park engedélyével rendelkező, minősített hegyi vezetők (UIAGM / Nemzeti Parkok) bevonásával zajlik

  • a nemzeti park szabályainak megfelelően 3 túrázóra 1 helyi hegyi vezető jut

  • a helyi vezetők beszélnek angolul

  • a túra/utazás teljes ideje alatt egy, Dél-patagóniai jégmezőn otthonosan mozgó, magyar vezető kíséri a csoportot

Teherhordók

  • a túra alapára nem tartalmazza a személyes teherhordók munkadíját

  • a teherhordó bérlése nem kötelező

  • a túrázónak arra kell készülnie, hogy körülbelül 18-20 kg-os hátizsákkal kell gyalogolnia vagy teherhordót bérel

Indulás és érkezés

  • felhívjuk figyelmedet, hogy a program az utazás helyszínén (adott országban) kezdődik és ér véget, a részletes programban a nemzetközi repülés ideje nem szerepel

  • repülési menetrend információkért mindenképpen keresd munkatársunkat, akkor is, ha nem a mi partner irodánkon keresztül foglalod le repülőjegyed

Szállások

  • 2 éjszakát egy 3* -os hotelben töltünk Buenos Airesben, kétágyas szobákban

  • 5 éjszakát egy kényelmes 3* -os , stílusos vendégház 2 ágyas szobáiban töltünk El Chalténben, melyekhez saját fürdőszoba tartozik

  • 5 éjszakát 2 személyes sátrakban töltünk, tisztálkodási lehetőség nincs

Ellátás

  • a 6 napos túrán teljes ellátást biztosítunk

  • az utazás ára emellett 6 reggelit tartalmaz

Valuta, költőpénz

  • Argentínában az argentin peso (ARS) van forgalomban; 1 argentin peso = kb. 2 HUF

  • elsősorban USD kivitelét javasoljuk, amit a városokban válthatunk be a helyi fizetőeszközre

  • néhány helyen bankautomatát is találunk

  • a pénzváltók kizárólag 2006. utáni kiadású, szignó és sérülés mentes  USD bankjegyeket fogadnak el

  • Argentína magas árfekvésű ország,  a turisták által látogatott helyek drágák

  • ajánlott költőpénz: 200 USD

Oltások, gyógyszerek

  • kötelező oltás: nincs

  • ajánlott oltások: hepatitisz A és B, tífusz, tetanusz

  • ajánlott gyógyszerek: fejfájás csillapító, láz- és fájdalomcsillapító, görcsoldó

Indulás előtti információk

A szükséges túrafelszerelések listáját és a felkészüléshez szükséges további információkat jelentkezés után küldjük el.

A hálózsákról magunknak kell gondoskodni, bérelhető El Chalténben.

Ivóvíz

  • a csapvíz szinte mindenhol iható, ásványvizet nem kell vásárolnunk Patagóniában

Jelentkezés

Mielőtt jelentkeznél egy utazásra, kérjük olvasd el az Általános Szerződési feltételeket az oldal alján.

Gyorsan és egyszerűen jelentkezhetsz az utazásra, ha az oldal tetején lévő „Jelentkezem!” gombra kattintasz és kitöltöd az online űrlapot. 

A jelentkezés sikeres elküldése után kapsz egy automatikus levelet, benne egy regisztrációs számmal. Amennyiben nem kapod meg ezt az e-mailt, kérjük, vedd fel velünk a kapcsolatot az info@pachamama.hu címen.

Az utazás árának előlege jelentkezéskor fizetendő, banki átutalással. Felhívjuk figyelmed, hogy jelentkezésed az előleg teljes összegének a bankszámlánkra való beérkezésekor hivatalos.

Kizáró okok

A szív- és érrendszeri problémák, a keringési panaszok, valamint a súlyos cukorbetegség, látászavar vagy testi fogyatékosság kizáró okot jelentenek a túrán való részvételről. Egészségügyi problémáid jelentkezéskor mindenképp egyeztesd túravezetőnkkel.

Bankszámlák

USD számla
Számlatulajdonos: Pachamama Adventures Ltd.
Számlavezető bank neve: Community Federal Savings Bank (Wise Ltd.)
Bank címe: 89-16 Jamaica Ave, Woodhaven, NY, 11421, United States
Bankszámlaszám: 8310019717
Bankazonosító (routing number): 026073150
SWIFT kód: CMFGUS33

EUR számla
Számlatulajdonos: Pachamama Adventures Ltd.
Számlavezető bank neve: Wise Ltd.
Bank címe: Rue du Trône 100, 3rd floor, Brussels, 1050, Belgium
IBAN számlaszám: BE84 9670 4083 6659
SWIFT/ BIC kód: TRWIBEB1XXX

HUF számla
Számlatulajdonos: Pachamama Adventures Ltd.
Számlavezető bank neve: MBH Bank
Bank címe: 1062 Budapest, Nyugati tér 5.
Bankszámlaszám: 10300002-10653749-49020017
IBAN számlaszám: HU22 1030 0002 1065 3749 4902 0017

HUF számla
Számlatulajdonos: Pachamama Adventures Ltd.
Számlavezető bank neve: Wise Ltd.
Bank címe: Rue du Trône 100, 3rd floor, Brussels, 1050, Belgium
Bankszámlaszám: HU16 1260 0016 1536 6941 1756 8718
SWIFT kód: TRWIBEBBXXX